Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-317

Az országgyűlés képviselőházának 317. a többieket és mindig fáj, amikor elítélő szót hallóik a szövetkezetiekről. Mélyen t. Képviselőház! Volt idő, amikor a Hangyát, és a szövetkezeteket támadták azért» hogy mindent az államtól várnak. Pedig

1 az állam nem a Hangyának, hanem magának a magyar nemzetnek adlta a támogatást, sál magyar fajtának, (Helyeslés a jobboldalon.) a magyar kereskedelemnek, mert a Hangya ezer és ezer keresztény kereskedőt nevelt ebben az országban. (Úgy van! a jobboldalon és a közében.) Letörte és egyensúlyozta' az árakat. A Trianon utáni időkíben nehéz helyzetben volt a Hangya, mert ezrével szakadtak le ae; elcsatolt területekkel együtt a szövetkezetek. Azóta azonban megváltoznak az idők s amikor látom ennek a szövetkezetnek, a Hangyának, fejlődését, látom, hogy a központ élén egy zseniális ember, kiváló szakember, Wünseher Frigyes áll, aki naggyá tette ezt a szövetkezetet, akkor ennek, mint magyar, keresztény ember csak örülhetek és azt üzenem a Hangyának és vezetőinek: hangya-szorgalommal ezen láz úton csak előre! (Helyeslés a jobboldalon.) T. Képviselőház! Ugyancsak beszélnem kell a keresztény kereskedelem másik tagjáról,, a Futuráról. Sajátos játéka a véletlennek, sajátos tünet a közéletben, a gazdasági életiben, hogy a paraszt, a kisgazda szántott, vetett, aratott, zsákolt és kész terményét a zsidó gabonakereskedő hordta el. A zsidó gabonakereskedő megjelent a piacon és kijelentette: Gazd'uram. leesett a búza ára, Csikágó lanyha. Az a,

1 szerencsétlen földmíves ember szidta Csikágót, ahelyett hogy étinek a zsidónak a! fülét fogta volna meg. (Derültség.) S csodálatos, valahányszor a gazdának eladó portékája volt, akkor mindig If.nyha volt Csikágó, de amikor a termény már összegyűlt a zsidó magtárakban, akkor Csikágó ismét szilárd lett. Hála Istennek, ezeknek a lanyha-szilárd vicceknek már vége van. Ott van a Futura s annak keresztény bizományosai. Ma már úgyszólván nincs zsidó gabonakereskedő. Fajtánk megmutatta, hogy van olyan jó kereskedő, mint a zsidó. Én figyelemmel kísérem ezt, szakértő vagyok, (br. Vay Miklós: Egy-két futurás álruhában jár pajesszal!) Hol vagyunk már attól az időtől, amikor ez megtörténhetett. Vannak még visszaélések, de majd kitessékelik a besurtranókat. A lényeg azonban aZ, hogy megszűntek azok az idők, amikor a zsidó gabonakereskedő bement a keresztény nagybirtokoshoz, kínálta a pénzt, eladóeította, árendása' lett a nagybirtokosnak^ az árendásból pedig később tulajdonos, nagyságos földbirtokos. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Ez volt a zsidó gabonaíkereskedelemnek az a titokzatos útja, amelyen át beférkőzött a nagybirtokos bizalmába. Tudvalevő, hogy a legtöbb nagybirtokos — tisztelet a kivételnek — mindig pénzzavarban volt, helyzete attól függött hogy a kártyacsata hogyan végződött valahol. Nem általánosítok, de naigyrészt így volt a múltban és így a zsidók megszerezték az ősi birtokokat. Mi azt akarjuk, bJogy ne csak a kisgazdaporták szaporodjanak, erősödjenek, hanem azokat az ősi birtokokat, azokat az ősi kúriákat, amelyekhez ennek a> nemzetnek ezeréves hagyományai fűződnek, újból meszelgessék, azonban a

