Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-316

312 Az országgyűlés képviselőházának 316. nek számszerű összeget emelné fel. Szerény véleményem szerint két irányban bevezetendő rendszabályokkal lehetne a mezőgazdasági termelés rendijét és rentabilitását hatásosan biztosítani. Az egyik az, hogy a mezőgazdaság számára szükségelt iparcikkek, üzemanyagok és talajművelő eszközök kellő mennyiségben, a termelés érdekei által megkívánt időben és módon maximális áron álljanak rendelkezésre. A másik az, hogy a termel ós számára nélkülözhetetlen munkaerő a hatóságok által megálllapított és a termeivények áránál

:: figyelembe vett munkabérek mellett mindlenkor garantáltassék. Ennek keretében olyan munkaszervezési rendről kell gondoskodni, hogy a munkavállalók a részükre megszabott munkát a közérdeknek megfelelően ©1 is végezzék. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Ma ugyanis ezek egyike sem áll a mezőgazdaság' rendelkezésére a kivánt módon és mennyiségben. így teimelni és a termelést fokozni a legnagyobb erőfeszítés mellett sem 'Jenét. Ez alkalommal nem kívánom felvetni a kérdést, hogy a helytelen irányban megnyilvánuló tűlszervezésért, valamint a nyugodt termelést zavaró hiányokért kit terhel a felelősség. -Legyen szabad

1 azonban a foldmívelésügyi miniszter úrnak figyelmébe ajánlanom, bogy próbálja meg erre a feleletet, mielőbb megtalálni. T. Ház! A nemzet életérdekei követelik, hogy a háborús elzárkózások közepette felfokozott mérvben termeljünk mindent magunk, amire szükségünk vian és amit földünk, valamint éghajlatunk mellett, még áldozatok árán is, termelhetünk. Hogy ennek a kötelességünknek eleget tehessünk, az örökös kísérletezés helyett, a hadviselés érdekei által megkívánt stabil rendszabályokra és a gyakorlati életre épített szervezési ténykedésre van szükség. Nem tartanám helyesnek ezirányban egyéni elgondolásokkal! elébe vágni a várt kormányzati intézkedéseknek. Szeretném mégis hangsúlyozni, hogy e téren sem kívánatos, hogy a kormány illetékes tényezői a célravezető kezdeményezésekkel sokáig várjanak. T. Ház! Be kell vallanom, hogy a mezőgazdaság fő bajainak okát elsősorban a régmúlt idők mulasiztásaiban keresem. Hogy a mezőgazdasági népesség nem áll azon a kulturfokon, amelyen állania kellene és amelyre maga is törekszik,^ azért nem lehet magát a falu népét felelőssé tenni. A szakszerű nevelésnek a' széles néprétegekre kiterjedő munkáját alig hat-nyolic évvel ezelőtt kezdtük el. Alsó- és középfokú szakiskoláink és ismeretterjesztő szervezeteink csak néhány év óta fejtenek ki állandóan fokozódó tevékenységet. Ha ilyen rövid idő alatt nem értünk el olyan eredményeket, amelyeknek nyomán a földet művelők milliói a kor színvonalán álló szaktudásra és kereskedelmi tájékozottságra tettek volna szert, ez a dolog természetéből következik. A mai követélményeknek mindenben megfelelő mezőgazdálkodást folytatni azzal a szervezetlenséggel, amelyben a mezőgazdasági népesség mind a mai napig él, annál kevésbbé lehet, mert az, irányítására hivatott mezőgazdaisági közigazgatás korszerű megszervezését sem hajtottuk mind a mai napig végre. (Úgy van! Ügy van!) Hogy mindezek ellenére a magyar mezőgazdaság a

!

