Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-315

%$% Àz országgyűlés képviselőházának 315. ütése Î94È november Ûè-an, csütörtökön. magyarság ott rövid egykét évtizeden belül el ÍQg pusztulni. i. wàjiézvè, hogy a magyar milyen felülemelkedett, milyeoi nobilisán gondolkozó volt a nemzetiségi kérdésben, a legjobb*, a legérdekesebb és a legközvetlenebb bizonyíték az, hogy ; mi a nemzetiségeinket sohasem neveztük kisebbségnek. A kisebbség szó bizonyos degradálást, csak számbeliséget, tehát már alacsony abbrendűsc get, kevesebbrendűséget jelent. Mi mindig nemzetiségeknek neveztük nemzetiségi kisebbségeinket, mégpedig olyan értelmezésben, amilyen értelmezésben ez a szó egyetlen nemzet, egyetlen állam politikai szótárában, politikai terminológiájában sincs meg. Mi sohasem kieisnyeltük le a nemzetiségeket, amikor annak neveztük* hanem csak megkülönböztettük Őket magunktól, idősebb testvéreiktől, az elsőszülöttségi joggal bíróktól. (Ügy v<m! bal felől.) Mert mi igenis — és ezzel tisztábian kell lennie minden nemzetiségnek — a Kárpátmedencének elsőszülöttségi joggal bíró nemzete vagyunk Î (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Erről a jogról bennünket sem Trianon nem mondatott le a trianoni országban, sem mi nem mondottunk le a húsz vagy huszonkétéves megszállás alatt. Nem mondottunk Je sem az erőszak, sem a börtön, sem az ámítás, sem a terror riyomáöa alatt. (Ügy van! Úgy van! — Füssy Kálmán: Sőt erősebbek lettünk D TÍ Ház! Ezek után fel lehet vetnünk a kérdést, hogyan kell tehát kezelni a nemzetisegeknek ügyét,, a nemzetiségi politikát Brody mélyen t. képviselőtársam kifogásolta > azt, hogy a magyar parlamentben, a politikai közvéleményben különbözőségeik vannak a nemzetiségek megítélésében. Igenis, nem lehet egykàptaf ára húzni á nemzetiségek kérdését; a nemzetiségi kérdés nemcsak egész Európában, hanem itt bent az országban sem egyforma minden nemzetiségre nézve, (Ügy van! jobbfelőh) mért minden nemzetiségnek más, sajátos, külön lelkülete, életszemlélet©, életfelfogása van, (Demkó Mihály: Ügy vant Igaza van!) minden nemzetiségnek különbözik a politikai helyzete, minden nemzetiségi kérdésnek vaunak külön bel- és külpolitikai vonatkozásai. Én a magam részéről, amikor a nemzetiségi kérdésről beszélek, elsősorban a ruszin és szlovák vonatkozásban beszélek, mert ezt a kérdést ismerem legjobban és ebben a kérdésben van érzékem éppen a húsz év tapasztalatai alapján, továbbá az ottszülöttségem és az ottélés folytán van ez az érzékem legjobban kifejlődve;. ÍTJgy van! a balközépen.) "• A magyar" nacionalizmus ébiredése után, ténnt à XIX. század eleje után, a nagy mar gyár- államférfiak rögtön felismerték a nemzetiségi kérdés jelentőségét. Széchenyi, Deák, Eötvös tvoltak azok, akik igyekeztek ebben a kérdésben normákat lefektetni, igyekeztek a nemzeti közvéleményt felvilágosítani, - s azt a magyar. érdekeket biztosító nemzetiségi politika érdekében tájékoztatni és annajk szolgálatába állítani. A nemzetiségi kérdés lényegét magyar vonatkozásban, a magyar politikában szinte klasszikusan foglalta össze legutóbbi ungvári beszédében Kállay miniszterelnök úr, (Demkó Mihály: Ügy van!) amikor azt mondta,: hogy: a-magyar az egyetlen fajta, amely tudja szeretni a másfajta nemzetiséget is. Ez történelmi