Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-318
Az országgyűlés képviselőházának 31B. Tanácsba, amelyet most említettem, kik tódultak be. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Halljuk a neveket! Neveket! Nem árt ezt tudni!) Talán nem is jó ezt felolvasni, ahogy íffy egy tekintetet vetek rá, valósággal visszariadok tőle. (Halljuk! Halljuk! — Az elnök csenget.) Tekintélyrombolás volna ez a mai viszonyok között. Ezt a könyvet tudniillik, amely kezemben van, félvásárolták, úgyhogy ez egy nagy ritkaság, nagy raritas. A könyvtárakban is a zárt osztályon tartják, pedig egy derék magyar ember írta, Batthyány Tivadar gróf, akit nagyrabecsültem, az eszéért, jóakaratáért, képzettségéért és csak azt sajnálom, hogy az idegzete nem volt olyan erős, mint amilyen nagy a talentuma, mert különben óriási szolgálatot tehetett volna Magyarországnak, ö szedte össze az adatokat. Példának okáért megemlítem csak, hogy a kommunista pártba — ő többek között felsorol — (olvassa): 1-2-3-4... (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Neveket halljunk!) ... körülbelül 30 grófot és olyan indiszkrét,^ hogy még a szakszervezeti igazolvány tagsági számát is közzéteszi. De honnan vette Ö eztl Nem az ujjából szopta. Mint tudjuk, a kommün után nagyatádi Szabó Istvánt sokan megtámadták és hazaárulónak, íkommunistának, • vérbajosnak, zsidónak és nem tudom, minek bélyegezték, ő azonban nem az az ember volt, aki hagyja maigát és védekezett. Kiadott — megvan a Széchenyi-könyvtárban — »Politikai rágalmak és cáfolatok« címen az országos kisgazda- és földmívespárt kiadásában egy füzetet és e füzet 5., 6. és 7. oldalán »Ki volt bolsevik 1 ?« címen egy névsort közölt, amelyben felsorolja a történelmi osztály ama tagjait, akik beléptek a bolseviki szakszervezetbe. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Halljuk! Halljuk!) 32 gróf van itt. (Felkiáltások: Neveket halljunk! — Az elnök csenget.) Én nem mondám a neveket. (Kuhajda Vilmos: Akkor nem kell felhozni!) (A szélsőbáléldail felé): Talán az uraknak inkább szívességet teszek vele, ha felolvasom a zsidó mágnások és bankárok nevét, akik szintén beléptek a szakszervezetekbe. (Olvassa): »Báró Biedermann László. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék az appropriációs javaslathoz hozzászólni s ne^ méltóztassék olyan részletekbe bocsátkozni, amelyek nem tartoznak a tárgyhoz. Rátz Kálmán: így jutott el az elsodort magyar társadalom a kommunizmusig, amelyet egyébként a Károlyi Mihály-féle rezsim külpolitikai kudarcai által okozott általános csalódás és kétségbeesés, a belpolitikai kompromittálódás és a megoldhatatlan szociális kérdések is előidéztek. Az ellenforradalmi kísérletek teljes kudarcot vallottak. Amikor a legerősebb és katonai jellegű ellenforradalmi tömörülést, a Move.-t 1919 február közepén feloszlatták és vezetői vagy menekülni voltak kénytelenek, vagy börtönbe kerültek, a falevél sem mozdult, pedig soktízezer fegyverhordozó harcképes tagja volt csak itt Budapesten is. így történt a többi ellenforradalmi szervezetekkel is. A társadalom teljes ájultságiban várta sorsának beteljesedését, védekezésre képtelenül. Nem így volt ez Oroszországban! vagy Németországban, mert ott a polgári rétegek és a parasztság nagyrésze fegyvert fogott magasrangú tisztek és hivatalnokok vezetése alatt. