Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-314
192 Az országgyűlés képviselőházának 314. lemén y csere révén érhetjük el. Még az úgynevezett tekintélyállamokban sem tartózkodnak attól, hogy felfedjék a belső bajokat. A napokban olvastam, hogy a fasiszta-párt előtt a párt helyettes főtitkára rámutatott arra, a három kártékony típusra, amelyet, minthogy megvan, ki kell küszöbölni az olasz életből. Megbélyegezte az élelmiiszerűzéreket és re jtege tőket, a; rémhír terjesztőket és a kávéházi stratégákat. Ehhez a kritikához mi is fenntartás nélkül csatlakozunk. (Rajniss Ferenc: Egy osomó grófot becsuktak!) Tenyészik ez a három típus nálunk is, mint minden országban; ezek ellenségei az új Európának, akikkel minden országnak le kell számolnia. Eszközei az ellenséges bomlasztó propagandának, amelynek, sajnos, felülnek egyes, az orruknál tovább látni nem tudó keresztények is. És most ennek a bomlasztó propagandának egy csodálatos furcsa kettősségére kell felhívnom a figyelmet. Van ennek a propagandának egy úgynevezett demokratikus ágazata, amely a szélesebb néprétegekben próbálja gondolatait terjeszteni és amely változatlanul a feudalizmus és a reakció elleni harc jegyében hívja porondra a ten gel yh arátság politikájával széniben a demokratikus érzelmű magyarokat. Ez a propaganda nemcsak suttog, hanem at rádión keresztül bömböl felénk titkos és nem titkos adókból egyaránt, Kossuth nevét éis a független Magyarország vagy a magyar nemzet cégérét bitorolva. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T>0 van eígy másfajta, egy előkelőbb, finomabh aknamunka is, amelynek szintén vannak áldozatai. Ezeknek a szájában a tengelyhatalmak már nem reakciót jelentenek, hanem éppen ellenkezőleg, valamilyen szemtelen proletárlázadást, amellyel szemben a bölcs konszolidációt képviselő angolszász hatalmak ravasz diplomáciai fogások révén, eszközül a huta orosz bolsit használják fel, gondosan vigyázva annak a vágyálomnak beteljesülésére, hogy előbb a német elpaskolja az oroszt, viszont, a jól meggyengült németet majd az angolszászok fogják ráncbaszedni, hogy a hitlerizmustiól, a fasizmustól és minden egyéb ilyen izmusoktól végleg elmein jen a népek kedve. Akkor azután: majd nálunk is rendet lehet csinálni e propaganda szerint és visszatérnek az arainjuezi szép napok, a munkapárti aranyidők, visszatér a molnárferenci viccetk virágkora; a régi közgazdasági nagyságok, vagy fiacskáik bevonulnak a zsidótörvények által elhiitoTolt elnöki székekbe és talán még a Pest címlapjáról is eltűnik a P-betű. (Derültség.) Visszajön. ' a régi szép világ, amikor bőven volt hitel és a kifogástalan modorban lebonyolított orolongációs tárgyalások után az úri stílus narkotikumaiban úsztak el a birtokok, «miközben a nadrágos embert, még ha zsidó volt is, illedelmesen megsüvegelte a pórinép. Nem hiszem, hogy ilyen hamis szirénahangoknak lépre menne egy félig-meddig gondolkozni tudó ember; amennyiben azonban volnának ilyen szerencsétlenek, ezeknek a számára szólott Rajniss Ferenc képviselőtársam, terveket ismertetve, amelyekből nyilvánvaló, hogy az ellenoldalon a régi kisantant nagy érdemeket szerzett emigráns kormányai mérhetetlen fölényben vannak velünk szemben és qqíBzssoj sí reiiruoueT.ij, zo3[ ^ismir "B '^JUSÄS^VI mialatt az egyik kéz csemegével csalogatja a sírvermet ás nekünk. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) ülése 1942 november 25-én, szerdán. '' De most végleg elhagyom a külpolitikával kapcsolatos területet és mellőzve egy-két olyan nagy problémát, amelynek tárgyalása e pillanatban nem való e plénum elé, egyetlen olyan átfogó kérdésre mutatok rá, amelyben látó ember nem állíthatja, hogy egységes volna a nemzet. Elhagyva a különböző árnyalatokat, a magyar közéleti gondolkozásnak két nagy típusát jelölhetjük ímeg. Az egyik rész egységes szempontokból irányított gyökeres és átfogó változtatást követel egész * állami és társadalmi berendezkedésünkben, közjogi, gazdasági, kultúrpolitikai, nemzetnevelési, társadalomszervezési téren egyaránt- Meggyőződésem, hogy erre az átfogó és szervesen Összefüggő reformmunkára az orsizágnak elháríthatatlan szüksége van. Vallom, hogy az ország létérdekei kívánják a rendszerváltozást. De ehhez hozzáteszem, hogy sem én, sem pártom, nem vagyunk minden téren a mindenáron "újathozás hi vei. Nagyon jól ismerjük a régi Magyarországot, de az igazi régi Magyarországot — és f nem az önmagáit túlélt és a liberalizmus vívmányainak élvezetébe belerokkant Magyarország — nagy értékeit. Ezeket az igazi, régi értékeket át akarjuk vinni, nemcsak kegyeleti tárgyként, hanem pillérként beillesztve az új magyar életrendszerbe. Közgondolkozásunk másik iránya szerint a politikának persze résen kell lennie és a napi szükségleteket is ki kell elégítenie, hogy a jelentkező feszültségeket le tudja vezetni. Néhány meghatározott ponton, mint például a közigazgatás technikai berendezése terén nagyobbfajta újítás szükségét is vallja, vagy hogy egy másik példát mondjak, az iskolapolitika terén elismeri hizonyos reformok szükségességét. De hogy egy hasonlattal éljek: neki nem a régi fundamentumon új épület kell, — a régi fundamentumot mi is akarjuk — hanem a régi épületet kívánja csak tatarozni. A régi épületben akar maradni, de ezt a régi épületet, úgy ahogyan van, ő sem tartja megfelelőnek. A további különbség kettőnk között r az, hogy mi adtunk átfogó prognammot és élettervet, míg a konzervatívabb felfogás mind a mai napig nem mondja meg, milyen új homlokzatot, milyen belső beosztást és'berendezést akar adni a régi épületnek, nem festi elénk a tatarozás véges előálló képet. Még azt sem tudjuk» hogy mit akarnak megtartani és mit akarnak kicserélni. Még azt sem tudjuk, hogy azokat a reformokat, amelyeket maguk is szükségesnek tartanak, milyennek képzelik. A miniszterelnök úr maga kifejezetten megmondotta* hogy a háborúban nincs itt a nagy alkotáísok ideje, hogy nem is hajlandó ennek következtében nagyobb átfogó programmot adni, csak az aktuális kérdéseket kívánja kezelésbe venni. (Kállay Miklós miniszterelnök: A programm még nem alkotás. — Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon.) Egy alkalommal elejtett viszont egy megjegyzést, hogy a szociális reformokat elő kell készíteni, amiből azt látom, hogy nagyobb szociális reformok szükségét maga is elismeri; maga is látja; hogy a leszerelt katonát várnia kell itt valami újnak és jobbnak. De ha ezt így látja, akkor nem lehet a par excellence háborás feladatok kizárólagosságának leszögozésével az igazi nagy nemzet> építő feladatokat elhalasztani. Bolondság azt hinni, hogy a hábo;rú végén, mint valami rossz álom, szétfoszlik majd' az európai nagy nemzetek szociális haladásának minden elért ered-