Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-313
166 Az országgyűlés képviselőházának 313- ülése 1942 november 24-én, kedden: lene rendezni. Az még nem jelentene sem inflációt, sem semmit, ha ezeket az árakat a kitermelt értékek alapján arányosan legalább is megfelelő platformra hoznák. T. Ház! Az árkérdés a termelés egyik legfontosabb része. Tegnap hallottuk a közellátá«ügyíl miniszter úr rendkívül puritán, egyszerű és nagyon nívós beszédét. Ürömmel vettem, hogy rátér az ár kérdésre, utána azonban elsiklott és tőle sem tudtam meg semmit sem az ár kérdésről. Hangoztatta a közellátásügyi miniszter úr, hogy erélyesen kiirtja a gazdasági életből gazdasági és rendészeti intézkedésekkel a feketeárakait és a zugforgalmat. Az ilyen kijelentés számunkra, közgazdasági emberek számária semmit sein mond. Mi komoly terveket < J s megoldásokat szeretnénk látni és errevonaitkozóan a pénzügyminiszter úrtól ils, mint gazdasági csúcsminiszter úrtól szeretnénk ma valamilyen konkrétumot hallani. T. Ház! Az árszínvonal kérdése valóban nem egyszerű kérdés. Azért nem, — és ebben tökéletesen igaza van Bálás Károly előttem szóló t. képviselő társamnak! — mert a» árkérdés elsősorban a fogyasztási javák termelésével és mennyiségével függ össze. Ha kevés cikk áll rendelkezésre, nyilvánvaló, hogy a megduzzadt vásárlóerő azért nagyobb Összeget iiis hajlandó adni. Az pedig mindenki előtt világos, hogy kevesebb fogyasztási jószág áll rendelkezésre, hiszen gondoljunk csak a hadiiparra, a hadi célokra történő gyártásra. Németországban ez az arány már a nemzeti jövedelem 32 százalékáig emelkedett fel. Azelőtt el sem lehetett ezt képzelni, mert hiszen a 15%-os tőkeképződés nagyon jó, nagyon egészséges és normális volt. Ennek 32%-ra való emelése, éspedig bizonyos irányban, hadfelszerelési, ipari irányban való beállítása azt jelenti, hogy Németországban — közismeirt dolog — már egy fogkefe vagy egy zsiletpenge sem kapható azért, mert mindent, ami nem mindennapi fogyasztásra kerül, hadiipari célokra állítottak be. Magyarországon még nem tartunk itt. Számításaim szerint azonban, ha csak a költségvetés tételeiből indulok ki, legalább egymilliárd esett a négy és félmilliárdból évenként a hadfelszerelésre, beruházásra, a hadiiparra; a költség-vetésből 432 millió esik csak beruházásra, nélkülözhetetlen ipari beruházásokra. Szakkörökben 500 millióra becsülik a felújításokra fordított összegeket, tehát így is kétmilliárdot tesz ki a nem fogyasztási javaknak, hanem befektetési javaknak, elsősorban hadiipari javaknak termelése, ami pedig 20 százaléka a 9—10 milliárdos nemzeti jövedelemnek. Még nem értük el a német méreteket, azonban már is látszik, hogy Magyarországon is a fogyasztási javaknak olyan zsugorodásával állunk szem-, ben, amely a lakosság számára szükséges mindennapi cikkek előállítását majdnem lehetetlenné teszi. Nem vagyok jós, de egészen világos minden józan közgazdász előtt, hogy ez az összezsugorodás csak még . jobban fokozódni fog és a fogyasztási javak piacán még kevesebb áru lösz. T. Ház! A háború szükségszerű következménye a több foglalkoztatott ember, a meghoszszahbított munkaórák folytán a nagyobb pénzügyi kereset, a nagyobb pénzjövedelem. Nyilvánvaló tehát, hogy egy megduzzadt jövedelemmel szemben lefokozott és folyton zsugorodó fogyasztási jószágmennyiség áill szemben, ami az infláció tünete (Reményi-Scnneller Lajos pénzügyminiszter: Anyaghiány!) s ez