Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-313

144 Az országgyűlés képviselőházának 313ségvetés, amely, az előző évi 3 Vi milliárd pengő kiadássaili szemben kereken .4 Vi milliárd pengős kiadást irányoz elő, tehát a háború költségeinek előteremtésén felül kereken egymilliárd pengővel nagyobb kiadásra keres és a pénzügyminiszter lúir treáilis! előirányzata sízierint csekély deficit figyelembevételével talál m a magyar nemzet teljesítőképességében fedezetet, — mondom, — ez a költségvetési tényleg a gazdasági és pénzügyi' mozgósítást tételezi fel. Ez a költségvetés és az ennek alapjául! szolgáló gazdasági és pénzügyi politika gazdasági és pénzügyi téren is ugyanazt az áldozatosi és csak az egyetlen célt látó erőfeszítést követeli meg mindenkitől, mint amellyel a fronton küzdő és a front mögött dolgozó katonáink egy hatalmasan felkészült, számbeli túlsúlyban lévő ellenség rohamával szállnak szembe. A sikeres gazdasági és pénzügyi mozgósításnak azonban előfeltétel© volt az a gondos, előrelátó pénzügyi és gazdasági politika, amellyel a pénzügyminiszter úr ezt a polgári mozgósítást a gazdasági élet megerősítésével, ai gazdasági munkaütemének felfokozásával és ennek következtében a nemzeti jövedelem emelésével előkészítette. (Ilovszky János: Ügy vanS) De a polgári mozgósítás sikeréhez a katonai mozgósításhoz hasonlóan szükséges a megfelelő lelki felkészültség is. Az a lelki felkészültség, amely a polgári munkában is száz százalékig alá tudja rendelni az egyén érdekét a, köz. érdekének (Ügy van.t Ügy van! jobbfelől.) és magától értetődő természetességgel tiud beleilleszkedni azok közé a korlátok közé, amelyekkel a polgári és gazdasági élet mozgósítása szükségképpen együtt jár. Mert ezzel a polgári mozgósítással elkerülheietlenül jár együtt a fogyasztás szabályozása és irányítása, ami a mai viszonyok k|özött egyenlő a fogyasztás korlátozásávaí.-A fogyasztás korlátozása tehát, mint objektív korlát, az egyén részéről megfelelő szubjektív tevékenységet, a takarékosságot kívánja meg. A takarékosságot elsősorban természetesen az anyagok! •terén, amelyek most nem állnak, korlátlanul rendelkezésre s amelyeknek beszerzése vagy pótlása sokszor leküzdhetetlen akadályokba ütközik!. Ennek a takarékosságnak át ktetll hatnia az egyéneket! és minden társadalmi közületet, a családtól kezdve a legnagyobbig, az államig. Ehhez azonban az is kelL hogy a pénzügyminiszter úr által is kilátásba helyezett megfelelő propaganda-munkával ráneveljük az embereket arra, hogy gazdasági téren tudjanak anyagban is gondolkozni. De az anyaggazdálkodás mellett iiem kisebb a jelentősége a takarékosságnak a pénzgazdálkodásban sem. Amikor a javaknak

1 korlátozott mennyiségével szemben a fogyasztóközönség részéről nagyobb vásárló erő jelentkezik, ami rendkívül megnehezíti az árnívó tartását, mert arra állandóan feszítőként jelentkezik s állandóan fokozza, és előidézi az infláció veszélyét, szükséges, hogy ez a vásárlóerő megtakarításokiban csapódjék le és mint ilyen, a pénzintézetek gyűjt őmedencéjébe jusson el, hogy a hitelszervezeten keresztül szolgálhassa a háborús erőfeszítéseknek és a termelésnek tőkeállátását. Megfelélő eszközökkel rá kell tehát döbbenteni az embereket arra, hogy mennyire közérdekellenes minden gazdaságilag indokolatlan költekezés. Mennyi kárt okoz minden fillér, amely nem úgy és nem ott használtatik