Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.
Ülésnapok - 1939-334
Âz országgyűlés képviselőházának 834. megfogni. Ezért folyik ott a politizálás' és a lélekfertőzés a legvadabb mértékben. Nem akarom idézni azokat a részleteiket, amelyeket tavalyi és előbbi felszólalásomban említettem a nagy kommunista-nyomozással kapcsolatban;; nem akarok a sok törvényszéki, hadbírói tárgyalásról és ítéletről beszélni, de az ezekhez fűzött sajtókouimentárokból tudjuk s egyébként is. a szociáldemokratái pártban és szakszervezetekben elhelyezett bizalmi emberek is jelentették, hogy a kommunisták magyarországi pártjának nyomtatványait a szociáldemokrata sütőszervezet nyomdájában, illetőleg sokszorosítógépein a szakszervezetekben készítették. Akkor a szakszervezetek jezető személyei és fontosabb egyénei is feltűnői nagy számban buktak le. T. Házi Ha az a szerenlosé tien ifjúmunkás politikai pártba nem mehet el, mert ha elmegy, akkor a rendőrséggel, a osendőrséggel, a főbíróval vagy főjegyzővel akad össze, inkább elmegy ai szakszervezetbe. A szakszervezet az a defetista és antimilitarista hely, amiről előbbi interpellációmban bátor voltam itt a Ház nyilvánossága előtt beszámolni. Emlékeztetni akarom a t. Házat a honvédelmi miniszter úrnak a közelmúltban a^ Leventeképzés Központi Irányító Tanfolyamának megnyitása alkalmából elmondott beszédére, melyben a leventeképzés céljait meghatározva azt mondotta, hogy olyan magyar ^ férfitípust óhajt nevelni, amely nemcsak mint honvéd, hanem mint önálló egyed családalapító hivatásában is egyformán értékes. Később azt mondotta, hogy a mi népünk jövője, annak biztonsága függ a leventeintézmény sikerétől és az ifjúság honvédelmi nevelésétől. A miniszter úr elhangzott szavai igazán értékes és mély gondolkozásra vallanak. Teljesen osztozom és mindannyian osztozunk a miniszter úrnak .abban a véleményében, amit a leventeképzésre vonatkozólag mondott. Akkor is és később is azt kértem, hogy tessék a leventeképzést a honvédség kezébe átadni, de úgy, hogy oda politikát bevinni többé se a jegyzőn, se papon, se a tanítón keresztül ne lehessen. Tessék egy katonai vezetőt odatenni, tessék egy leventeoktató státust felállítani, legalábbis a háború tartamára, hogy ne legyenek katolikus és református leventék, hogy ne legyenek szociáldemokrata, ilyen vagy amolyanpárti leventék, hanem magyar leventék legyenek, úgy, mint ahogy magyar honvédek vannak (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) és akkor meg vagyok győződve róla. hogy egyetlen egy politikai párt sem vindikálja majd magának azt a jogot és kötelességet, hogy a saját felfogása és elgondolása szerint nevelje a magyar ifjúságot, párttagjainak, testvéreinek fiait, gyermekeit és hogy azon az úton irányítsa őket. amelyet a legjobbnak vél. T. Ház! Az akkori honvédelmi miniszter úrnak az a kijelentése, hogy ez igen költséges és hogy a községekben a papok és tanítók aránylag csekély költségért, áldozatból, lelkesedésből vállalják el a leventeképzést, nem kimagyarázkodás, mert én azt hiszem, nincs ebben a Házban egyetlenegy képviselőtársam sem, aki most, amikor itt sok milliárdról van szó, sajnálná azt .a néhánymillió pengőt, amely a le venteképzőr státus felállításához szükséges lenne, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVII. ülése 1943 november 10-én, szerdán. 