Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-313
148 Az országgyűlés képviselőházának 3ÎÈa másik gfazdasági rendszer, amelynek üdvös oldalát mi magunk is mari bizonyos részben élvezhetjük, nojgy a Koitsegvetese'K: oiasztáilítasáinai, az allanii szükiíelgieiek redezésenél elsősorban, a szükséglet kerül eiőiérbe, ez, van az első vonalban, ezt állapítják meg elsősorban es ehhez szabják, ehhez aranyítjak a bevételek tételeit. Most* négymilliárdos költségvetés áll előttünk, s az előadó úr szavai szerint ez nemcsak háborús köliísegvetés, hanem országepítő költségvetés is. Elismerem, bogy ennek a koliteégvetésnek keretein beiül tényleg olyan fontos, nagy problémák is* elintézésit nyernek a háborús problémák mellett, amelyek ha nem is egyenrangúak azokkal, de' mindenesetre mint igen szükségesek sorak óznak lei. Amikor azomban ezt elismerem, akkor nem hallgathatok el egy súlyos vádat éppen az előző kormányok magatartása iránt pénzügyi vonatkozásbian, a pénzügyi pnobléimák íkeztelésónek, elviéi > szempontjából. Ment ha ma módot lehetett találni arra., hogy fedezetet találjunk ezekre az úgynevezett országétpítő kiadásokra, hol tartanánk ma, ha ezen pénzügyi elvek alapján dolgoztaik volna ki az ország költségvetését és kormányoztak: volna évtizedekikel ezelőtt, de akár esak az utolsó évtizedben i». Valaki talán azt mondhatná erre, hogy mi nem lehettünk úttörők a pénzügyi elvek kiválasztásánál és az új pénzügyi elvek adaptálásénál. Ezek a pénzügyi elvek azonban például Olaszországban már több mint tíz esztendeje napvilágot láttak, Németországban pedig 1933 ótia érvényesülnek. Ha a régebbi kormányok talán védekezhettek azzal, hogy maguktól, saját elhatározásukból nem volt bátorságuk új utakra lépni, mert hiszen Magyarország szerves része az európai közösiségnek, s akkoir is az volt, tehát maga új utakat niem választhatott, mégis 1933 után, amikor láttuk már úgy Olaszországiban, mint Németországban ennek az új pénzügyi módszernek kedvező eredményeit, az ország akkori vezetőségének az lett volna elsősorban a kötelessége, hogy felismerje: ezeket az elveket, amelyek boldoggá, gazdaggá és fejlődésképessé tudták tenni azokat a népeket és csodára tudták nevelni az olasz és német népet, nálunk is akceptálni kellett volna már akkor. Hogy ma már érvényrejutottak ezek az elvek politikai és gazdasági (életünkben, ez tulajdonképpen a mi gazdaságpolitikai álláspontunk igazolása és az igazság az volna, hogy a kormány részéről is országszerte beismertesisék, hogy igenis a legutóbbi két esztendőben átvették a nemzetiszocializmus gazdasági és pénzügyi elveit, legalábbis egyes részeiben, és ennek^ eredménye az, hogy ma az előadó úr országépítő tervekről tud beszélni. T. Képviselőház! Hogy milyen nagy szükségünk lett volna arra, hogy ebben az országban tne deflációs politikát folytassanak, abban a tekintetben legyen szabad hivatkoznom egy kimutatásra, amely nemzeti jövedelmünk megosztására vonatkozik. Az 1930/31. évről szólnak ezek az adatok, s éppen ez időpontnál fogva megfelelnek annak az eszmemenetniek, amelyet én most követek, mert hiszen arról van szó, hogy tíz év óta már alkalom lett volna ezekmek a példáknak alapján áttérni a deflációs politikáról arra a politikára, amely a szükséglet arányában szabja meg a fedezetet. A nemzeti jövedelem e szerint a számítás