z ország ellátására és a háborús szükségletek állandóan fokozódó mérvben való biztosítására komoly eredményeket mutat fel, az liegeísősorban a magyar gazda, a nagy- és kisbirtokos, áldozatkész munkájának és alkalmazkodó képességének az eredménye. (Ügy wün! ülése 1Ù4È november 27-én, pénteken. Ügy van!) Különös nyomatékkal kell erre rámutatnom azért, mert a mezőgazdasági termelés hozadéka, dacára a magasabb összegben kifejezhető bevételnek, nem emelkedett, sőt több vonatkozásban csökkent. A magyar mezőgazdaságnak a súlyos idők követelményeihez alkalmazkodó helytállása tehát minden kétségen felül áll. A háborúnak még nincs vége, a fegyverek pusztító erejétől dübörgő földön kell a magyar életet és nemzetünk alkotó erejét egy boldogabb jövőbe átmenteni. Ez a feladat nagy óvatosságot, alapos megfontolást és igen nagy szakismeretet kíván meg a vezetőktől miniden téren, de különösen a reformok terén. A háborús rendkívüli helyzet tiszteletteljes nézetem szerint nem alkalmas talaj arra, hogy abba a jövő számára értékes gyümölcsöt termo általános szervezések magvát ültessük el. Keresztes-Fischer belügyminiszter úr igen bölcsen állapította meg a közigazgatási reformot sürgetőkkel szemben, hogy a mai időkben egy olyan átfogó reform, amilyet követelnek, a közigazgatás teljesítőképességét olyan mértékben csökkentené, amely a nemzeti erőfeszítés érdekeibe ütköznék. Ugyanezekkel az aggályokkal vagyok kénytelen fogadni a foldmívelésügyi miniszter úrnak hír szerinti terveit a mezőgazdasági igazgatás átszervezése terén. Nem szeretnémelhinni, hogy a foldmívelésügyi miniszter úr magáévá tette volna azokat az elgondolásokat, amelyek szerint úgynevezett vármegyei foldmívelésügyi igazgatóságok — a közigazgatási rendszerünkbe való törvényes beépítés nélkül — a mai viszonyok között rendeletileg állíttatnának fel. Az elgondolás állítólag az lenne, bogy a vármegyék területén működő gazdasági felügyelők vezetése alatt a folyammérnöki, a kultúrmérnöki hivatal, a selyemtenyésztés, a méhészeti és borászati felügyelők, az állatorvosokba szakiskolák és az Összes föídmívelésügyi Intézmények egy úgynevezett vármegyei igazgatóság keretében vonatnának össze. (Egy hang jobbfelől: Ez lehetetlen!) Ez az elgondolás nem új és a szervezés egy fontos lépése lesz. Többirányú megvitatás anyagát képezte már évekkel ezelőtt), de hivatott szakemberek már ak. kor felismerték a nehézségeket és oiyan időkben, amikor a kísérletezés sem jelentett volna veszéjyt a magyar mezőgazdaságra, ily formában keresztülvihetetlennek tartották. Viszont a mai helyzetben végtelenül aggályos ennek még csak a felvetése is. (vitéz Hertelendy Miklós: Ma nem lehet kísérletezni!) Eltekintve attól, hogy a gazdasági felügyelők már is nagymértékben vanmak szakmájukba vágó és azon kívül eső munkával elhalmozva, egy ilyen sokrétű és heterogén szakmunkának adminisztratív vezetését rájuk bízni, minden átmenet és ránevelés nélkül azt jelentené, hogy az összevont intézményeik munkája a legsúlyosabb mértékben megbénulna. De számot kell vetni a különféle szaktisztviselők szakirányú és státusbeli adottságaival is. A legnagyobb erély és jószándék mellett is olyan hihetetlen összeütközésekre vezetne ez a szolgálati szervezés, hogy nemcsak az eddigi jórészt kifogástalanul végzett munkának esnék rovására, hanem az ügyek intézésében a gazdatársadalom számára teremtene egy járhatatlan kálváriát. De ezeknek az igazgatóságoknak, minthogy közigazgatási szervezetünkban helyük nem lenne, csak alárendelt szerepet lehetne juttatni. Mindezt figyelmen kívül hagyni ma, amikor a mezőgazdasági)