Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-317

Az országgyűlés képviselőházának 317, (Felkiáltások a középen: Szörnyűség!) Mána.maros megyében és Máramarosszigeten a helyzet a következő volt: kereskedelmi vállalat és egyéni cég volt 1980. Ebből magyar volt 110, román 91, tehát keresztény összesen 201, vagyis Máramaros vármegye és Máramarossziget keresztény kézben lévő ipari vállalatainak, egyéni és társas kereskedelmi vállalaitainajk száma volt 201, a zsidó kézben lévő 1779 vállalattal szemben. (Zajos felkiáltások a középen: Szörnyű! — Padányi Gulyás Jenő: Internátus! Iskola!) Az áltailam felhozottaik világosan mutatják» hogy ezeken a területeken a kormánynak áldozatot kell hoznia, körültekintő munkával hogy ha azonnal nem is, de lehetőleg gyorsan változtasson (Padányi Gulyás Jenő: Azonnal!) az említett állapotokon. Itt nincs szükség visszatelepítésre, itt vissza kell illeszteni a tőlünk elszakadtaklat és elidegenülitek et oda, ahonnan hiányoznak. (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés.) T. Ház! Az előbb említett ipari szakiskolákkal kapcsolatban arra kérem az iparügyi) miniszter urat, hogy a jövőben létesítendő szakirányú iskolák ne legyenek elméleti és középiskolai jellegűek. A már most meglévő ipari középiskolák tudnak nevelni annyi, inkább elméleti tudást igénylő művezetőt, rajzolót és szaktisztviseiőt, amennyire a mai és a közeijövőbeni ipari termelésnek szüksége van. Legyenek az ezután létesítendő szakirányú ipariskolák gyakorlatiak, (Élénk helyeélés a középen), mert legalább ötvenszer-hatvanszor anynyi kiváló fizikai szakmunkásra van szükség az iparban, mint művezetőre. Például a múltban a szatmárnémeti faipari iskola az idegen uralom üdéjét is beleszámítva, 35 év alatt 5 önálló iparost nem adott a városnak, inkább elmentek az ott végzettek nyugdíjas kis állásokba, mert nem ízlett nekik a kemény munka és az önállósággal járó kockázat és felelősség. Művelt, öntudatos, a fizikai munkától nem irtózó iparos- és munkásnevelés kell, hogy a célja legyen ezeknek az iskoláknak. (Helyeslés a jobbközépen.) Mert igazán nem sokat nyer sem az iparos, sem az ipari társa'dalom azokkal! az ipari középiskolát, végzetltekkeL akik mesterlevéllel a kezükben végrehajtói és más kistisztviselői állások után futnak. (Ügy van! Ügy vom!), csak azért, hogy urak és nyugdíjasok legyenek. (Padányi Gulyás Jenő: Torzszülöttek ezek az iskolák!) A Ihárom-négy évtizeddel ezelőtti időkben kis műhelyekből, iniaisi sorból kerültek kii a művezetők, iparosok, a Tbék Endrék, a Jungfer Gyulák és a,mi időkben élő kiváló iparosok és gyárosok (Ügy van! Ügy van!) és urak lettek végrehajtói állás nélkül is. (Ügy van! Ügy van!) Meggyőződésem, hogy ezek a gyakorlati ipariskolák sok kiváló és feltörekvő iparost tu'dnániak nevelni, nemcsak az ipair. hanem a nemzet számára is. T. Ház! Az erdélyíl részek visszacsatolása óta több oldalról felmerült az a kívánság, hogy a Romániától lemásolt mintára Magyarországon is állíttassanak fel munkakamarák. Ehhez tudni kell azt, hogy Románia ezejket a kamarákat éppen a romanizálás céljából állította fel. Ezekbe a: kamarákba belegyömöszölte az egész ipari munkásságot és az egész kézművesipar ossá got. Megemlítem, hogy ezekben a román munkakamarákban a román munkásoké volt a hegemónia. Román volt az elnök, a hivatalnok és a választmány. A választmányban itt-ott volt két-három munkás és kisiparos is, ülése 1942 december 1-én, kedden. 