Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-317
416 Az országgyűlés képviselőházának 317. 1941 óta a a leventék gazdasági szövetkezéséjiek keretén belül négy termelési, egy hulladékgyűjtő, egy háziipari, egy ruházati, egy sajtótermékterjesztő, egy közegészségügyi, egy szociális és egy leventeleány főosztály alakult. 6680 egységben, önálló szövetkezésben dolgoznak a leventeegyesületek alosztályai. Körülbelül 880.000 leventét máris tájékoztattak és érdekkörükbe vontak. A leventeleányok körülbelül 2000 községben tájékozódtak már erről a munkáról, anyaggyűjtésről stb., úgyhogy körülbelül másfélszázezer azoknak a leányoknak száma, akik az önkéntes leventeleánymunkán keresztül a szövetkezeti szervezési kérdésről is tudnak. A leventék dolgoznak is már. Kereken) 40.000 katasztrális holdon termeltek például e nyáron oiajosmagvakat, éspedig olyan helyeken, amely, ha szabad azt mondanom, eddig »bitang« terület volt. Árokszélén és eddig hasznosíthatatlannak látszó földsávokon termeltek! A leventék gazdasági szövetkezete önálló kis gazdaságok — kísérleti telepek — a leventeleányoknál önálló vitaminkertek létesítésére törekszik. T. Ház! Sajnálom, hogj^ az időmből kissé kifogytam és így nem tudtam részletesen szólni a kecskeméti református főgimnázium ifjúságának favágásáról. Ezt az igen t. kormányzat figyelmébe kívántam ajánlani azért, mert a kecskemétiek 1919-ben és 1922-ben a tanáraik által vezetett fa kitermelésével biztosították az iskolában a tüzelőszert, ezt is mint egy szövetkezési példát mondtam el. Tettem pedig azért, hogy hihessünk abban: az élet igenis előttünk áll. Szövetkezzünk. Állítsunk fel mielőbb ifjúságunk részére a kötelező munk aszolgál atokat. Pártállásomnál fogva sem lennék híve a kormánynak, ha mindjárt nem mondanám azt. hogy mindenhez a munkákhoz a kormánynak is köze lehet. Végeredményében rajta is tartsa szemét és a kezét ezeken a kérdéseken. Ezzel a jövőt építi. A költségvetést ismételten örömmel elfogadom. (Élénk éljenzés és taps o jobboldalon és n J/Jzépen. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: T. Ház! A napirend tárgyalására megállapított idő letelt, ezért a vitát félbeszakítom. Javaslatot teszek arra vonatkozólag, hogy legközelebbi ülésünket holnap, szerdán déleőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzzük ki a ma tárgyalt törvényjavaslat vitájának folytatását. Méltóztatnak napirendi javaslatomat elfogadni? (Igen!) A Ház az elnök napirendi javaslatát magáévá teszi. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációs könyvet felolvasni Boczonádi Szabó Imre jegyző (olvassa): »Paczolay György — a vallás- é& közoktatásügyi, valamint az igazságügyminiszterekhez — a nemzeti lélek egységének megóvása tárgyában; Paczolay György — a miniszterelnökhöz — a Gschwindt-féle szeszgyár Rt. és a Weiss Manfréd Rt. nagykőrösi gyárvásárlása ügyében adott miniszteri válaszok tárgyában; Palló Imre — a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez — Szerb Antal értékromboló irodalomtörténete tárgyában ; I ülése 1942 december 1-én, kedden. Nagy László — a közellátásügyi miniszterhez — a burgonyanagykereskedők és zúzóüzemtulajdono&oik kontingensei kiadásánál és kijelölésénél a pártia.tiljantíág biztosítása tárgyában; Csoór Lajos — a kereskedelem- és közlekedésügyi! miniszterhez — a svájci órabehozatali kontingens felosztása tárgyában; Mester Mikló® —' az iparügyi miniszterhez — a szatmárnémeti munkásság fizetés szempontjából a második területi csoportba való sorolása tárgyában; gróf Serényi Miklós — a közellátásügyi miniszterhez — a siertéshizlailással kapcsolatos bizonytalan hiresztelések megszüntetése tárgyában; Közi Horváth József — a pénzügyminiszterhez és a belügyminiszterhez — az aknaszlatinai öregségi és rokkantsági járadékosok jogos panaszainak megszüntetése tárgyában; Prokopecz József — a belügyminiszterhez — a Szlovák Nemzeti Egység Párt megalakulásának és működésének tárgyában; Prokopecz József — a földmívedésügyi és a közellátásügyi miniszterekihez — a oseh-reform útján gróf Károlyi Lajostól elpareellázott földbirtokok és a közellátás terén ^ a budapesti marhavágóhidon kíméletlen bánásmód! megváltoztatása ügyében; Szöllősi JenŐ —i a belügyminiszterhez ^ — a »turáni vadászok« újvidéki terepszemléje tárgyában; Bajcsy-Zsilinszky Endre — a miniszterelnökhöz, valamint a belügy- és honvédelmi miniszterekhez — ai minifezterelenök úr egy korábbi Ígéretének beváltása tárgyában; Koltai József — a honvédelmi miniszterhez — a szabadságos honvédeket ért sérelmek tárgyában; Bálint József — az iparügyi minitezterhez — a szentkeresztbányai székely bányamunkások tarthatatlan helyzetének javítása tárgyában; Bálint József — a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterhez — a négy középiskolával bíró erdélyi C. F. R. tisztviselők sérelmes besorozása tárgyában; Piukovich József — a kormányhoz — a bácskai születésű és illetőségű szerb dobrovoljácok föld juttatása tárgyában; Mester Miklós — a miniszterelnökhöz, a földmívelésügyi, iparügyi és a kereskedelemés közlekedésügyi miniszterekhez — Kommandó székely község megmentése tárgyában; Incze Antal — a belügyminiszterhez — a nagybányai) visszás közállapotok tárgyában; Vajna Gábor — a belügy- és az iparügyi miniszterekhez — nyomdászkamiara felállítása tárgyában; Mosonyi Kálmán — a kormányhoz — a 4810/1942. M. E. sz. rendelet visszavonása tárgyában; Elnök: A felsorolt képviselő urak interpellációikat a holnapi ülésben fogják szóval elmondani.