Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-318
Az országgyűlés képviselőházának 318. i kik a vezetői, nem tudom, kik jártak közbe a kommunisták érdekében, de tény az, hogy ezeket a tanukat, akik őszinte és igaz vallomást tettek, elbocsátották. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Baky László: A tanukat elbocsátották, s a két kommunista-kijelentést tevő ma is szabadlábon van és ma osztályvezető és liftkezelő a Corvinban, (Horvát Géza: Vájjon máért?;) Erire a sok miértre azonban az ember választ nem kap. Peyer képviselő beszédével nem kívánok még tovább foglalkozni, csak kénytelen vagyok megemlíteni azt, hogy ha ő tesz itt olyan kijelentéseket, hogy a szökések a mi oldalunkról történtek, hát én a Magyar Nemzetiszocialista Párt nevében a leghatározottabban elítélek minden olyan szökevényt, aki bűncselekményt követ el és nem meri férfiasan vállalni a következményeit és nem áll bíróság elé. (Gr. Festetics Domonkos: Helyes!) A mi pártunk tagjai közül senki részéről ilyen nem is történt. Kötelességem volt ezt a kijelentést megtenni.Áttérve a cenzúrára, ez megint egy egészén különös 1 , egészen érthetetlen elvek alapján dolgozó intézmény. Senki sem vonhatja i kétségbe, hogy a honvédelmi tárca költségvetéséinél elmondott beszédem tárgyilagos volt és amikor a »Magyarságában kivonató- , san le akartuk közölni, többek között a következő részeket törölte a cenzúra. Megvédtem Bartha volt honvédelmi miniszter urat Zsilinszky képviselő támadásával szemben és a továbbiakban ezt mondottam (olvassd): »Beszélt aa elmaradt korosztályok kiképzéséről és az általánosítás ellen foglalt állást, amely! szerint ezen a téren semmi sem történt volna. Igenis, az 1901—1904-es évfolya- j mok kiképzése terén. Bartlha Károly minisztersége alatt előrehaladás történt.« Ezt a cenzúra törölte; (vitéz Imrédy ©éla; Mert imár nem miniszter!) de hogy miért, nem tudom, mert ami igaz, az igaz. A támadás megjelenhetett, amikor pedig megállapítást nyert, hogy igenis nem történt a miniszter részéről 1 mulasztás, azt a cenzúra törölte. (Vajna Gábor: A lovagias cenzúra: — Zaj. — >E\lnök csenget.) Törölte a cenzúra azt, hogy az állami hivatalnokoknak nem szabad ridegen bánniok a harcteret járt katonákkal. Ha ridegen bánnak, jó ha a harctéren levő magyar honvédek olvassák, hogy; itt ilyen felszólalások vannak, hogy törődnek velük, hogy még arra is gondot fordítanak, hogy az állami hivatalnokok ne ridegen bánjainak velük. Ez — azt hiszem — csak a harci kedvet, a szellemet, az áldozatkészséget és a lelkesedést növeli. Hogy a cenzúrát milyen szempontok vezetik, amikor ezt törli egy felszólalásból, ezt megérteni nem tudom. (Mester Miklós: Mindennap írni kellene ilyem cikket!) Egy másik dolog, amit a túloldalról leg-, alább annyiszor szóvátettek, mint mi ezien^ az oldalon, — egyetértünk benne teljesen, s úgy látszik, ezért nem lehet megcsinálni: a legénységi 'állományú egyénekből rátermettség és kiválóan bátor magatartás esetén lehessen tiszt. (Helyeslés.) Ilyen kívánságokat mondottam én s a túloldalról is lehetett hallani. (Olvassd): »A magyar parasztság, a magyar nép megérdemli azt is, ha iskolázás útján, a tisztikarba való kerülés lehetőségié nem nyilt meg számára', mégis tiszt lehessen, kiváló fciarclése 1942 december 2-án, szerdán. 