fel, ahogy és ahol a közérdek szempontjából felhasználni kellene, nem ie szólva azokról a káülése 1942 november 24-én, kedden. rokról, ^amelyeket a felhasználatlanul lebegő pénzek okozhatnak. A takarékosság eredményekép mutatkozott betétszaporodáshoz — amint erre az előadó úr is rámutatott — igen nagy nemzeti érdekek fűződnek. Ezért örömmel üdvözilöm a pénzügyminiszter úrnak azt az elhatározását, hogy a takarékosságot és a Ibetétiképződést a takarékos^ sági propagandán kívül más rendelkezésre álló eszközökkel is mindenképpen előmozdítaná, kívánja. A múltban már találkoztunk ilyen kényszertakarékoissági rendszabállyal, például az osztalék-korlátozás rendszerének bevezetésében, amely kétségtelenül hozzájárult a vállalatok belső megerősödéséhez, s ezzel a termelés fokozásában jelentkező ipari mozgósítás sikeréhez. Ezért megfontolandó lenne, nem ikéllene-e ennek a kényszertakarékosságnak az elvét a gazdasági élet más területein is megfelelően alkalmazni. T, Ház! A pénzügyminiszter úr most már közel öt éve következetesen folytatott pénzügyi politikáját négy szilárd pillérre építette fel, amelyek között a pénzügyminiszter úr felsorolása szerint az utolsó, de gazdasági jelentőségében a másik hárem pillérrel teljesen egyenértékű a kölcsön- és hitelpolitika, amely alatt természetesen nemcsak az állam hitelszükségletének kielégítését kell érteni, hanem a magángazdaság hiteleinek hasonlókép közérdekű biztosítását is. Mint az ország hitelszervezetének egyik szerény munkása, ebben a (minőségben is örömmel állapítom meg, hogy a pénzügyminiszter űr politikájának ezt a pillérét különös gondossággal igyekezett megerősíteni és biztos alapokra fektetni. De r éppen azért, mert érzem és tudom, hogy a pénzügyminiszter úr milyen szakértő figyelemmel őrködik afelett, hogy a hitel pillérének legmélyebb alapjában, a bizalomban esúszamlások ne következhessenek be, engedje meg, hogy néhány hitelügyi kérdéssel bővebben foglalkozzam és ezek között felhívjam <a figyelmét különösen arra a problémára, amely a zsidóbirtokok igénybevételével kapcsolatban hitelügyi vonalon előállt. (Halljuk! Halljuk!) Az 1942 : XV. te. értelmében átengedésre van kötelezve 500-000 hold zsidóbirtok, amelyekei 80—85 millió rövidebb-hosszabb lejáratú pénzintézeti kölcsön terhel- Ezeknek a kölcsönöknek ' jelzálogi biztosítéka az átengedésre kötelezéssel megszűnik és a jelzálog helyébe fedezetként az a három és félszázalékos kamatozó kötvény lép, amelyet a volt zsidó tulajdonosok igénybevett birtokaik ellenértéke fejében kapnak. Az itt felmerült első hitelügyi vonatkozású kérdés tehát az, hogy a hitelezők az ingatlan helyébe lépő kötvényfedezetből miképpen nyernek kielégítést, vájjon a telekkönyvi sorrendnek megfelelően a kötvények természetben osztandók-e fel a hitelezők között, — valószínű, hogy nem így — vagy pedig a hitelezőknek a kötvényeket végrehajtási úton el kell adniok, amihez szerintem minden esetben a pénzügyminiszter úr külön hozzájárulására van szükség és a kötvényekért befolyó ellenértéket kell fordítani követeléseik kifizetésére. Az első esetben a hitelezők arra kényszerülnek, hogy pénz helyett a kötvényeket fogadják el fizetésként, ez pedig megint azt jelentené, hogy mivel a kötvényeknek az átlagos hitelkamatokkal szemben igen alacsony, három és fél százalék a kamathozama és 3* év a törlesztési ideje, minden hitej.e®ő elvesz-