1 régi birtokosok új tulajdonosként jelentkező leszármazottai. (Élénk helyeslés.) Mélyen t. Képviselőház! Pár szót óhlasjtok szólni a nemzetvédelmi propagandáról. A t. Ház ülése 1942 december 1-én, kedden. 373 tagjai talán még emlékeznek rá, hogy én voltam az, aki ezt nagyon erősen sürgettem. Sürgettem, mert lehetetlennek tartottam, hogy amikor ez a szervezet olyan államokban is megvolt már, amelyekben pedig talán nem is volt olyan nagy szükség rá, mint nálunk s ahol talán nem olyan erős az al bizonyos földalatti suttogó propaganda, mint nálunk, mondom, ezekben az államokban már megvolt a nemzetvédelem, megvolt a propagandaminisztérium, nálunk pedig még nem volt sehol. Én ats akkori miniszterelnök úrtól azt iá választ kaptam, hogy ő csodálkozik azon, hogy én, mint ellenzéki képviselő, új állást akarok kreáltatni, holott megvan már a magyarok világszövetsége és vani a TESz. Ez bizony nagyon vérszegény válasz volt. Igaz, hogy. megvolt ez a két egyébként nagyon tiszteletreméltó, a nemzetvédelem és a propaganda szempontjából azonban nagyon vérszegény intézmény, de nekünk nyíltan szembe kell nézni az esieimétiyékkel, a jelennel és a jövővel. Nem akarok to\,6é papirosszervezeteket látni. 1918-ban is azt hangoztatták előttünk, azt hangoztattuk mi is éis a végén magunk is elhittük, hogy, a nemzet meg van, szervezve és amikor ki kellett menni az utcára, mert néhány hintáslegény lement vidékre, néhány zsidógyerek pedig itt az Astoria erkélyén dikciózott, nem voltak szervezetek. A kartotékokon széP'etn, egymásután voltak rakva a Kis Istvánok és a Nagy Jánosok, de amikor ki kellett volna menni az utcára, akkor csak papirosszervezetek voltak és nem alkadt senki, aki a nemzetet meggyalázó, a nemzet létét veszélyeztető osőcselékkel szembehelyezkedett volna. Nem ma, hanem már tegnap meg kellett volna szervezni a nemzethű igaz magyarokat, mégpedig sürgősen. Ha szükséges, fel kell fegyverezni őket, hogy ebben aiz országban többé hátbatámadás bennünket senki részéről ne érhessen. Sajnos', az igen t. nemzetvédelmi és propaganda miniszter úrnak alig van hatásköre. Az ő kezébe kelleme összefutnia a sajtónak, a színháznak, a pergőképeknek és neki kellene egy erőteljes propagandát kifejtenie. Nem akarom senkinek az emlékét sem megbántani, távol áll tőlem .ez a szándék, de én nem Gömbös Gyulafilmet csinálnék a mai időkben, hanem az elevienleknek csinálnék propagandát, és' ha már visszanyúlok a múltba, akkor is a Eákócziaknak, a Kossuthoknak, a Kinizsiekmek, a Zrínyieknek és a többi nagyjainknak ai példáit tárom a nemzet elé. Tessék olyan hazafias filmeket gyártani, amelyek az ősi hagyományokat, az ősök tiszteletét, a magyar öntudatot, a magyar harckészséget fejlesztik az emberekben. T. Képviselőház! A magyar műveltségről csak egy-két szót szólok. Nemzeti műveltségünk megújhodását a múlt élésétől várhatjuk. Keressük meg és éljük ősi hagyományainkat, szokásainkat, fejlesszük ezek szerint és ezek nyomán műveltségünket. Az első orvosság halódó magyar lelkünknek az, ha visszatérünk elein'k életéhez és eszméihez, magasabb, modernebb értelemben. Az előbb már említettem, hogy megfelelő pergőképekre van szükség. Harcolunk továbbra is a jazz ellen, harcolunk a magyar zenéért, a magyar nyelviért, a magyar viseletért. Ne gúnyolódjauak sokszor félművelt emberek azokon, akik a nyelvet meg akarják tisztítani az idegen szavaktól, még akkor sem, ha ezen a téren 53*