Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-334

198 Az országgyűlés képviselőházának 334. közömbös — hiába adta rá a szent áldás ti a szociáldemokrata párt tevékenységére a mi­niszterelnök úr itt előttünk — asz, hogy a vi­lágháború ötödik esztendejében íme a színé­szeik közlött ils, a magyar színházi világában is felüti fejét m a sfzellem, .amely < — nos ezt ' talán mánidnyájian tudjuk és vaílfljutk — 1918­ban, mégis csak tönkretette az országot. Hiába, mondja a miniszterelnök úr. hogy az a párt ártatlan párt Nem, az, a párt soha le nem ta­gadta, — tessék elolvasni Szakasitsnaikl a Nép­szavában megjelent nyilatkozatát — hogy nem bánták meg 1918-at, csak rosszul csinálták és jobban kell megcsinálni., mint ahogy akkor megcsinálta a szociáldemokrata párt. (Szöilősi Jenő: A 65% kommunistáról nem beszélt. — Zaj.) T. Ház! Ezt a témát tovább nem feszege­tem. Remélem, hogy a miniszter úr ebben a kérdésben mégsem osztja eigészen a miniszter­elnök úr szefid álláspontját a szociáldemo­krata párttal szembeni. Tudom, hogy a kul­tuszminiszter úr ebben a kérdésben vizsgálatot indított- Kívánom, hogy ez a vizsgálat lefoly­tattassék, kéreon aizonban a miniszter urat. hogy ebben a kérdésben a vizsgálat ereduié­nyét a Ház előtt ismertesse. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldal'n.) Bejelentem) a t. Háznak, hogy fenntartom magamnak a jogot, hogy adataimat a Háa előtt tovább kiteregessem. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbalodé Ion.) Elnök: A Ház az interpellációt kiadja a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak. Következik Mühl Henrik képviselő úr in­terpellációja a miniszterelnök úrhoiz és a föld­mívelésügyi miniszter úrhoz a cikói és ka­kasdi német kisebbségi tej szövetkezz etelk üze­meinek hatósági bezáratása tárgyában. Kérem a jegyző urat, hogy az interpelláció szövegét ielo Ív aand szíveskedj ék. Szabó Gyula jegyző (olvassa). »Interpel­láció a magyar királyi miniszterelnök úrhoz és a magyar királyi földmívelésügyi miniszr ter úrhoz* a hazai kisebbségi tejszövetkezet! központjábah. a »Milag«-ba tartozó cikói és kakasdi tejszövetkezetek tejüzemeinek ható­sági bezáratása tárgyában. Van-e tudomása a magyar királyi minisz­terelnök úrnak és földmívelésügyi miniszter úrnak arról, hogy a völgység! járás toszolga­bírája folyó évi november 6-án nevezett köz­ségek jegyzőinek teieifon útján azit az utasí­tást adta, hogy az ottani tej szövetkezetek iparengedélyét vonják be, tejüzemeiket zárják le és az üzemek kulcsait vegyék őrizétbei Ne­vezett 'szövetkezetek vezetőségeinek írásbeli véghatároizatot — végzést — erre vonatkozólaig nieim adtak ki, és a főszolgabíró utasítását azonnal teljesítették, mérhetetlen, anyagi és er­kölcsi kárt okozva mindkét tejszövetkezetnek. Hajlandó-e a miniszterelnök úr és a föld­mívelésügyi minisizter úr úgy a kakasdi. mint a cikói tej szövetkezetek nagy áldozatokkal lé­tesített üzemeinek működését engedélyezni és működésük zavartalanságát biztosítani?