367 I Ez igazán nem számított és nem irányíthatta a kamarákat. Mondanom sem kell, hogy ez a kamaira a magyar iparosságnak igazán nem kellett, sem testének, sem lelkének. De kellett a román hatalomnak azért, mert ezen keresztül kívánta érzékeltetni jóságát és gondosságát a magyar munkásság iránt és ezen keresztül törte össze a magyar többségű ipartestületeket, amelyek a román uralom szemében az irredentizmus fészkei voltak. Én, aki csaknem 50 esztendő óta vagyok gyakorlati ipari pályán, ismerem az iparosság gondoikodását

v kivánságait és ismerem természetesen a hibáit is. Nincs az iparosságnak parányi ellenvetése sem az ellen, hogy munkakamarák állíttassanak fel, ha ezt a munkásság óhajtja és szükségesnek tartja. De a több mint 250.000 önálló iparos nem óhajtja, hogy ezekbe a közös kamarákba, dugják bele román mintára. Ha már az ipari fejlődés azt kívánja meg, hogy az iparosságnak kamarákban kell tömörülnie, akkor a maga kamarájában kivánja ügyeit intézni és feladatait megoldani. Lehet, hogy ezután is fog kísérteni ilyen idegen minták szerinti közös kamarák felállítása, azonban az önálló iparosság részéről már most kijelentem, hogy ezeket az idegen kaptafára húzott közös kamarákat mi, kézmüiparosok, nem kérjük és nem is akarjuk. Kénem aa iparügyi miniszter urat, hogy az általam elmondottakat figyelembevenni szíveskedjék. T. Képviselőház! Kifejezésre kell juttatnom; hogy az a társadalmi réteg, amelyhez szerencsém yan tartozni, elismeréssel és köszönettel honorálja azt a munkát, amelyet »kormány az ország és nemzet érdekében végez. Mi nem panaszkodunk, mert ismerjük az idők súlyosságát és ismerjük, vállaljuk-a, reánk szaihott ifötelességekeit. Bizonyságul megemlítem azt, hogy az én városom iparossága havi 30-—90—100 pengős segélyeket ad minden hadba vonult testvére családjának, (Éljenzés.) és ezeket az összegeket minden . hónapban két részletben pontosan ki is utalja. Fél év alatt tízezer piengőn felüli összeget juttattak ilyen segélyezésre, akkor, amikor az anyaghiány igen nagy nehézségek elé állított csaknem miniden iparost. Csendben végezzük a munkát, erősítjük a belső arcvonalat. Negyedmillió család áll őrt az itthoni küzdelemben. Ezek szétszórtságuk ellenére is nagy erőt jelentenek a társadalom és a haza számára Igazi mélyenjáró, keresztény gondolat jellemzi ezt az iparosságot, amikor dupla segélyt akar aidni a harctérien küzdő testvére családjának. Nem lehetünk eléggé hálásak honvédeinknek, hogy nekünk nyugalmat biztosítanak, hogy védik a hazát, óvják nemzetünket. Nem elég elérzékenyülni a sláger zsongó melódiáján, hogy »valahol Oroszországban«, hanem gondoljunk a bombák robbanására és mindarra, amiből ibőven kijut a honvédnek. Gondoljunk arra, hogy milyen jól esik azoknak a honvédeknek, ha megtudják, hogy milyen figyelem és gondoskodás veszi körül itthonmaradt családjaikat és gyerekeiket. És ezt teszi akkor, amikor keményen kell küzdenie azért, hogy dolgozhassék, amikor egyik nehézség a másik, után szakad » nyakába. És milyen erőt •jelentene ez az iparos társadalom akkor, ha kiépített szervezetekkel bírna. Olyan negyedmillió belső katonát jelentene, amelyet még a földrengés is nehezen mozdítana el helyéről. Ez a százezrekre menő magyar keresi, várja azt, aki összefogja és eilviezeti őket ai nemzeti életben arra a helyre, amelyet szorgalmával és hűségével, becsülettel kiérdemelt. Hiszem, hogy el fog jönni az idő, amikor rólunk is lesz szó, több és többször,