tény és ebben benn© van a magyar nemzetiségi poj&tikániak alfajba és ómegája: (j szeretette^ megértéssel, barátsággal közeledni mindig a nemzetiségek felé. mindaddig, amíg ez a, barátságos érzület nem jár visszaéléssel, amíg azzal valaki vissza nem él. Igenis, mi vagyunk az egyetlen nemzet Európában, amely barátsággal, megértéssel tud közeledni a más nemzetiségek felé és a magyarság úgy tudott egy országot fenntartani, úgy tudott ezer éven át kormányzást vinni, hogy a sovinizmus nélküli volt. Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy ebben az országban a nemzetiségek sem erőszakosan, sem békés úton nem nemzetietlen!tettek el, sőt igen sok ; esetben a magyarság kárára foglaltak tért és helyet. Tisztában^ kell lennünk azzal is, hogy a nemzetiségi kérdés számunkra ma sokkal nehezebb probléma, mint volt 1918 előtt, mert az elmúlt 20-^-22 esztendő alatt az úgynevezett trianoni utódállamokban a nemzetiségek részben vagy egészben önálló nemzeti és állami életet éltek. A 20—22 év alatt a nemzetiségeket nemcsak elhangolták a magyarságtól, hanem iskolában, politikában, az ő nemzetnevelésükben igyekezték az elszakított területek nemzetiségét, ha nem is volt ellenséges indulat bennük a magyarság ellen, a magyarság ellenségévé tenni. (Zaj.) Éppen ezért a nemzetiségi kérdés kezeléséhez, a nemzetiségekkel való bánásmódhoz sokkal több tapintat, sokkal több figyelem szükséges ma, mint volt a múltban. Tudnia kell ebben az országban mindenkinek, hogy a nemzetiségi kérdés nemcsak a nemzetiségek kérdése, nemcsak a nemzetiségekkel együtt lakó, a nemzetiségi peremvidékeken lakó magyarság kérdése, hanem ügye, problémája az egész ország* nak, az egész magyar életnek, az egész magyarságnak. Viszont a nemzetiségeknek be kell látniok azt, — és ezt aláhúzom, ezt hangsúlyozom — hogy történetileg az a jogos és igazságos helyzet, amelybe visszakerültek a felszabadulás után és az volt az igazságtalan, az volt a jogtalan, amelybe Trianon után 20—22 esztendő alatt kerültek. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a 20—22 év alatt a nemzetiségek úgy neveltettek, hogy nemcsak nem ismernek bennünket, hanem, egyenesen rosszul ismernek. Éppen azért nekünk minden módon az legyen a legfőbb kötelességünk, hogy a nemzetiségek megismerjenek bennünket, mégpedig jól ismerjenek meg bennünket, olyanoknak, amilyenek vagyunk. A magyarságnak nem kell félnie attól, hogy más nemzetiségek félreismerik, csak nem szabad, hogy egyes helyi basák, egyes kiskirályok, egyes emberek, akik a kormány, a miniszterelnök úr legmagasabb, legnemesebb intencióit nem ismerik, pápábbak akarjanak lenni a pápánál, magyarabbak akarjanak lenni a miniszterelnök úrnál, vagy még a kormányzói úrnál is. Különösen óvakodni kell a renegátoktól, azoktól, akik a magyarságból, a magyar hazafiasságból, a szájaskodásból akarnak megélni, mert ezek csinálják a legtöbb bajt. (Bródy András: A legtöbbet ártanak a magyarságnak!) Legyünk megértőek é» tapintatosak a nemzetiségekkel szemben, például ne nevezzük a, tótokat tótoknak. Ök érzékenyek erre, bár szerintünk nincs igazuk, mert mi a »tót« ki^ ífejezéssel nem akarjuk Őket lekicsinyelni, de ha ők azt sértésnek érzik és a fellángolt nemzeti öntudatuk azt. kívánja, hogy szlovákoknak nevezzük őket, nevezzük őket szlovákok-