Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-312

122 Áz országgyűlés képviselőházának S12. és a többit kötelesek legyeinek beszolgáltatni. Éppen ilyen hasonlóan súlyos a helyzet az árpabeszolgáltatási rendelettel! kapcsolatban is. Ez a rendelet már csak azért isi súlyosbít ja a helyzetet, mert ennél sem vették figyelembe: a kisgazdák állattartását. Mind a nagygazdaságokra, mind pedig a kisgazdaságokra 22%-os beszolgáltatás! arányt vetettek ki, tekintet nélkül arras, hogy milyen állatállomány van a gazdaságban és tekintet nélkül arra, hogy milyen mennyiségű voltl a termés. Ez olyan szomorú következményekkel járt, hogy a kisgazdaságnak szűkös készletéből éppen úgy kellett beszolgáltatnia, mint egy nagybirtoknak, ahol, mondánk, 10 vágón árpa termett. Mindegyiknek be kellett szolgáltatnia 22%-ot. A statisztika azt mutatja, hogy az állatállomány 80%-a kiskézben van. Ebből kitűnik, hogy a nagybirtokon, ahol 10 vágón árpa termett, 720 mázsa felesleg volt. A kisgazdák a beszolgáltatott árpáért 23 pengő 70 fillért kaptak a Futúrától, ellenben a nagygazdaságokban a felesleg megmaradt és az árpával szabadon rendelkezhettek. Ha eladták sörárpának, akkor a gyárak minden mennyiségben megvették 31 pengős áron. Ez olyan súlyos sérelmük a kisgazdáknak, hogy el sem lehet mondani, mert az abszurdum, hogy a nagybirtok ilyen nagy meriynyiségnél többet kapjon. Mi mindig hívei voltunk az irányított mezőgazdaságnak,, de azt mégsem helyeseljük, hogy minden felesleg felett az állam rendelkezzék. Amennyiben lehetséges, vegye figyelembe a gazdaság szükségletét is. Ez az intézkedés a legsúlyosabban érinti a sertéstartó

1 gazdákat. A sertéshízlalás a leggyengébb pontja a közellátásnak. A háború kitörése óta olyan zsákutcába kerültünk, amely bőll — úgy látszik — még nincs kivezető út. Számtalan kormányrendelet jött, de lényegében egyik sem oldotta meg a kérdést, sőt még csak nem is javított a helyzeten, hanem mindig lejjebb és lejjebb süllyedünk a z^írellátás terén. Ennek oka az is, hogy békeidőben a hizlalások 70—80%-át a kisgazdaságok szolgáltatták. Egy olyan' mellékipar fejlődött ki a hizlalás terén a mezőgazdaságban, amelyre nagyon is nagy szükség van, mert a mezőgazdaságbari a földeken csak nyáron van munka, télen sok kisgazda tétlenül ül' otthon. Nagyon jó segítség az állattenyésztés, ez a kisgazdák fő jövedelmi forrása. Most ettől elestek a kisgazdák. Az első súlyos hiba az volt, amikor a múlt évben 1 pengő 45 fillérben maximálták a hízott sertés árát. Addig a kisgazdák jobban hizlaltak, de azután számításaikat nem találták mleg. De nemcsak a kisgazdák nem találták meg a számításukat, hanem a nagyipari hizlaldák sem. Ekkor a nagyipari hizlaldák a hatóság jóváhagyásává,! olyan szerződést kötöttek, amelynek értelmében a maglósertés 80 kilóját 2 pengő 20 fillérben számolták el. Ami ezen. ; felül' volt azt maximális áron számolták el úgy, ahogyan a minisztérium azt megállapította. Ez a gyakorlatban azt' jelentette, hogy aki iparilag hizlalt disznókati, az darábonkint 60 pengővel többet kapott értük, mint az a kisgazda^ aki értette azt a disznót., termelt neki abrakot és meghízlalta. A kisgazda tehát 60 pengővel olcsóbban volt kénytelen odaadni a sertést, mert Ő sehol sem kapta meg azt a 60 pengő pluszt, amelyet az ipari hízladák megkaptak. Mivel a kisgazdák ráfizetéssel dolgoztak, leálltak, úgy leálltak, hogy 80%-os híz- ; lalás miejlett alig van ma a kisgazda kezén, I ülése 1942 november 23-án, hétfőn. — sokat mondok, ha ezt mondom — 10%. Be ha most nézzük a hizlalásokat, azt látjuk, bogy például Érsekújvár városániák ügyes polgármestere a zsírelíátást úgy oldotta meg, hogy a város évenkint több abrakhoz — 80 vagonról van szó — jut, mint egy egész vármegye. És ez a városi maximális« megállapított áron adja a henteseknek a disznót, de ugyanakkor kimutatja költségvetésében, hogy rá fizet, mégis kap (minden hízott sertésért darábonkint 40 pengőt. Kérdezem én, miiért nem kaphatja meg a kisgazda is ezt? Ahogyan ma a gazdasági helyzet kinéz, különösen a zsír ellátás tekintetében, elképzelne te tien, hogy az ország milliós gazdatársadalma nélkül ezt a kérdést kielégítően meg lehessen oldani. Az én tiszteletteljes kérésem az itt megjelent államtitkár úrhoz, az volna, hogy tegye lehetővé, hogy a kisgazda ugyanolyan feltételek mellett, ugyanolyan árakkal, hizlalhasson, mint a nagyipari hizlaldák. (Jurcsek Béla közellátásügyi államtitkár: Megvan!) De eddig a gyakorlatban ïnég nemigen érvényesül, merttl hiszen, ha nézzük a statisztikát, azt látjuk, hogy abban a kisgazdák nagyon kicsi számmal szerepélnek. A nagybirtoknál lehetővé van tléve, hogy kapnak 100—120 pengőt, később 150 pengőt anyagbeszerzésre. A kisgazdának megvan az abrakja, megvan, a diszr nója, de a rendelkezés úgy szól, hogy azt be kell szolgálhatni. így a kisgazdák ki vannak zárva a hizlalásból. Hogy csak egy esietet említsek, a Felvidéken a Hanza szövetkezet — amely szép munkát végzett a cseh megszállás a

