Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-313

142 Az országgyűlés képviselőházának 313voltak, — akaï a munkabérit veszem, akár a fuvarozási költségeket — ma már messze ttálhaLadták az akkori színvonalat Az eredmény az, hogy akadozik a termelés, akadozik) a szállítás és Budapest itt áll kellő mennyiségű tüzelőszer nélkül, (vitéz Imrédy Béla: És: a falu is!) Falun is ez a helyzet Nem akarok ezzel kapcsolatban szomorú epizódokat elmondani, nem. akarom 'részletesebben elmondani, Ihogy amikor megindul a külvárosi pályaudvarról a tűzifával telt szekér, akkor egy precesszió indul meg utána, amely kíséri. Ahol azután a szekér' megáll, ott sorbanállnak az emberek, öt kiló tűzifáért, hogy hozzájussanak ahhoz a minimális mennyiséghez, amelyre a mindennapi fűtéshez szükségük van. Ezen a vonalon egy új szabályozás szükséges feltétlenül, ha azt akarjuk, hogy tűzifa legyen. Be továbbmegyek, mezőgazdaságunk szabad szektorára. A gyümölcs, a főzelék és egyéb közszükségleti ciíkkék árai, amelyek nem voltak szabályozva, hol vannak ma már

1 azoktól, az áraktól, amelyek egy évvel ezelőtt voltak? De mi a helyzet az iparcikkeknél, főleg a külföldről importált iparcikkeknél? Ezeknek az ára is óriási mértékben emelkedett, A bizottságban) igen tanulságos felszólalást hallottunk' egy szakértő, gróf Teleki János t. képviselőtársunk részéről, aki elmagyarázta nekünk, hogyan lesz a kétpengős belföldi termelésű méteráruból tízpengős áru, mire a fogyasztóhoz jut. Olyanformán lesz, hogy a külföldről importált hasonló gyártmány ára 10 pengő és a kereskedők,

1 igen tekintélyes része kihasználja ezt az alkalmat arra, hogy az ő két pengőért, vagy esetleg több kézen keresztül valamivel drágábban vásárolt belföldi áruját ugyancsak 10 pengőért értékesítse. De ott van a feketepiac, amelynekl mértékét itt a Házban egyes képviselőtársaim a rendes forgalom igen tekintélyes részére — sokan 50%-ára is — értékelitek. (Ügy van! Ügy vari! u szélsőbaloldalon.) Mindebből le kell) vonni a, konzekvenciát. A pénzügyminiszter úr is levonta!. Levonta pedig akkor, amikor az állami tisztviselők és alkalmazottak fizetését ehhez a helyzethez mérten újból szabályozta. De le kell vonni ezt a konzekvenciát ai továbbiakban is, amikor a fizetéséknek az újabb árnívóhoz való alkalmazását a magánalkalmazottaknál is végre kell majd hajtani. A munkásságra vonatkozóan már bizonyos^ kezdőlépést láttunk az iparügyi miniszter úr részéről! akkor, amikor a családi munkabérpótléknak december 1-étől történő újabb szabályozását kilátásba helyezte. Mindent mondlbJatunk, csak egyet nem, azt, hogy annak az árszínvonalnak organikus kialakítása és szilárd biztosítása, amelyről egy évvel ezelőtt itt beszéltünk, változatlanul megvan. Szükséges tehát egy újabb szabályozás és ha már háborúban élünk és ilyen hadi kifejezésekkel akarunk élni, szükséges a front viszszavétele és egy új fronton való stabilizálás. De az árszabályozás nem egyszerű számtani művelet, nem a termelési költségekre felépített egyszerű számvetés. Stabil árszínvonal tartásának kétségtelenül lényeges eleme a bizalom iérdése is. (Ügy van! Ügy vamj a szélsőbaloddá* lon.) Kérdem a t. Házat: milyen mértékben lehet ez meg, amikor azt kell látnunk, hogy az árszínvonal állandó hullámzásnak vian kitéve? A közellátási miniszter úr itt tegnap a rugal•aas árnívóról beszélt. Hát vagy stabil az árnjvó vagy rugalmas, illetőleg' na egy orgauiülége 1942 november 24-én, kedden. kus árnívót akarunk kialakítani, akkor a rugalmasságnak már csak szűk lehetőségei maradnak. ! , I , | j : \l A rendelkezésemre álló idő, sajnos, nem teszi lehetővé, hogy ezekkel a problémákkal! és kérdésekkel azzal a részletességgel foglalkozzam, amelyet megérdemelnek és szükséges volna, tehát osiak egészen röviden kívánok foglalkozni azzal, hogy (vitéz Imrédy Béla: Komoly házszabályok!) a stabilitást elsősorban a fogyasztás részéről, a vásárlóerő részéről jelién tkező kereslet ingatja meg. Azért ennek a 'vásárlóerőnek- a kérdésével külön akarok foglalkozni. Ha az ország egyes gazdasági rétegeit veszem ebből a szempontból vizsgálat alá, akkor kétségtelenül elsősorban a zsidóságnál kell, hogy megállják, mint annál a rétegnél, amely a mobil tőkének, tudjuk, jelentős részét a kezében tartja és ezen keresztül természetesen a vásárlóerőnek túlnyomó része is kezében van. Éppen ezért örömmel hallottam a miniszterelnök úr részéről azt a bejelentést, hogy egy törvénnyel, illetőleg törvényes rendelkezéssel fog itt a Ház előtt megjelenni, amely a zsidóság háborús költséghozzájárulásáról fog szólani. A túloldal egyik igen tekintélyes tagja a bizottságban azt a megállapítást tette, (hogy örömmel hallotta ezt a kijelentést. De csodálkozik is, csodálkozik azért, mert ezzel a bejelentéssel

