Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-315

298 Az országgyűlés képviselőházának 315. • Felhozok itt példának egy szövetkezetet. (vitéz Imrédy Béla: Halljuk!) Az én községemben a tejszövetkezet — hála az Úristennek — valamikor azt mondhatnám, első helyen állott az országban, 3000 liter tejet szállított be a fővárosba naponta, most pedig nem tud többet beszállítani, mint 400 litert. Ugyanaz a rezsije most is. mint akkor a 3000 liternél volt, mert a beszerző személyzet fizetése, az üzemköltsége ugyanaz és ha kevesebb munkaidővel is, de mégis tartani kell azt a személyzetet. Békeidőben, amikor mi a fővárosnak 20 fillérért szállítottuk a termelői tejet, a tej fo gyasztási ára literenként 24—26 fillér volt a fővárosban. Most pedig a miniszter úr bejelentése szerint a termelői ár 40 fillér lesz. Azt kérdem, hol? Legalább csak egy községet mutassanak ebben az országban, ahol a termelő 40 fillért kap a tejért, mert igenis, a termelői ár 34 fillér, ezzel szemben a fogyasztási ár 50—52 fillér, (vitéz Imrédy Béla; Megnőtt a Spannung.) T. Ház! Azt is hallottam itt ma, hogy a gyárvállalatok és a nagyobb vállalatok igyekeznek eltüntetni jövedelmüket ingatlanvásárlásokban, építkezésben stb. Eszembe jutott erre, hogy az országos tejközpontnak abban az időben, amikor egy-egy ilyen tejszövetkezet 3000 liter tejet szállított még be, elegendő nagy volt a befogadóképessége. Vájjon miért kell éppen ebben az évben az üzemi telepét száz százalékosan megnagyobbítani és építkezéseket folytatni? Nem akarok itt mélyebb kritikát gyakorolni, de önként az a gyanú merült fel, hogy vájjon az a nagy Spannung, amely a fogyasztói és a termelői ár között van, nem ezeknek a jövedelmeknek biztosítására, ezeknek a beruházásoknak fedezésére szolgál-e? (Rajniss Ferenc: Tiszta rablás! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Tiszta dolog.) De engedje meg t. Ház, hogy továbbmeujek fejtegetéseimmel. Itt van gazdasági életünknek egy újabb fordulója: a földmívelésügyi miniszter úr rendeletben adta ki. hogy földterületünknek 5% -át kötelesek vagyunk ola josmag vakkal bevetni. A kisgazda társadalom nálunk soha olajosmagvak termelésével nem foglalkozott, ez nem volt divatos, tehát az olajosmagvak kezelését, vetését nem is tudja és nem is érti. Az a helyzet állott be, hogy a mapraforgó — hála az Úristen adta száraz évnek — még az ország északibb részein is nagyon jól bevált. A gazdák a napraforgót úgy ahogyan beért, le is szedték. És mi következett be? Először is hazahordták a napraforgót és ledobták egy rakásra, mert más őszi munkálatok kerültek sorra, szántani, vetni kellett. Észreveszi a gazda, hogy bemelegedett a naprafore-ó, Akkor szétdobálták. (E<iy hang a szélsőbaloldalon,: így volt.) Amikor elteregették a napraforgót, jött egy kis eső. mesázott. Megint baj lett. Most megint szárították a mapraforgót. akkor kicsépelték hamarosan és boldogan feltették a padlásra, mint akik jól végezték dolgukat. Rá harmadnapra azt látták, hogy megint bemelegedett a napraforgó. Gondolkoztak rajta, mégsem lehet ezzel ilyen sokat pepecselni, fogták magukat és elvitték a Hombárhoz. A hombáros nagy kegyesen átvette a napraforgót, s rakásra önti. Harmadnapra azt veszi észre, hogy bemelegedett. (Derültség.) Erre ő is elkezdte forgatni, közben beszaladtak Budapestre és jelentik az esetet, Az