447 téri t erények és rátermettség révén.«' Ezt a cenzúra törölte. (Horváth Géza: Hallatlan!) Itt minden józan gondolkodás megáll és nem tudja az ember megérteni, kik ezek a cenzorok és saját kezdeményezéséből törölnek-e ilyeneket felszólalásainkból, amiket mi a parlamentben lelmondunk, vagy pedig utasításra? Végre egyszer rendet csinálhatna a miniszterelnök úr ebben a kérdésiben és ez egyben válaszom a miniszterelnök unnak arra a kijelentésére, hogy a jobboldali sajtót enyhébben kezeli a cenzúra. Hát ez bizonyíték rá, hogy a jobboldali sajtót milyent enyhén kezeli a cenzúra. (Horváth Géza: Igen! Ügy van!) Ugyancsak törölte a cieinizúra a<ztí a 1 cikkünket, amelyben megírtufci, hogy november 20-án az Ottó-misén kik vettek részt, holott nem tartjuk közömbösnletk! (Gr. Festetics Domonkos: Nem érdekes h — vitéz Jaross Andor: Nagyon érdekes! — Alföldy Béla : Nem számít! — EllenmondásoM a szélsőbaloldalan), hogy a magyar köczívéleímény megtudja azt, hogy kik azok, alkajk még ma is a Habsburg-uralom után futnak, Ottó császárságáról vagy királyságáról álmoídjoznak. A névsort felsoroltuk: gróf Sigray Antal, gróf Csekonics Iván, őrgróf ifj. Pallavioini György, gróf Pálffy Géza felsőházi tag, Keresztes Artúr ny. tábornok, gróf Szapáry, báró Jeszenák, két gróf Zichy, gróf Apponyi György országgyűlési képviselő (Horváth Géza: Oupa gróf!), báró Wesselényi Miklós, — báró is van közöttük — Karafiáth Jenő volt főpolgármester (Egy hang balfelől: Sem nem gróf, será new, báró! — Derültség a szélsőbaloldalion.), Némethy Károly fővárosi tanácsnok, Kőnek Emil nyugalmazott altengernagy, Makiray Lajos országgyűlési képviselő, Baranyay Jusztin egyetemi tanár, Ostenburg Gyula, dr. Lajos Iván. — aki természetesen nem 1 'maradt el — azutáni a 'Szent István Bajtársi Elgyesület vezetői. (Gr. Festetics Domonkos: Minden évben ugyanez a névsor! Már kívülről tiudljuk!) Még annyit írtunk hozzá: A misém sok zsidó vett részt' (Zaj és mozgás.) s a mise végén a templom lépcsőjén Ostenburg nyugalmazott alezredes elkiáltotta magát: »Éljen a király!« s néhányain éljenzéssel válaszoltak,. T. Ház! Nagyon jól tudjuk mi azt, hogy a legitimizmusnak régen letűnft a csillaga, de itt még mindig vannak emberek, akik ez után futnak és akik ezzel a működésükkel nyugtalanságot keltenek és a nemzet egységét bontják meg. Nem lehet tehát csak úgy egyszerűen! napirendre térni a kérdés felett. (Mozgás a szélsőbaloldalom.) Sok szó hangzott el a külső és belső front közötti ellentétről és én őszintén megmondom, n'agy szomorúsággal tapasztaltam, hogy amikor egyik képviselőtársunk, Andréka Ödön — aki ebben a háborúban mint főhadnagy egyetlen volt k'épviselőtiársaim íközül, aki megsebesült s aki eddíig három kardos kitüntetést kapott— itt talán nyer»en(, talán a frontról hozott kattanás őszinteséggel szóvátett bizonyos dolgokat, akkor a túloldalról olyan támadásban volt része, amely az ő jóhiszeműségét is kétségbevonta. Az igazság sokszor fáj, de ha valaki egyszer nyiltan megmondja, ezért egy olyani képviselőtársunk, aki a legveszélyesebb helyen volt, akkor jött haza néhány napja a frontiról s ott úgy megállotta a helyét, hogy kitüntetéseket kapott* mégis elvárhatott volna