1 egyidejűleg nem voltunk tanúi a törvényes rendelkezések közzétételének. Azt mondotta, hogy ez a csodálkozása a következő napon még fokozódott, amikor még mindig nem jelent meg ez a rendelet. Én őszintén kijelentem, azt vártam, hogy legalább ennek a tárcának parlamenti pllénumbeli tárgyalásáig rá kerül a sor arra, hogy ezek a rendelkezések, ezek az intézkedések megtörténjenek. Sajnálattal nélkülözzük a mai napig. A vásárlóerő kérdésével kapcsolatban utalni kívánok arra is, hogy a kereskedelem és laz ipar terén is jelentkeznek bizonyos felesleges összegek. Tudjuk azt, hogy iparvállalataink a mostani rendkívüli időkben nincsenek abban a helyzetben, hogy gépi felszerelésüket pótolják és újjáalakítsák, sokszor nincsenek abban a helyzetben, hogy nyersanyagkészletüket, amit feldolgoznak, pótolják. Kereskedelmi vállalatainknál — a nagyobbakra gondolok — sokszor ugyanez a helyzet: raktáraik kiürülnek és nincsenek abban a helyzetben, hogy pótolják. Felvetem azt a gondolatot, vájjon nem lehetne-e a céltakarékosságnak egy bizonyos fajtáját bevezetni. Nem lehetne-e azt elérni, hogy egy bizonyos állami számlára iparvállalataink, nagyobb kereskedelmi vállalataink ezeket a felszabaduló felesleges összegeket befizessék azzal a feltétellel, hogy majd a háború végeztével ezeknek a befizetett összegeknek az erejéig gépifelszarelésüket, raktáraikat és nyersanyagjaikat pótolhassák? Azt látjuk, hogy a Németországgal való forgalmunk terén igen jelentős többlet, clearingspitz jelentkezik, amelyet Nemzeti Bankunk — mindenesetre kormányzatunk közreműködése révén -— meghitelezett körülbelül 400 millió pengő erejéig. Vájjon nem lehetne-e a kettő között bizonyos kapcsolatot teremteni olyanformán, hogy itt ezek az összegek pengőben befizettessenek és talán Németország részéről mód volna egy olyan megállapodás létesítésére, hogy ezeknek az - összegeknek az erejéig a háborii után bizonyos felszerelési tárgyak, gépek, stb. szállíthatók legyenek, (vitéz Imrédy Béla: Fix áron!)