Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-314

214 Az országgyűlés képviselőházának 314. ben. Ha az egyik kis községi szervezet párthelyiséget akar, akkor az egyszer tűzveszélyes, masiKor nedv ess, karmadszoi' kicsi az ablaka, neg^ eciszer befele nyílik az ajtaja. Olyan, szekatúra van ezen a terén, amely egyenesen méltatlan a közigazgatásihoz, ami semmi másra nem alkalmas, csak arra, hogy elkeseredést keltsen a lakosságban. iSlem akarok beszélni arról, hogy a főispánok szava például a nagykereskedői engedélyeik szempontjából hogyan érvényesül, de tudok esetet, amikor egy szakkörök által minden oldalról a legmelegebben ajánlott nagykereskedő jelölt nem kaphatta meg a nagykereskedést_ azért, mert nyilasgyanus volt az illető. Megjegyzem, hogy az iiüető soha nem volt tagja a nyilaskeresztes pártinak. Azután beszélhetnék olyan tünetekről, amikor a korpa kiutalásának egyik főkelléke a kormánypárti pártigazolvány. Nem mondom azt, hogy ez a belügyminiszter úr tudtával törté* nik, de vidéki iközegei ezekkel az eszközeikkel nagyon szorgalmasan élnek. Azután még egy komoly kérdést szeretnék megemlíteni az egyenlőtlenség szempontjából éspedig azt* hogy például a nyilaskeresztes éktől nagyon könnyen elvonják az addig náluk volt. fegyverviselési engedélyt. Ezzel szemben nem látjuk ugyanezt a buzgalmat például a zsidósággal szemben, azzal a zsidósággal szemben, amely jóllehet, szemben áll és ellensége sen áll szemben a mi törekvéseinkkel, az ország törekvéseivel, még ma is ezrével van a fegyverviselési engedély birtokában. Természetesen a zsidóság nem tudna vadászni, ha elvonnák tőlük a fegyverviselési engedélyt, hiszen vadászterületek még ma is bőven vannak a kezükben. (Maróthy Károly: Az egész ország vadászterület számúikra!) Csak azt a kérdést szeretném felvetni, hogy végre nem érkezett-e el az ideje annak, hogy a mi országunk ne legyen a zsidóság vadászterületei (Egy hang a szélsőbűütúldalon: Az Aladárok vadásznak!) Pártközigazgatásról mernék szinte beszélni, annyira belevonják a közigazgatás tisztviselőit a pártéletbe. Ezzel kapcsolatban egy bizonyos ellenmondásra szeretnék rámutatni. A belügyminisziteir úr költségvetési beszédében ezt mondotta (olvassa): »Nem akarom azt, hogy politikai szempontok érvényesüljenek akár a rendészeti igazgatásban, akjár az általános igazgatásban, akár a szociális ^igazgatásban, akár valahol olyan igazgatásnál, amely az én kezeim alatt van. Soha nem követeltem senkitől politikai állásfoglalást vagy politikai szemponitok bevitelét a közigazgatásba. Ezt méltóztassék! tudomásul venni és aki megfigyelte az én belügyminiszteri működésemet, aiz 'kénytelen is elismerni ezt.« (Maróthy Károly: Nem követelte, csak tűrte!) Én megfigyeltem a belügyminiszter úr működését és sajnos, nem vagyolk abban a helyzetben, hogy ezt megállapítsam a magáim részéről, sőt ellenkezőleg, azt kell megállapítanom, hogy például a makói polgármesterválasztásnál bekövetkezett az a helyzet, amiről különben interpelláltam, hogy mindenképpen kvalifikált és elsőrendűnek! minősíthető emberek elüttettek a választásban való részvétel jogától, egyszerűen azzal a módszerrel, hogy a pályázottakat nem jelölték. Volt egy hivatalos jelölt, melléje tettek még két olyan jelöltet, akire a nép semmiképpen nem szavazott