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Mühl Henrik: T- Képviselőház! Mint a magyarországi németség egyik fia. parlamenti működésem alatt mindig azt az elvet vaMottam, hogy a, népcsoportot illető kérdéseket az illető kormánytényezőkkel személyes megbeszélések ülése 1943 november < 10-én, szerdán. alapján és közben tisztázzuk, s lehetőleg ne vi­gyük azokat a parlament plénuma elé. Hogy eme álláspontom ellenére kénytelen vagyok mégis interpellációt elmiondani. lannafk egyedüli oka az^ hogy a legfelsőbb fórumok abszolút jó­indulata ellenére az alsófokú közigazgatási hatóságok ezeket az intézkedéseket tervszerűen szabotálják, a hazai német kisebbség gazdasági intézményeinek működését _ korlátozzák ós — mint a jelen eset is mutatja, — azokat eeszün­tetik. Egy népcsoport élete nemesajk kulturális', nemcsak nemzeti, hanem gazdasági síkon is mozog. Ezeket az elveket a magyar kormány­férfiak, kormányelnökök évek óta hangoztat­ják ós a magyarországi németség eme elvek alapján igen szép és a németségre áldásos gaz­dasági tevékenységet fejt ki. így elsősorban a toílnamegyei és az északbaranyamegyei német kisebbségi tej szövetkezeteket, tej- és tejtermék­értékesítő szövetkezetbe — német rövidített neve Milag — csoportosítottuk és azt az elvet vallottuk, hogy a szövetkezetek necsak tejet termeljenek, hanem azt dolgozzák fel és közvet-­lenül a szövetkezet boltjában vigyék tejtermé­keiket a fogyasztóközönséghez, árusítsák a fo­gyasztóközönségnek Budapesten, ezáltal ki­zárva minden illegális kereskedelmet és jóval nagyobb jövedelmet biztosítva a szövetkeze­teknek. A Milag 1942. október 1-én. tehát pont egy évvel ezelőtt kezdte meg működését és szövet­kezeteink átlagos havi vajtermelése, amelyet Budapesten árúsít, havi száz mázsa. Ennek a központi szövetkezetnek a tagjai a kakasdi és a cikói tejszövetkezetek. A Miöag ügyeit ÚÍTT szóllváni kezdettől fogva magáim intéztem, 1943 májusában elnökké választatván az összes ügyeket személyesen intézem, vezetem és ezzé 1 garantálom ezelknefk a szövetkezeteknek és vál­lailaitolkmak törvényes, szabályszerű működésiét. A közellátásügyi miniszter" úr 1942 szeptem­ber végéin a MiLaghoz tartozó 24 német tejszö­vetkezet szerződését oldotta fel és engedélyezte működését^ ezek közt volt a cikói ós a fcafeasdi nevezett két szövetkezet, ezeket kötelezte to­vábbá a miniszter úr arra, hogy még 1942 de­cember 31-éig szerezzék meg az iparengedélyt. A nevezett kjét tediszövetkezetnek tudniillik nem volt meg a kérdéses időiben aiz iparengedélye azért, mert az üzenni helyiségekre a stromani­záit zsidó Derby céginek volt iparengedélye és az a szövetkezeit helyiségében fejtette ki műkö­dését és vágta zsebre a busás hasznot. Nagy húza-vona keleke'zett á szövetkezet és a Derby között. Messzié menne # mindezeket elmesélni, végre aBonban a miniszterelnökség- illetékes ügyosztálya utasíttatta az elsőrendű ,iparható­ságot, a völgységi járás főszolgabíríáját, hogy szálljon ki a helyszínre, nézze meg ,a kiszepelt helyiséget és adjom a szövetkezetnek utasítást a szövetkezeti helyiség berendezésére stb., hogy később az eljárás folyamán semmiféle zavar, semmiféle baj ne keletkezzék. Errei az úgyneve­zett előzetes helyszíni szemlére magam is ki­szálltaim, résztveltt azoirn a: völgységi járás tb. fő­szolgiabírája, gazdaslági felügyelője. Annikor megmutattam ezt a gyönyörű nagy helyisége­ket, figyelmeztettem, az eljáró urakat arra, hogy ,a 159.000-es F. M. rendelkezés szerint a szövetkezetnek tulajdonképpen két gépüzemi he­lyiségre volna; szüksége és megkérdeztem őket, hogy ne válasszuk-e ketté egy fallal az üzem-

Next

/
Thumbnails
Contents