Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-317
Az országgyűlés képoiselőházának 317. iák a szövetkezés szükségességét. Gazdasági érdek védelme címén három községben — a mintajárásban — rövid három hét alatt 120.000 pengőt hoztak össze a gazdák mindenféle kényszer nélkül azért* mert érzik, hogy — ahogy a közmondás mondja — segíts magadon, az Isten is megsegít. Különösen pedig a mai időkben »segíts magadon«, mert a kormány segítsége ma, háborús időben messze esik a különleges és helyi gondozástól, (Ügy van! Ügy van! a szélsöMloldalon.) hiszen »A szövetkezés mindég az emberekre van tekintettel s a mindennapi életre. Szem előtt tartja azt az elvet, hogy együttélésre vagyunk rendelve és a társadalmilag biztos élet alapja egymás megbecsülése és támogatása.« Ezek a szövetkezeti munkák pompásan beillenék annak, amit úgy hívnak, hogy »nemzeti közösségi munka és közösségi felfogás alakítása«. Támogassuk őket e munkájukban. T. Ház! Legyen szabad ezek után megemlítenem azt, hogy kívánatos lenne a kormánynak ismét belenyúlni a tejértékesítés kérdésébe és lehetővé tenni egy rendelettel vagy szigorú ellenőrzéssel, hogy az a sok kitűnő tejszövetkezetünk, amely a békeidőkben olyan pompásan működött, továbbra is fennmaradhasson. Az őstermelői rendelet ugyanis ma lehetővé teszi 10 literig ,a saját tejtermékek eladását. A tejtermékeket azután élénk, »kereskedői érzékű milimárik« összeszedik és elviszik. Még a városba sem érnek, már az úton eladják »bőséges pénzű embereknek«. Ezzel az eljárással a falusi tejszövetkezet áru nélkül marad, a fekete ár nő és egyik szövetkezet a másik után bukik majd meg. Választókerületem egyik legvirágzóbb tejszövetkezete ilyen dicstelen megszűnés előtt áll. Azért voltam bátor ezt a kérdést megemlíteni, mert ez nemcsak egy tejszövetkezet kérdése, hanem általános kérdés. (Baky László: Valamennyié! Ügy van! — Úgy van! Ügy van! a középen.) A va lódi szövetkezeteket tehát erősítsük és szaporítsuk. (Helyeslés.) Az álszövetkezeteket pedig szüntessük meg. T. Ház! Örömmel fogom letenni a Ház asztalára a Hangyának azt a beszámolóját, ame ly et a maga létesítményéről, a • maga külön mintaközségéről és intézményeiről bemutat. (Egy hang a középen: Gyönyörű!) T. Ház! Ezek után a szövetkezés ifjúságnevelő erejére kívánok rátérni és meg akarom említeni azt, hogy a jövő csak akkor lesz részünkre biztosított, ha minél többen mennek kereskedelmi és ipari pályára. Ezt a Főméltö ságú Űr 1937 augusztus 17-én Szolnokon mindenki által megszívlelendő módon említette meg. »Gyermekeinkbe és ifjúságunkba belé kell nevelni az érdeklődést a gazdasági élet iránt, a vonzódást a szabad pályák iránt.« Fajtánk minden bizonnyal alkalmas arra, hogy a kereskedelmi és ipari pályákon is boldoguljon. Minden alkamat meg kell tehát ragadni, hogy if jaink tényleg minél többen lépjenek ezekre a pályákra. A szövetkezet ebből a szempontból egyik legalkalmasabb nevelő intézmény. Szülőt és gyermeket egyaránt a gazdasági gondolkodásra nevel. A Hangya kezdeményezéséből például eddig körülbelül 70 olyan kis iskolaszövetkezet létesült, ahol a gyerekek a maguk tanszerszükségletét, azután a tízórási szükségletet stb. beszerzik és fedezik, a nyersanyag-, hulladékgyűjtés stb, dolgát — elemi iskolások — renülése 1942 december 1-én, kedden. 