Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-337

Àz országgyűlés képviselőházának 557. ülése 1943 november 16-án, kedderí. 301 igenis egy rövidlátó és téves belső meg­győződés, amely a zsidóság és a, baloldal védelmében könnyen katasztrófába sodor­hatja ezt ai nemzetet. (Taps a széisőbaioiMon*. — Ellenmmdások jobbfelöl.) Ezért magyar lelkiismeretem tiltja, hogy .költségvetését el­fogadjam, Helyeslés és taps a szélsőbal­oldalon.) — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: A vezérszónokok közül szólásra köveik eízilc ? Vámos János jegyző: Albrecht Dezső! Elnök: Albrecht) Dezső képvisel» urat illeti a szó. Albrecht Dezső: T. Ház! Aki a"Ház, meg­induló őszi munkáját figyelemmel kísérte, az egy olyan folyamat megindulását állapíthatta: meg (Zaj. — Elnök csenget), mely el akarja mélyíteni a. törvényhozói munkáit és alkal­massá akarjai tenni a Házat azoiknaík a fel­adatoknak a megoldására, melyeket az el­jövendő idők ai törvényhozásinak szögeznek. Erre vallanak a bizottsági üléseken elhang­zott ' kívánságok a kimerítőbb tárgyalási rend érdekében; erre vallanak vitéz Imrédy Béla és Kassay Károly javaslatai a; házszabályok! revíziójára vonatkozólag; erre vall Padányi Gulyás Jenő indítványa, aki szívesen látnia, ha al költségvetést 1 legalább egy pengő változ­tatással fogadná el a Ház, dokumentálva ez­zel, is alkotmányos jogaival vailó élniakairá­sát; erre vall végül, de elsősorban, a bizott­sági, tárgyalások tárgyilagos hangja s a mi­niszterelnök úr figyelme, mely tárcájának előrevetéséiben és azon vailó megnyilatkozásá­ban a Házi iránit megnyilvánult. Ezt, az örvendetes folyamatot' tovább teil vinni, a, Ház légkörét alkalmassá kell tenni árira» hogy az országos magy kérdések hig­gadtan, egymás okfejtésének meghallgatásá­vá^ a leghelyesebb vélemény kikristályoso­dásának lehetőségével tárgyaltassanaki. Mind általánosabbá válik a felismerés, amelyet száz. évvel ezelőtt, 1843-ban elődeink, a t. Karok és .Rendek így fejeztek ki (olvassa): »Késztetés intézkedések az ország anyagi és szellemi kifejlődésére mena vezérelneki, sőt. inkább minden fennálló viszonyoknak csalk összezavarását következtetik mindaddig, amíg aiz ország közéletének gyökere orvosaivá nincs.« Ismétlein, mind általánosabbá válik ez a felismerés s aines a Háznak olyan oldala," ahol ne látnák és hallanák azt, hogy a, háború után olyan változások következnek be, melyek átalakítják egész életünket S ha ez így van, hiai reformukra kell felkészülnünk nagy és át­fogó reformokra, akkor leghelyesebb, ha! fi­gyeilmünk an,naki a, szervnek működése felé fordul, amely közvetlenül hatáskörünkben áR A törvényhozásit kell alkalmassá tenni arra, hogy megfontolt és átgondolt törvényeket hoízhasison. * 1848-ig a követi utasítások béklyózták meg a lelkiismereti szabad 'megnyilvánulását és akadályózták meg avitatlktozások során ki­alakuló leghelyesebb álláspont érvényesülését. 