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Nálunk is! — Bodor Márton: Duniaipatajon!) De ezek, mint KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ* XVI. dése 1942 december 2-ári, szerdán. 467; mondottam, elszigetelt jelenségek maradtak. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Arról nem hallottunk, képviselőtársam, hogy seregbe tömörültek volna, én pedig Oroszországban parasztokból alakult hadsereget láttam, a szamarai kormány hadseregét és másokat is, amelyek tényleg felvették a harcot és négy évig folyt a polgárháború, öreg és fiatal puskát ragadott és vitézül harcolt. Láttam egy századot, amelyben egy ember sem volt fiatalabb, mint százados és ^memtek bakaruhába öltözve harcolni. Ezt a példát nálunk nem követték, ez az igazság! (Bodor Márton: A nyugatmagyarországi felkelés?!) Bizony, csak igen kevesen voltak hajlandók a fenálló rend és a határok védelmére fegyvert ragadni. (Egy hang a batközépen: Hát a székely-hadosztály?) Rá fogok térni. Voltak efemer-jeli egű tömörülések, de ezek elszigeteltek maradtak. Emlékezetes a ludovikás- és a monitoros-forradalom, hősies fiúk ott védték magukat a telefon központban, a monitorok belelőttek a szovjetpalotába, a polgárság azoinban nem ragadott fegyvert, sőt akiknek fegyvert leginkább kellett volna fogmiok, elbújtak. Ez az igazság! Voltak kísérletek, amelyek között leginkább a cserbenhagyott székely légiót kell dicsérettel megemlítenem. Nagyon vitézül harcolt és azt is a társadalom hagyta cserben. Elsősorban a muníciót nem kapta meg, azután pénz sem, volt a zsold fizetésére. Az említetteken kívül voltak még kísérletezések értelmiségi sztrájkokkal, aktív ellenforradalommal, de sikerre egyik sem vezetett. Ezek a tömörülések inkább csak keretül szolgáltak a kommün bukása után újjászervezkedő társadalom és államhatalom számára. Az ellenforradalomhoz hasonló sorsra jutott később a vele ideológiailag rokon irredenta is, amelynek rejtelmei a nagyközönség előtt még ma sem ismeretesek. Ügy látszott, hogy a kommunizmus bukása után, annak reakciójaképpen egy nemzeti reneszánsz következik be egy erős nemzet élni1 akarásából. Fájdalom, a megcsonkítást még így sem kerülhettük el, hiszen ezer sebből vérezve feküdtünk a porondon; és >nem volt erőnk védekezni. De a katasztrofális trianoni szerződést jnás okok is segítettek előidézni, mégpedig elsősorban a már rég létező, de 1919 augusztusától kezdve teljes erővel kirobbanó zsidókérdés, amelynek gyökerei messze nyúlnak vissza.^A közvetlen okokat a zsidóság gazdasági és társadalmi térfoglalása, egyes zsidóknak a világháború alatt kifejtett káros m tevékenysége, majd az összeomlást követő szociális forradalomban és a kommunizmusban játszott szerepe szolgáltatja. Kénytelen vagyok azonban leszögezni, akármit csináltak is a zsidók, azért is elsősorban a társadalom felelős, mert olyan volt, amilyen volt, mert nem volt ellenálló es versenyképes. Ez az igazság. Meg kell jegyeznem, hogy az úgynevezett ellenforradalmárok jelentékeny része progreszszív gondolkodású volt és az új Magyarországot igen radikális reformok megvalósításával akarta felépíteni. Ámde ezekre a reformokra, elsősorban az agrárreformokra, sok pénz kellett volna, ez pedig nem volt, még kevés sem. Ez a kérdés is összefüggött a zsidókérdéssel. Meg kell állapítanom, hogy az antiszemita áramlat nein volt főjellegzetessége a progresszív gondolkodású ellenforradalmároknak, sőt az első ellenforradalmi kormányoknak sem, amit az is bizonyít, hogy e kormányoknak 1919-ben több; 65