415 des szövetkezeti szervezetben és szabályzattal maguk intézik. Tovább megyek és örömmel említem fel a diákkaptár működését. Méltóztassanak elképzelni, 631 középfokú iskoláiban, 93 városban, ma már 60.000 fiatal diák, leány és fiú együtt dolgozik azon, hogy egészen új szellemi felfogású nemzedékké nevelődjék. És teszi ezt jókedvvel, lendülettel. Körülbelül évi egymillió pengő az az összeg, amelyet ezek a kicsinynek látszó szövetkezetek megforgatnak. Egyenesen megható az a beszámolójuk, amelyet a maguk Diákkaptár című újságjában is néha-néha közreadnak. Ezt is le fogom tenni a Ház asztalára, hogy gyűljenek azok a bizonyítékok, amelyek részünkre az új magyar világ biztos jegyeit jelentik. (Helyeslés ) A Diákkaptárnak kezemben lévő számában például az egyik diák nagyon kedvesen számol be az »ezerpengős borjú« történetéről. A következőket irja (olvassa): »Másodikos voltam, amikor a »Diákkaptár« szervezete megalakult. A Diákkaptártól kaptam két család selyemhernyót és pár hónap múlva elsőrendű selyemhernyógubókat adhattam el. A gubókért 48 pengőt kaptam. Ennek az árából vettem egy kis bárányt és öt pár galambot. A galambok elég gyorsan szaporodtak és a második nyáron már a galambok árából két bárányom és több házinyulam is volt, melyeket nagy elővigyázattal és gonddal neveltem. Bár nem sok gond volt velük, de minden szabadidőmet köztük, főleg a bárányokkal töltöttem, így telt el a tél is. Tavasszal, május végén már olyan nagy volt a bárány (Kusi) gyapja, hogy nyírni kellett. A Kusiról 8 kg, a másikról pedig 3 kg gyapjú gyűlt össze. Kaptam érte 45 pengőt. Ebből vettem újra két bárányt. Októberre mind a négyet meghízlaltam és a nagyvásárban alku nélkül 240 pengőért adtam el. (Baky László: A meggazdagodás útja!) A házinyulakból pótoltam hozzá 54 pengőt és most már az általam épített istállóban két szép verestarka borjú került. Szerettem őket. Ha betegek voltak, állatorvossal vizsgáltattam őket. A házinyulakat azért tartottam, mert úgyszólván semmit sem esznek és, a matyó fiúk jó pénzért megveszik. így az, állatok takarmányozása fedezve van. Most építettem az angóranyulak számára kis istállót stb. stb... Jelenlegi állatállományom: két borjú, egy csacsi, 7 angóra, 9 házinyúl és 12 pár galamb...« (Éljenzés jobbfelől.) T. Ház! Nagyon örülök az együttérzés megnyilatkozásának, mert tényleg említésreméltó ez és még sok más eset és ezért is olvastam fel szórói-szóra, hogy kerüljön be a képviselőház jegyzőkönyvébe: íme nevelődik az a fiatalság, amely biztosítja majd azt a jövőt, amelyet például egyesek még mindig nem akartak meglátni. T. Ház! A szövetkezés fokai a következők: az elemi iskolai, azután a Diákkaptár-szövetkezés, majd a leventék szövetkezése a soros. Egy méreteiben és hatásaiban talán még lényegesebb és fontosabb, mint az eddigiek, mert hiszen 1,700.000 leventeif jú van s legalább ugyanannyi leventeleány. Ha tehát a leventék gazdasági szövetkezése fokról-fokra kiegészül, méltóztassanak elképzelni, egészen rövid idő alatt előttünk fejlődik és bontakozik ki még életünkben, az előttük járó nemzedék életében! az .a magyar világ, - amelyet olyan nagyon áhítunk.