195 T. Ház! Ebben az egész kérdésben az a legfontosabb, hogy a leventéket a szociáldemokrata párt szakszervezetéből minél előbb ki tudjuk emelni, mert kérdezem, mit ér ,az, ha a levente oktató a legbecsületesebb magyar szívveHélelkkeil tudatosítja a leventékben azt, hogy ez a háború a mi háborúnk, amire a miniszterelnöki úr lovardái beszédében olyan szépem hivatkozott, tudatosítja azt, hogy Magyarország léte vagy nemlétei forog kockán és ezért a nemzeti létért most ki kell állni, ha ugyanazr nap délután vagy este a szakszervezetben, — akár nyilt ülésen, akár suttogva —- a kocsmában vagy a munkahelyen azt hallja az; az ifjú a szakszervezeti embertől, hogy nem kell háborút viselni, elvesztettük a háborút, nem kell sietni a munkával. Ilyen, körülmények között egy fiatalemberben meghasonlik a lélek, nem fogja tudni, hogy mit csináljon, már pedig^ ezeket a fiatalembereket, amint a miniszteri indokolás is. meigmoncja, a háborúira készítjük elő, tehát ezeket már most úgy kell nevelnünk, hogy ne tudjanak semmi másról, mint a homvéd legszentebb magyar kötelességéről. Ha az katona kimegy a harctérrel, tudja is, hogy ez a háború a mi háborúnk, meg nem is tudjla, akkor a helyét ott kinn a harctéren, ahol a legnagyobb áldozatot kell hozni, nem tudja megállni. ; Ennek as állapotnak az lelíit a következménye, hogy ,á politikai pártok ifjúsági szervezeteket tartanak fenn; olvassuk, hogy van ilyen a Mép.-nél, éppen úgy, mint a nyilaskeresztes pártnál, vagy a szocialdemokratia pártnál A szociáldemokraták! például az augusztus 1-i Népszavában hirdetik, hogy a nyár végére nagy ifjúsági ankétet hívnak össze. Természetes, hogy ez az ifjúsági ámkélt a rendelettel ellenkezik, éppen azért kérdezem, szabad-e egy rendeleteit kiadni, végrehajtásiáról azonban nem gondoskodni. Már akkor éreztük és. érezte ezt az egész 36-os bizottság, ameily ezt megszavazta!, de itt. a t. Házban is nagyon sokami érezték, amikor tavaly arról beszélteim, hogy ezt a rendeletet ilyen formában, ilyen hiányosan nem szabad végrehajtani. Mi hungaristák, igenis vállaljuk a felelősséget hungarista lelkiismeretünk és magyar nemzetünk! előtt, hogy amíg a szociáldemokraták! a szakszervezeten keresztül kommunista alapon fertőzik a magyar lelket, addig a mi szervezeteinken keresztül igenis rajta tairtjuk magyar kezünket nemzetünk jövője és dicsőséges feltámadása érdekében a magyar ifjúságon. T. Ház! É-etünkért) ési mindenünkéit, amink van, Istenünknek köszönhetjük. Ebből kell kiindulnunk, meirt ez az .alfája és ómegája mindennek; Isten adta hazánkat, s e hazát becsülettel, tisztességgel meg kell védelmezni és fenn kell tartani. A haza fenntartása tisztességes erkölcsöt és családi életet, a haza megvédése bátor zrinyimiklósi kiállást és katonaerény eket követel. Ha mi ezt valóban őszintén, szívből óhajtjuk, — ési nem kételkedem abban, hogy az egész Ház ezt óhajtja — akkor ennek .az anomáliának, ennek a lehetetlenségnek meg bell szűnnie, mégpedig minél előbb. Ne sajnáljuk azt a. párszázezer vagy egy-kétmillió pengőt, amely a leventék katonai nevelésére szükséges. Szüiesisiein meg ai katonai leventeképziő külíön státus és neveljék teljesem függetlenül vallástól, felekezettől politikai pártiaktól egyenesen magyar honvédekké nemzetünk ifjúságlát, mert 30