egyik £azda mondta ezt ej nekem, akiülése 1942 november 26'án, csütörtökön. vei beszéltem a községben. (If j. Tatár Imre: Mért vannak a tengeriszárítók?) Azt mondták nekik, hogyan merte a Hombár központ átvenmi ,a napraforgót, mikor neki tulajdonképpen nem is lett volna szabad átvennie, hiszen ez csak a Futura bizományosnak szabad és ott is csak a központban. (Pándi Antal: Ez nem ugyanaz? — Derültség és zaj.) Végül is ezek a szegény emberek könyörögtek bent a központban, hogy legalább azt vegyék át tőlük, ami birtokukban van, a többit pedig a Futura központnak szállították be Székesfehérvárra — nem messze, csak 50 kilométerre! T. Ház! Nézzük csak meg a földmívüésügyi miniszter úr szerepét. Nem tételezek fel rosszindulatot, sőt mondhatnám, ő a vállalt kötelezettségeinek iparkodott a gazdatársadalmon keresztül eleget tenni, csakhogy ugyanakkor ott a másik rendelet, amely keresztezi minden munkáját, minden fáradságát. (Bajniss Ferenc: A miniszter nem gyullad be, csak a napraforgó. — Derültség a baloldalon.) T. Ház! így van ez végig az egész gazdasági vonalon. Nézzük csak meg, ezelőtt pár évvel, ha jól tudom, 1940-ben, kiadta a jelszót az akkori földmívelésügyi miniszter, hogy önellátásra vagyunk utalva, tengerigórékat kell építenünk tehát és minden körzetben ilyen és ilyen befogadóképességű tengerigórét kell felállítani, hogy a csöves tengerit el tudjuk raktározni. Akik a vonaton sokat utaztak, azoknak bizonyára épp úgy szemébe ötlött, mint nekem, a sok kukoricagóré, amelyekben azonban kukorica nem volt soha. Tetejükről a szél lehordta már a cserepet, úgyhogy rothad már az egész góré. (Mozgás és zaj.) Az egyik közbeszólott képviselőtársam azt mondta az előbb, miért nem használták fel a kukoricagórékat legalább a napraforgó szárítására... (Ifj. Tatár Imre: Nem ezeket, hanem a tengeriszárítókat értet tem.) Az a helyzet nálunk Magyarországon, hogy itt egyik rendelet a másikat keresztezi és lehetőleg úgy keresztezi, hogy az egyik a másikat tönkretegye. Teljes lehetetlenség az, hogy ha már akciót indítanak és propagandát csinálnak a napraforgó vagy es"yéb olajostermények termesztésére, ugyanakkor figyelmen kívül maradjon a leírelemibb tennivaló és a téli hónapokban a gazdasági felügyelőség ne tudjon kiszállani a községbe két-háromhónapos tanfolyamon ismertetni, hogy a napra forsrót hogyan kell kezelni, (vitéz Hertelendy Miklós: Minden községben megtették. Plakátokon hirdették. — Eitner Ákos: Ez pedig szórói-szóra így történt a napraforgóval.) T. Ház! A közellátási miniszter azt a kijelentést tette tárcája tárgyalásánál, hogy a jövőben szigorú tejrendeletet fog kihozni. (Raj* niss Ferenc: Akkor lesz tej! — Palló Imre: Lesz már tej! — Csizmadia András: Le te jelünk! — Élénk derültség. — Palló Imre: Ritkán szól András bácsi, de akkor nagyot!) Ez a rendelet azt mondja, hogy a tejszövetkezetek a a beszállított tejnek csak olyan százalékát kötelesek kiadni helyi közfogyasztásra, mint amennyit békeidőben, vagyis a háború előtti időben adtak ki a közfogyasztásnak. Hogy megint ajz én községemet állítsam oda bűnbaknak, ez annyit jelent nálunk, hogy körülbelül 10%-ában állapítják meg a mennyiséget. Ka a községnek 500 liternyi tejéből amely most befut a szövetkezetbe, csak 50 litert szabad helyben felhasználni a községben;, kérdezem, mi lesz- akkor a faluban?.