volna, két strohmann-jel öltet, úgyhogy egyszerűen azt mondották: a három: jelölt meglévén, a többieket, az ellenzéki embereket, a makói szüleülése 1942 november 25-én, szerdán. tésű embereket nem jelölik, ezeket mind mellőzik. Amikor ezt én itt a belügyminiszter úr előtt szóvátettem és kértem a segítségét, akkor ő a főispánját, aki ezt így intézte el, védelmébe vette és a dolgot törvényesnek minősítette. A törvény betűinek ez az eljárás megfelelhetett, de a törvény ós az igazság szellemének seanilyen körülmények között sem felelhetett meg. (Maróthy Károly: Ki törődik a szellemmel és az igazsággal?) De még tovább is sorolhatnám ezeket a belügyi tárca részéről tapasztalt dolgokat. Még csak a zsidó orvosok újabb beállítását említem meg, ami semmiképpen sem olyan dolog, amit mi el tudnánk szenvedni, akármilyen indokolással is próbálják alátámasztani. (Egy hang jobbfelől: Szükség van rájuk!) Budapesten annyi keresztény orvos van, hogy azokat a zsidók helyére be lehetne állítani. (Egy hang jobbfelől; Nem mennek vidékre! — Marótliy Károly: Dehogynem! Megmondtuk, hogy mikor mennek! — Elnök csenű'et.) Olyan rendelkezést kell hozni, amely kötelezővé teszi a pesti orvosoknak, hogy szükség esetén vidéken is vállalják teljes munkaképességükkel a szolgálatot. Ma nem lehet elismerni azt, hogy a budapesti orvosoknak neon lehet lemenniök a vidékre. Hivatkozni szeretnék arra, is, hogy volt a belügyminiszter úrnak egy igen szembetűnő cselekedete, ass, amikor az »Ártatlanok« című színdarabot az egész ország területén betiltotta, (Maróthy Károly: Oh, kis ártatlan!) Ennek a színdarabnak semmi más bűne nem volt, mint az, hogy ugyanolyan szellemben foglalkozott a zsidósággal, mint a Jud Süss. Ezt a darabot a legnagyobb sikerrel mutatták! be Pest megye területén, a megye alispánjának engedélyével, amikor azonban be akarták hozni Pestre, akkor a belügyminiszter úr jónak látta megragadni az alkalmat arra, hogy a darabot betiltsa az ország egész területén. (Maróthy Károly közbeszól.) Elnök: Maróthy képviselő úr állaindóan közbeszól. Legyen szíves abbahagyni a közbeszólást. Szol 1 ősi Jenő: Azt hiszem, ezek az adatok kellőképpen alátámasztják azt, hogy miért bizalmatlan a közvélemény a belügyminiszter úr és a kormányzat iránt. De meg akarok még egy dolgot említeni, mégpedig azt, hogy a belügyminiszter úr milyen álláspontot foglal, el a szociáldemokráciával kapcsolatban. Hangsúlyozom, hogy mi eddig is mindig követeltük világnézetig szempontból a szociáldemokrata párt betiltását és a szakszervezetek olyan módon való megszüntetését, hogy az a munkásság károsodását .ne jelentse. Egy pillanatra sem merült fel azonban az, mintha nekünk a szociáldemokrata párt megléte bármilyen szeinpontból is hátrányunkra volna, mert a nemzetiszocializmus bebizonyította, hogy ő az egyetlen erő, amely az eddigi internacionális mulnkást a nemzeti alapra vissza tudta vezetni. Erre büszke a nemzetiszocializmus és mindig is büszkék voltunk rá, ha azt láttuk, hogy a nemzetiszocialista eszme be tudott hatolni egy olyan gyárba, amely azelőtt az inj termaciotaalizmus főfészke volt és maga mellé ! tudta állítani nemzeti alapon a munkásság széles rétegeit, (Maróthy Károly: Ott nincs is szabotázs, ahol nemzetiszocialisták vannak!) Az kétségtelen, hogy à magyar munkás és á