1861 óta a pártrendszer' teszi ugyanezt De még a mai rendszerben is, sokat lehetne segí­teni, ha egyfelől a kormány jóelőre nyújtaná be javasltait, másfelől pedig különbséget tenne a, kormányzati szempontból fontos ési a nem fontos javaslatok között és csak az előb­biek megszavazásából csinálnia kabinet-, il­letve •. pártkérdést, a többiekre nézve pedig engedné a leghelyesebb vélemény kialakulá­sát és érvényelsülését. T. Ház! Ha forrnia szerint nem is, de a lényeg szempontjából indokoltan kezdettem a törvényhozási feladataival beszédeimet. Forma szerint ugyanis a, törvényhozói és a végre­hajtói hatalom nálunk is szét van választva, sőlt a törvényhozói hatalmait elsőbbség illetné meg. A lényeg azonban az, hogy 1867. óta hét kormánypárt az egypártrendszer alapján, azaz a választások többségi eredményeire támasz­kodva állott a kormány mögött s a minden­kori ikiormányziatnak — f őképpeia Tisza Kálmán óta,, aiki a célszerű kormányzati módszereket kikísérletezte — eluralgó befolyása volt iái tör­vényhozásra. Parlamentarizmusunk megmara­dás ának ez a titka. A végrehajtó hatalom a legutóbbi 50 év alatt — az indusztrializálódás­nak, a népesség növekedésének, az állami fel­adatok, megszaporodásának, a szaikiigazgatások bevezetésének és államosításának hatása • alatt — szerte a világon megnövekedett és túlsúlyra került. Aho] a törvényhozás gátolta a végre­hajtó hataloimi kifejlődését, ott forradalmaik vagy belső válságok útján — mimlt Oroszország­ban, Olaszországban, Portugáliában, Német- és Spanyolországban — olyan új alkotmányok .jöttek létre, melyeknek» aa- erős exekutiva a lényege. Nálunk erre nem volt szükség, r — Tisza Kálmánt módszerei mindennél időtállób­baiknak bizonyultak — s törvényhozásunk a foramák megőrzése melietit egyre több helyzet­ben ruházta: át hatáskörét iá végrehajtó hata­lomra felhatalmazási törvény alapján. T. Ház! Teljesen tisztában : vagyok azzal, hogy egy szükségszerű fejlődés következmé^ nyével állunk szemben 1 , amelyet megállítani nemi lehet. Azt is elmerem, hogy politikai ösztön és böloseség nyilvánult meg abban, hogy a yégrehaijtó hatalom előrenyomulása észrevétlenül, különösebb ' megrázkódtatások nélküli történt. Kormányzatunk érdeme, hogy ezzel a jóformám korlátlan hatalojmlmiai mér­téktartással élt és él. A közigazgatásnak azonban — min't ver­seny társnőik üli hatalomnak — megvan az a legbelsőbb természet ében rejlő îîibaja, hogy ön­célúvá hajlamos változni és ezáltal hivatását — a közfeladatok eredményes megoldásai útján a, társadalom szolgálatát f— neun tudlia téliesen ellátni. Hai ehhezi hozzávesszük a végrehajtó hatalomnál j a törvényhozói hatalom feletti túl­súlyát és, azt egy még jobban etrősödő folya­matnak tekintjük, akkor belátható időm) belül a főbatialmak egymáshoz való viszonyának án­bóli szabályozása! válik szükségessé s újból idlézihető lesz Montesquieu, aki sízierint (olvassa): »Örökös tapasztalat az, hogy akinek hatalma van, hajlik arra, hogy azzal visszaéljen. Hogy vissza ne élhessen hatalmával, olyan elrende­zésre van szükség, hogy az egyik, hatalom kor­látözzia a másikat.« A reformkor magyar doktrinerjei más korban és más viszonyok között keresték azt a rendszert, amely egyfelől a népakarat érvénye­sülését, másfelől a közigazgatási eredményes­ségét, de egyben jogszerűségét is biztosítani tudja. Az előbbit a népképviseleti ervb&n. az utóbbit a municipális rendszer lietö résével, egy centrialisztikus, de felelős kormányzatban vél­ték megtalálni. Világosan felismertéi azonban azt, hogy a felelős kormányt is korlátozni kell a törvényhozás irányító szerepéneik biztosítása útján, a centralizációt pedig korlátozni kell az önkormányzati elv fenntartásával. 44*

Next

/
Thumbnails
Contents