Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-311
64 Az országgyűlés képviselőházának SÍI. désről.-Éppen ezért de a. tendenciózus propa-, ganda ellensúlyozására is biztosíthatom a külügyminiszter urat, hogy miniden magyar ember pártkülönb ség nélkül támogatja őt egy megfelelő széleisvonalú külpolitikai propaganda kiépítésében. (Úgy van! Ügy van! jobb felől. — Ilovszky János: Szükség van rá!) De Magyarország európai helyzetének, a »nemzetek társaságában elfoglalt helyének és a magyarság történelmi küldetésének tudatát a belső~ propaganda területén is rendszerbe foglalni és fokozni kell.. Az ország minden polgiáiráhan fokozni keill és nagyra kell növelni a nemzeti öntudatot. Magyarország nem kis ország, Magyarország nem szegény ország, a magyar fajnál nines külöinlb, legfeljebb vele egyenrangú faj van. tEizt nemcsak hirdetni, hanem 'mélységesen átérezni és hinni kell. (Éljenzés.) Ősi magyarságában ezeket az érzéseket hordja lelkében Kállay Miklós, Magyarország külügyminisztere. (Éljenzés a jobboldalon.) Az ezekre az érzésedre felépített magyar külpolitika helyességébe vetett hittel a külügyi költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Árvay Árpád jegyző: Csia Sándor! Elnök: Csia Sándor képviselő urat illeti a szó. A képviselő úr nincs jelen, felszólalása töröltetik. Szólásra következik? Árvay Árpád jegyző: Bajcsy-Zsilinszky Endre!, Elnök: Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselő urat illeti a szó- A képviselő úr nincs jelen, felszólalása töröltetik. Szólásra következik? Árvay Árpád jegyző: Árvay Árpád! (Derültség.) Elnök: Árvay Árpád képviselő urat illeti a szú. (Egy hang jobb felől: Siess, mert lemaradsz!) Árvay Árpád: T. Ház! Közel két hete a legnagyobb figyelemmel hallgatom az 1943. évi állami költségvetés tárgyalását. De nemcsak a figyelem köt ezekben! a napokban ide,, az ülésterem padjaihoz, hanem a legnagyobb öröm és büszkeség is afelett, hogy most az óriási világégés közepette a háborús önfeláldozásban résztvevő Magyarország kormánya ilyen hatalmas fejlődést bizonyító költségvetést tud a törvényhozás elé terjeszteni. Ez a költségvetés a nemzeti áldpzathozatal költségvetése, de egyben a jobb sorsra törő magryarság építő szellemének megnyilatkozása is. Ez az ország ma egyik kezében fegyverrel küzd, másik kezével pedig építi a jövendőt. A külügyi tárca költségvetését is ugyanebből a szempontból kívánom megvizsgálni. T. Ház! Nem akarok közhelyekkel élni, mégis (meg kéli állapítanom, hogy a mai időkben külpolitikát csinálni igen nehéz dolog. De nem volt ez könnyű sohasem. Jó külpolitikát csinálni pedig mindig azt jelentette, hogy nagv higgadtságot, nagy okosságot és nagv körültekintést kellett annak tanúsítania, aki egy ország külpolitikai vezetésére vállalkozottA jó külpolitika útjait általában három tényező szokta megjelölni- Először az országon és a körülötte átfutó külpolitikai erővonalak és azoknak hatásai, másodszor a saját belső erők mértéke és azok helves ismerete, és harmadszor az ország népének lelkében kialakuló érzelmi jelenségek, rokonszenvek vagy ellenszenvekülése 1942 november 21-én, szombaton. Ez az utóbbi tényező a külpolitikai irányvonal vezetésénél természetesen csak harmadrangú és utolsó feltétel lehet. A jó külpolitika mindig az adott viszonyokkal számol és alanyi érzelmektől nem hagyja magát befolyásoltatni. Éppen ezért a leghelyesebb külpolitika mindig a reálpolitika volt, amely a való tények szemel őtt tartásával intézte az ország ügyeit. A magyarság geopolitikai helyzete évszázadokon keresztül azt a parancsoló szükségletet állította fel, hogy a magyarság megmaradása érdekében a leghelyesebb út a reálpolitika folytatása. Mégis nemzeti történelmünknek csak igen kevés kimagasló egyénisége választotta azt az utat. Jaj pedig annak, aki a külpolitikában az esze helyett a szívére hallgat. A nagy nyugati nemzetek e téren is sokkal szerencsésebbek voltak nálunk. Anglia, Franciaország és Németország is a legritkább esetben tért le a reálpolitika útjáról, ámde ha mégis megtették, az mindig végzetes következményeket idézett előA magyar külpolitikának az első világháború befejezése után teljesen új utakat, kellett keresnie. Független ország lettünk, önálló hadsereggel, önálló pénzügyékkel, de önálló külpolitikával is. A fiatal magyar külpolitika vállaira szinte elképzelhetetlenül súlyos feladatok hárultak. Mi, akik több, mint két évtizeden keresztül ide'gte>n urafLom iatlatt) éltünk, forró sóvárgással, de egyben állandó izgalommal iis figyeltük ennek a magyar külpolitikának az alakulását. Számunkra az élet vagy halál, a szabadság, vagy rabság kérdését jelentette, hogy a magyar külügyi vezetés megtalalja-e a helyes utat vagy sem. A nemzet örök hálája, kell, hogy övezze minden oldalról azoknak az államférfiaknak emlékét, akik az utóbbi húsz évben Magyarország külügyeinek élén állottak. Ők ugyanis valóban megtalálták az egyedül helyes utat, amely a trianoni halálos csapásból a magyar feltámadás felé vezetheti az országot. Mi is volt akkor a helyzet? Az egyik oldalon ^álílattak a győzdlemitltas szövetséges, és társult hatalmak, amelyeknek jóvoltából Magyarország köré fojtogató hurokkal fonódott a kisantant acélgyűrűje. Több mint 40 millió állig felfegyverzett zsandár vigyázott arra, hogy a megcsonkított, letiport ország túl ne lépjen azokon a kereteken, amelyeket számára a párisi békediktátumokban Önkényesen előírtak. A másik oldalon a legyőzött és kisemmizett népek álltak. A magyarság az első perctől kezdve nem a pillanatnyilag hatalmasabbak, tehát nem a háborús győzők táborát választotta, hanem azok mellé állt, akik vele együtt szenvedték az első világégés következményeit. Itt kezdődött el külpolitikánkban az egyenes vonal, amely azóta is töretlenül tart. Ez a vonalvezetés vitt később a tengelypolitikához való igazodáshoz és az emellett való kitartáshoz. Amikor néhai Gömbös Gyula berlini és római útjáról először kimondotta, hogy alakulóban van a berlin-római tengely, egészen természetes dolog volt, hogy ennek a tengelynek a vonala Budapesten kell, hogy keresztülvezessen. A magyarság ezzel nemcsak régi szövetsée-ese iránt újból fellángolt bizalmának és kitárt'áisának adta tanújelét, hanem valóban a reálpolitika útiaira is tért. A körülöttünk és rajtunk kersztülifutó erővonalak és a magunk akkor még szegényes "ereje arra az, (ösztönös felismerésire kellet^ hogy vezessen mindenkit, bogy épnek a ket*