(

latt — egyik igazgatója egyet gondolt: azt, gondolta, ha már a hatóság nem tudja közmegelégedésre megoldani a hizlalást, ő egy akciót bonyolít le

; Egy ipari vállalattal csinált egy szerződést, ami hivatalos maximális árra szólott ós ez az iparvállalat a gazdáknak 40 pengőt érő vasat, amit ma a vlaskereskedésekben nem lehet beszerezni, — akart volna ajándékozni minden hizlalt sertésért. Ezt az akciót meg is indította a Hanza szövetkezet. Pár nap alatt 2700 sertést! jegyeztek hizlalásra. A hatóság azonban leállította, mondván, hogy ezt nem lehet csinálni, mert ez áridrágítás. Ezt az egy esetet csak azért említettem; meg, hogy kimutassam, hogy ha jóakarattal hozzányúlnak ehhez a dologhoz, mierem állítani, hogy még ma is 50%-ot tudnánk javítani a zsírelátás terén, ha a kisgazdaitíár sa dalmát az abrakmennyiség elosztásánál százalékosan bekapcsolnák és nem mindent az ipari hizlaldáknak adnának oda. mert a kisgazda sokkal kedvezőbb feltételek mellett tud hizlalni, a kisgazdának sok mellékes/ abrakja van, répája* krumplija, amit jól tud értékesíteni a disznónál. De az ipari hizlaldának nincs mása,, minit a hatóság által kiutalt abraktakarmány. Már csak azért is helytelenítem a nagyipari hizlalást, mert tudomásom van arról * hogy az iparig hizlaldák által raktár nélkül, nem megfelelő helyekre összegyűjtött nagymennyiségű abrakkészlet elromlik, ugyanakkor, amikor az a kis ember hiába kér, nem tud kapni. Például! a mrilt héten Győrben égett le egy nagy olajpogácsa raktár, ugyanakkor amikor a kisgazdatársadalom tízezrei ostromolták kérésükkel ia hatóságot, hogy adjanak olajpogácsát teheneiknek. Fáj a kisgazdatársadalomnak az, hogy jóakarattal, jó szívvel, lélekkel szolgálja hazáját, de nincs módja állatot tenyészteni, pedig ahogyan ő ki tudta te-