egy rendszer tökéletlensége mellett a feketepiac nagyarányú felburjánzásához vezet. (Ügy van! Ügy van! a sséhőbaloldalonj Ha egy rendszer bizonyos maximált áron rendelkezésre ad is cikkeket, a még meglévő fölös vásárlóerő an« ál nagyobb nyomást gyakorol a feketepiacon az árszínvonalra és így ugrik fel a tízszeresére az egyes szükségleti: cikkek ára. T. Ház! Itt merül fel kérdés, hogyan lehetne ezen a helyzeten segíteni. Bálás Károly professzor űr], igieni t. képviselőtársam, éppen ilyen irányban beszélt, amikor kereste az orvosságokat erre a már meglévő bajira, amely csak gyorsuló ütemben fog fokozódni. Én az otrvoslás módjában azonban kissé eltérek előtteim szólott képviselőtársamtól és először a német esetet vizsgálom meg. Németországban ugyanígy felmerült ez a kérdés, azzal a különbséggel, hogy ott a szakirodalom foglalkozik ezzel, nálunk pedig nem foglalkozik. Kevés idő áll rleindelkezésemre, ezért nem fogok részleteket felolvasni, a fő számadatokat azonban ismertetem. Donner pénzügyi államtitkár úr is foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy Németországban mekkora az árutl nem találó vásárlóerőfelesleg és mi lesz vele.. Kiímutatja, hogy 1938tól 1941-ig, négy év alatt a magánjövedelmekből 1 százmillió márka nem talált kiadásra, fogyasztási és beruházási célokra, mondjuk, kis villa vagy ház építésére. Százmillió márka duzzadt fel, ezt az öisszeget tehát el kellett vonnL mert ellenkező esetben óriási nyomást gyakorolt volna az árszínvonalra, ami ott is a feketepiacra vezetett volna. Ezt az összeget azonban a legkülönbözőbb módszerekkel elvon-* ták. Mint Bálás Károly képviselőtársam említette, még a munkabért is megadóztatták. Ez igaz, Németországban azonban ezt az adózást nem durva adózás formájában vitték keresztül, hanem — a pénzügyminiszter úr bizonyára tökéletesen ismeri — az úgynevezett vastakarék rendszerét vezették be, ami azt jelenti, hogy a legkisebb dolgozóknak, legkisebb jövedelmű embereknek is módjuk van arra. hogy ai vastakarékoskodás révén jövedelmük egészen jelentékeny részét megspórolhassák,. Ezt az összeget, amely eddig 26 márka volt, most felemelték, 39 márkát kell hogy megtakarítson vagy takaríthat meg a munkás. A takarékoskodást a nőkre' is kitérj esztetlték. 23^ és , félmillió munkásnál ez az összeg egy évben 70 milliárd márkát tesz ki. Ilyen^ összeget vontak el a piacról, mint vásárlóerőt és ez nem nyomja közvetlenül az árszínvonalat, nem is nyomhatja, mert >eizeket> az összegeket takarékbetétek formájában kezelik. A pénzügyi államtitkár úr a négy év alatt már felgyülemlett százmilliárd márka fennmaradásának kérdését is felveti, ő azonban nem mondja meg, én megmondom őszintén. Nyilvánvaló, ha győznek, — és minden vágyunkkal reméljük, hogy így lesz •— akkor ennek a százmilliárdnak értéke lesz, mert ezzel mint szervező erővel valamikor majd itermelés indul meg valahol Szovjetoroszországban és ebből az öszszegből vagyon származik. Ha neon győznek. egyszerűen meg lehet semmisíteni ezt a pénzt, megbukott az egész, olyan, »mint egy hadikölcsön. abban a pillanatban értékét veszti. T. Ház! Ez a példa is mutatja: Németországban is rendkívül nagy gond, hogy azt a. fölös vásárló erőt, amely nem talált árucikkre vagy befektetésre, hogy lehet elvonni a piacról. Szerintem az első nélkülözhetetlen conditio sine qua non-jia a fekete árszínvonal és a feketepiac kikapcsolásának, ha ezt a fölös vásárlóerőt el lehet vonni.