Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-310
ÏS Az országgyűlés képviselőházának UlÖ. jár és Bárdossy László a múlt évi költségvetési vitában plasztikusan hozta párhuzamba a külföldi németség politikai törekvéseinek a német birodalom óriási erőfeszítéséhez való viszonyát a hajszálcsövesség: törvényével, amely a hazai németség jelentős részének önérzetét a Reich hazafias felbuzdulásának színvonala fölé emeli. A kormány feladata, hogy ha kilengések mutatkoznak, kellő időben és módon közbelépjen, nekünk pedig ezeket a tüneteiket azzal a biztonságérzéssel kell szemlélnünk, amellyel csak egy ezer éve államfenntartó nemzet rendelkezik. (Helyeslés.) Nem szabad elfelednünk azt sem, hogy az országnak azokon • a végein, ahol a cemtrifugális nemzetiségek vannak túlsúlyban, a magyarságnak éppen a németséggel kell az együttműködés útját megtalálni. Utalok itt az erdélyi szászok helyzetére, akiket a bécsi döntés hétszáz éves együttélés után két ország között osztott szét. A magyarság feladata a szászságban felébreszteni azt a szunnyadó öntudatot, hogy hétszáz éven át a magyar impeirium nyújtott a rajnai és mózeli telepesek utódainak hajlékot és a szászság kettészakadását csak a történelmi három nemzet, a magyar, a székely és a szász új szövetsége szüntetheti meg. (Helyeslés.) A szászság és egyáltalán a németség feladata pedig az államhűségen túlmenően — ami term észé tes — a magyarság irányában olyan magatartást tanúsítani — és itt Antal István szavai^ idézem — hogy rajtuk keresztül a magyar közvélemény ne távolodjék el, hanem ellenkezőleg, tanulja megbecsülni a nagy német nemzetet. (Helyesflés.) T. Ház! A nemzetiségi kérdés nehezebbik részét és nézetem szerint súlypontját azok a nemzetiségek képelik, amelyek Trianon után két évtizedig saját nemzeti államukban éltek és az 1938-ban megkezdődött országgyarapodások folytán tértek vissza hazánkba- (Ügy van! Ügy van!) Pataky Tibor és az ő nyomán a debreceni nyári egyetem kisebbségi előadássorozatán többen rámutattak arra, hogy a visszatért szlovákokat, románokat, szerbeket és ruszinokat húsz év alatt a propaganda minden eszközével igyekeztek a magyarság ellen hangolni és ha a magyargyűlölet nem is lett a lélekben feltétlenül úrrá, nemzeti öntudatuk a legmagasabb fokra hágott. A régi generáció még megőrzött bizonyos rokonszenvet a magyár uralom iránt, az új nemzedék azonban a megszállás alatt kapott nemzeti nevelést nem tudja levetkőzni és lelkében kitörölhetetlenül él a megszállás éveinek emléke. A falusi népet jó közigazgatással és közellátással még meg lehet nyerni a magyar állameszmének, a nemzetiségi középosztály azonban mindig az irredentizmus hordozója volt és két évtizedes nemzeti »átképzés« után ma inkább az, mint valaha. (Úgy van! Úgy van!) Valljuk be őszintén: az a nemzetiségi közénosztály, amely előtt saját nemzeti államában a korlátlan érvényesülés lehetőségei nyitva állanak, nem hajlandó a széntistváni gondolat alapján a magyarsággal együttműködni, hanem _ a kisantant felújulására vár és számít. (Árvay Árpád: Ez igaz!) A józan magyar államvezetésnek tudnia kell, hogy olyan nemzetiségi középosztályt, amelynek szomszédságában nemzeti állama van, más állameszmének megnyerni a naj nacionalizmus korában a lehetetlenségek közé tartozik. (Ügy van! Ügy van!) ülése Ï04è novemher §ö~án, pénteken. Sokan vannak azon a nézeten t. Ház, hogy egységes nemzetiségi politika kialakítására nincs szükség, mert ezt a kérdést a háború végén kell sokkal radikálisabb módszerekkel megoldani. Kétségtelen, hogy ennek a háborúnak a végén az új Európa egyik legelső feladata a dunamedencei nemzetiségi kérdés gyö keres megoldása lesz. Ma már mindenki belátja, hogy nemcsak az itt élő népek, hanem az európai béke szempontjából is, a nemzetiségi kérdést mai összekuszáltságában hagyni nem lehet, mert ez odai vezet, hogy 50 vagy 20 évenként a konkurrens népek egymás legjavát meggyilkolják. Arról is meg vagyok győződve, hogy a háború végén következő gyökeres rendezés eszközei közül a telepítést semmi esetre sem lehet mellőzni. (Ügy van! Ügy van!) Azt azonban tagadom, hogy nekünk ölhetett kezekkel kellene megvárnunk a háború végét, amely úgyis mindent megold. Az állam hatalomnak éppen a háború alatt van beleszólása nemcsak a politikai, hanem a gazdasági és társadalmi életbe is (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és ezt «í befolyását a nemzetiségi kérdés terén olyan előfeltételek (megteremtésére kell felhasználnia, amelyek a nemzetiségi kérdés végleges megoldását előkészítik. (Élénik helyeslés a középen és a szélsőbaloldalon.) Háborús nemzetiségi politikánkat egy negativummal kell kezdenem. Mai határainkon kívül, de az ezeréves határokon belül a magyarság százezrei élnek kisebbségi sorsiban, akikről ha most nem is beszélhetünk sokat, de mindig rájuk kell gondolnunk. (Ügy van! Ügy van!) Megvallom, elfogódva szólok ehlhez a kérdéshez, mert nem akarok azoknak hibájába esni, akik a megszállás alatt lehúzták a fejüket, most pedig biztonságban érezve magukat, nem válogatnak a kifejezésekiben, ha az utódállamokról van szó, sem pedig azokébai, akik nem éltek a megszállás alatt és moist utólag tanácsokat osztogatnak, hogy iákkor mit hogyan kellett volna csinálni. (Ügy van! Úgy van! — Árvay Árpád: Azt könnyű!) Azt azonban pártom nevében mégis le kell szögeznem. hlogy nem biztosíthatjuk nemzetiségelinknek a jogok teljességét mindaddig, amíg az, ő nemzeti államaik magyar véreinktől nemcsak a közösségi élet, hanem au egyéni élet és szabadság fizikai feltételeit is megtagadják. (Élénk helyeslés és taps.) Ezért pártom nevében szükségesnek tartom leszögezni, hogy csak olyan mértékben vagyunk hajlandók az északerdélyi románság számára a kisebbségi jogok biztosításához hozzájárulásunkat adni, amilyen mértékben a délerdélyi magyairsag jogokkal rendelkezik. (Helyeslés.) Ha pedig ez sem vezet eredményre, a helyes államvezetés a kellő módon és időiben alkalmazott retorzióktól sem riadhat vissza. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! A háborús nemzetiségi politika az államra és a társadalomra egyaránt súlyos feladatokat ró. Társadalmunk nemzetiségi szemleletének egyik főhibája az, hogy ezt a kérdést az érzelem és nem az értelem sempontjából vizsgálja. Éppen ezért csak a felszínen mozgó tüneteket látja és nem hatol be az okok és okozatok mélyebb szövevényeibe. Hajlandó egy-két tőmondatban véleményt nyilvánítani és nem látja a kérdés fcül- és belpolitikai összefüggéseinek szövevéI nyét. Megütközik azon, ha papirpénzünikön a