szerint akkor 4.600 millió pengő körül mozgott. Nem új adatok azok, amelyeket ismertetek, de azért szükséges, hogy felfrissítsük llése 1942 november 24-én, kedden. ezeket. A tartásra szoruló hozzátartozókkal együtt a cselédmunkások fejenkénti jövedelme akkor évi 200 pengő volt, a tíz katasztrális holdon aluli kisbirtokos évi jövedelme fejenként 230, a 10—100 katasztrális holdas kisbirtokos évi jövedelme pedig fejenként 430 pengőt tett ki. A bányászat és kohászat körében foglalkoztatott munkások évi jövedelme 450 pengő, a kereskedelem, az ipar és a hitel körében foglalkoztatottaké fejenként 400 pengő, az önálló iparosok és kereskedők évi jövedelme pedig fejenként 340 pengő volt abban az évben. Akkor 390.000 napszámosunk volt és 78 millió pengő jutott ezek jövedelmére, tehát a fejenkénti évi jövedelem ezek körében 200 pengő volt. (Halmai János: Borzalmas számok ezek!) A kimutatásból kitűnik az is, hogy akkor a lakosság 0'6%-a élvezte a nemzeti jövedelem 20°/o-át, tehát ötödrészét; a lakosság* 20%-a élvezte a nemzeti jövedelem 38°/o-át, míg a lakosság 79%-ának a nemzeti jövedelem 42°/o-a jutott. (Halmai János: Szomorú fénykép ez!) T. Képviselőház! A nemzeti jövedelem ilyen elosztása mellett és ezen deflációs politika mellett nem csoda, hogy az ország inópessége elszegényedett (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.), lerongyolódott, gazdasági életünk nem fejlődött és most, amikor nézem ezeket a számoszlopokat, nem tudok mást mondani, mint azt, hogy szaladunk a múlt után, hogy valahogyan jóvátegyük azt, éppen most, a háborús erőfeszítések idejében (Ügy van! XJgu van! a szélsőbaloldalon), amikor nekünk már egy erős nemzetre, egy jól dotált gazdasági életre kellene támaszkodnunk, amelynek egyedei boldog életet élnek és jól megkeresik a kenyerüket. Most igyekszünk rajtuk segíteni, -amikor megint eljutottunk a nemzet életének egy fordulójához. Amikor a legnagyobb erőfeszítéssel létünkért kell küzdenünk (Igaz! Ügy van! a szélsőbgloldaíon.), akkor kell behoznunk azokat a mulasztásokat, amelyeket a boldog békeidőben a kormányok elkövettek. (Egy hang a szélsőbalodalon: Hol van a felelősségrevonds?) Tizenegy év óta ülök ebben a Házban és nem tudom elfelejteni, hogy évről-évre hányszor rámutattunk ellenzéki oldalról ezekre a hibákra, de a kapitalizmus és a liberalizmus oly nagy hatalom birtokában volt, hogy lehetetlen volt ezt a deflációs politikát megszüntetni (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.), most pedig látjuk azt, hogy amint a deflációs politika megszűnt, megindult a gazdasági élet, jobbam lüktet a gazdasági élet és az egyesek is jobbam boldogulnak. T. Képviselőház! Most nézzük a számoszlopok összehasonlításával — csak egy pár számot akarok itt említeni — hogy a mai kormányzati rendszer hogyan akar segíteni, hogyan szalad az után a múlt után, amely alatt elmulasztottuk mindazt, amit meg kellett volna tenni. A belügyminisztérium költségvetése például 21%-os emelkedést mrutat. Nyilvánvaló, hogy ha a legutóbbi 2—8 esztendő óta bizonyos szociális politikát űzünk is, ez a szociális politika még ma is karitatív jellegű (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.), fannak ellenére, hogy megvan az Oncsa. intézménye, mert hiába, azt is csak karitatív úton tudják mőködtetni (Egy hang a szélsőbaloldalon- Az
