Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-318

Äz országgyűlés képviselőházának 318. dumb an előterjesztettek, röviden a következők: Először: Az akkord (szabvány) bérek sürgős felülvizsgálását kérik, mert a mai 4—5 pengős alapbér olyan kevés, hogy abból nagy családjukat eltartani képtelenek- Ezt bizonyítja az is, hogy az üzemeknél kiosztásra kerülő élelmiszerek árát is alig fedezi keresetük, hol va

n még a világítás, a ruházkodás, a cipő és még egyébib dolgok. Kérésük tehát az» — és mondjuk meg őszintén: elég szerény kérés részükről, — hogy a napi 4—5 pengő helyett 6—7 pengő alapbért kapjanak. Másodszor: A 7290/1942. számú iparügyi miniszteri rendelet 8°/o-oís béremelést rendel el. n E rendelet értelmében a felemelt bért már 1941 májusától kellett volna részükre folyósítani, de ezt csak 1941. december hó 1-től folyósította a bánya vezetősége. Annak megállapítását kérik tehát a szentkeresztbányai munkások, hogy _ a béremelés a rendelet szerinti időtől jár-e nekik, és ha igen, úgy kérik az elmaradt különbözet utólagos kifizetését, folyósítását. Harmadszor: Kérik, hogy a megállapított akkord- és munkabérek kimutatását a gyár hirdetőtáblájára a hónap elején függesszék ki, mert eddig csak a hónap végén, függesztette ki a vezetőség, és így a munkások nem tudtak számot vetni azzal, mennyi lesz előrelátható keresetük, és ennek következtében a gyárral szemben teljesen eladósodtak. Negyedszer: Kérik, ^ hogy a betegsegélyző orvosa legalább hetenként kétszer a bányatelepen tartson úgynevezett orvosi vizsganapot, mert egyes munkáscsaládok, különösen a lővétiek messze laknak, és tíz kilométerről, különösen ilyen nehéz téli időben igen veszélyes a betegeket odaszállítani. Ötödször: Kérik a bányamunkások nyugbérkérdésük rendezését. Megtörtént (ugyanis a közelmúltban az, hogy az üzem vezetősége kéthárom öreg bányászt elbocsátott öregségükre való tekintettel, és semmiféle nyugbért nem adott nekik, pedig átlagban 22—40 évig dolgoztak a bányában. Hatodszor: Kérik jogos fizetéses szabadságuk megállapítását. Amint ők mondják, 1940ben nem kaptak szabadságolt és ezt pénzben sem fizette meg nekik a bánya vezetősége. (Papp József: Hát ez disznóság!) Akik ebből kifolyólag természetesen anyagi károsodást szenvedtek, kártérítést kérnek ezért. Hetedszer: A leventeköteleseknek 1942. febrouár 1-től, amíg foglalkozásban voltak, illetve leventeoktatásban részesültek, (hetenként 2—3 órai munkabérét levonta a gyár, illetve az üzem vezetősége. E jogtalanul levont összegek megtérítését kérik, mert a törvény ilyen értelmű levonásokat — mint tudjuk — nem enged meg. A Szentkeresztb anyán dolgozó lővétei munkások plébánosa, Márton Antal, a bányászok jogos panaszait sajátkezű írásával is igazolta és azoknak sürgős elintézését többször megsürgette már csak a bánya zavartalan működése és a munkások lelki megnyugtatása szempontjából is. Személyes ottlétemkor én is megvizsgáltam ezeket a panaszokat, és miután meggyőződtem arról, hogy ezek fedik a bányászok állításait, a magam részéről is tisztelettel kérem a sérelmek azonnali orvoslását, mert a bányászok körében leírhatatlan az elkeseredés, hogy jogos sérelmeik orvoslása tekintetében eddig süket fülekre találtak. ülése 1942 december 2-án, szerdán. 495 Éppen ezért mély tisztelettel kérem. az iparügyi miniszter urat, akinek személye és munkája iránt a legnagyobb bizalommal viselj tetem, hogy küldjön ki egy semleges érzelmű (Papp József: Olyan is van?) mindenben szakértő miniszteri biztost, aki a szen'tkeresztbányai bányaüzemet tövéről-hegyére pontosan megvizsgálja, annak üzemteljesítését ellenőrzi és a munkások helyzetét tanulmányozza, hogy ez a nemzet és az ország gazdasági életének szempontjából, de különösen a Székelyföld népének boldogítása szempontjából üzemben levő hadiüzem a mai háborús idők körülményei közt valóban betöltse nemzeti hivatását(Élénk éljenzés és taps. — Rajaüss Ferenc: Adjanak más nevet neki, ne legyen Szentkeresztbánya a neve, hanem csak Keresztbánya!) Elnök: Az interpelláció kiadatik az iparügyi miniszter úrnakKövetkezik Bálint József képviselő úr anásik interpellációja a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Thuránszky Pál jegyző (olvassa): »Interpelláció a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úrhoz a négy középiskolával bírá erdélyi magyar volt Cfr. tisztviselők sérelmes besorozása tárgyában: 1. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, bogy a Máv-nál jelenleg szolgálatot teljesítő négy középiskolával bíró erdélyi magyar volt Cfr. tisztviselőket a besorozásnál sérelem érte? 2- Hajlandó-e a miniszter úr ez ügyben vizsgálatot elrendelni ,s a sérelmeket orvosolni? — Bálint József s. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Bálint József: Mélyen t. Képviselőház! Azoknak a magyar vasutasoknak nevében interpellálok, akik a trianoni békekényszer után felsőbb magyar parancsra ottmaradtak állomáshelyükön, nem választották m könnyebb felét, nem ültek a repatriáló vonara, hanem vállalva a keserű elnyomatás éveinek minden keserűségét, kitartottak becsületesen azért hogy szolgálják a magyar nemzetüknek és fajuknak érdekeit. Ezeknek a magyar vasutasoknak, akik közül sokan, sőt lehet mondani, a legtöbben esküt sem tettek le az idegen megszállónak és akik a

z esküt később letették, azok is felsőbb magyar utasításra cselekedték ezt, 22 éves helyzetükben olyan sors jutott osztályrészükül, amelyet senkinek sem kívánunk, hiszen, egész eletükben, a 22 év alatt minden nap és szinte minden egyes órában ki voltak téve annak, hogy az egyik helyről a másik helyre helyezték át vagy bedobták őket Komániának az ókirályságbeli részébe, ahol azután magyarságuk el volt temetve, ahol szenvedéseik megsokszorozódtak. Becsülettel állották azonban meg itt is a helvüket, hiszen magyar őrséget teljesítettek, és soha egy pillanatig sem feledkeztek meg arról, hogy mivel tartoznak fajuknak, nemzetüknek. A megpróbáltatásokért semmiféle jutalmat vagy elismerést nem vártak és nem várnak most sem, csupán arra kérik általam a mélyen t. miniszter urat, akiben bíznak, és akiben én is bízom, hogy abban az elért állapotban, státusbam ahol őket a felszabadulás boldog pillanata érte, megmaradhassanak. Hangsúlyozni kívánom, hogy magyar em-