Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-312

112 Az országgyűlés képviselőházának 31É. ülése 194% november 23-án, hétfőn. állapítások voltak, Ihogy tudniillifk ha a fogyasztónak a jövedelme nominálisan semmit nem változik, az egyre súlyosbodó áruhiány következtében az ö vásárlókészsége növekszikEnnek ellenére kifelé úgy fest,, hogy ma sokkal szegényebbek vagyunk, mint azelőtt. De facto növekszik a vásári ókészsége. Igaza volt Osorba képviselőtársamnak akkor ils, amikor bizonyos külföldi példákra is célzott. Ott a legnagyobb probléma, hogy adóban és más eszközökkel hogyan veszik el ezt a vásárlókészséget, és azután ebből finanszírozzák a háborút. A liberális ga'dasági rend aiz áruhiányon egyszerűen segít. Haigyja emelkedni az árakat, a -vásárlókészséget viszont nem engedi emelkedni, vagyis a fizetéseket nem engedi növelni. Ennek következtében mi történik? Az, hogy a nagy tömegek, amelyeknek a jövedelme meglehetősen fix, nem tudnak vásárolni, tehát a kisebb árukészlet is elegendő a meglévő vásárlása készség számára. Ez is közellátási politika, de mondanom sem kell. hogy ez kegyetlen, antiszociális politika lenne. Marad tehát egy másik út, amely szerint megfelelő árpolitikával és megfelelő munkabérpolitikával igyekszünk az árakat és a munkabéreket, amennyifre lehetséges, stabilitásba és összhangba hozni, azután pedig a rendelkezésre álló készleteket igyekszünk a lehető legigazságosabban szétosztani. Méltóztassék megengedni, ezen van a hangsúly: a lehető legigazságosabban szétosztani. És ha ma vannak punaszok a közellátás terén, az érthető, és ezen a téren egyetértek Németh Andor képviselőtársammal, aki azt panaszolta, hogy a legnagyobb baj az, hogy e tekintetben mutatkoznak ilge-n. furcsa eltérések, alhogy ő kifejezte magát: térben és időben egyaránt. Mint fővárosi képviselő, én is fel tudnék hozni példákat. Ha én elmegyek az óbudai vámig és végignézem azokat, akik ott laknak, azok az emberek Budapest székesfőváros igazgatásának gondos előrelátásából, mondjuk, zsírral, úgy ahogy, el vannak látva; néha felébe margarinnal, de mégis el vannak látva. Ha azonban túllépek a vámon, és belépek egy pestkörnyéki községbe, ahol a jegyző nem volt olyan ügyes, mint Budapest polgármestere, ott bizony hétszámra nem jutnak hozzá például zsírhoz. Ezt én csak példának hozom fel, hiszen a miniszter úr jobban tudja, hogy ennél szélesebb arányban is mutatkoznak a bajok, egyrészt vidéken, másrészt pedig az egyes társadalmi rétegek között. Az egyes (társadalmi rétegek szempontjából azonban nem ezen múlik a különbség, hanem a feketepiacon, amint erre bátor leszek rátérni. Az egyik baj tehát az egyenlőtlenség a szétosztásban, a másik pedig az, hogy szerény nézetem szerint, óriási készletek vannak eldugva. Azt hiszem, hogy erről a miniszter úr is éppen úgy meg van győződve, mint én. Kik dugták el ezeket a készleteket? A készleteket eldugták magánosok és ezt mi diffikultáljuk, mert nem helyesen tették. Ugyanakkor, meg kell mondanom azt is, hogy a közületeket szinte biztattuk, hogy gyűjtsenek készleteket, a városoktól kezdve a részvénytársaságokig, hogy azok az ő lakóikról vagy alkalmazó ttaikról gondoskodjanak és valóban, úgylátszik, hogy akik ilyen készleteket gyűjtöttek, például Budapest székesfőváros, mégis jobban tudnak gondoskodni a maguk lekoseágáról, mint mások. Én nem hiszem, hogy ez helyes volna így. A készletekről való gondoskodással egyetlen fórumnak szabad! törődnie és ez a közellátási miniszter úr, a többinek el kell fogadni azt, amit igazságosan szétosztanak ós ugyanezt végig kell vinni egészen a magánháztartások készletgyüjtéséig. Itt nem pusztán arról van szó, hogy valaki készleteket gyűjt, a másiknak pedig kevés van, hanem arról is, hogy pusztulnak a készletek X. és X. eset van, — egészen határozottan merem állítani — hogy a felhalmozott készletek elromlanak és az illető maga sem tudja azt élvezni, ráadásul a közfogyasztás elől is elvonja. (Ügy van! a széU sobaloléalon.) Itt felvetették azt, hogy a zsidók csinálják a feketepiacot és gyűjtik a készleteket. Én valahogyan úgy fogalmaznám a kérdést: a zsidók feketepiacot csinálnak, a zsidók gyűjtik a készleteket, de nem merném tárgyilagosan azt mondani, hogy csak ők csinálják és ez elszomorító. Mert ha csak ők csinálnák, azt mondanám, hogy ne riadjunk vissza ma, 1942-ben, egy antiszemita Európa közepén attól, hogy a zsidókat zárjuk ki a közellátási problémákból. Merem állítani a miniszter úrnak, hogy ez az intézkedés csak egy kis töredékre nézve lenne igazságtalan, mert az esetek túlnyomó többségében ezek valóban bőségesen gondoskodnak a maguk kis egyéni közellátásáról és ha nekik nem adnánk élelmiszert, akkor sem halnának éhen, tovább is jól élnének, a miniszter úrnak kevesebb gondja lenne. (Halmai János: Tessék megcsinálni!) Ami a feketepiacot illeti, Németh Andor képviselőtársam azt mondotta, hogy feketepiac valóban mindenhol van, Németországban is. (Szász Lajos közellátásügyi miniszter: Budapesten is van! Nem kell messzire mennünk!) Budapesten is van, mint mindenütt a világon. Most azután a különbség tényleg ott van, hogyan aránylik egymáshoz a két volumen, a feketepiacon szereplő áruk volumenje ahhoz, amely a közellátásba kerül. Sajnos, néha nem tudom, hogy Magyarországon ezek a rejtett készletek, amelyek a feketepiac révén kerülnek fogyasztásra, nem nagyobbak-e, mint a másik volumen. A miniszter úr beszédében például a gabonahiányról olyan horribilis tételeket emlegetett, amilyenre soha nem mertünk gondolni. En ezelőtt mindig azt mondottam, hogy a feketepiaccal nem kell siókat bajlódni, mert az olyan töredéke az áruknak, hogy kár vele foglalkozni. Mlost jövök rá azután, hogy a közellátásiban ez okozza a nehéz és súlyos bajokat. Ezt valahogy elő kell kaparni, és nem utolsó módszer az, ha kategóriákat próbálunk megállapítani, mint gyanús eseteket és ezeknek ellátási problémáit a miniszter úr nehéz gondjai közül kikap^ csoljuk. ' A másik dolog természetesen az, hogy büntetésekkel kell fellépnünk. En magam voltam az előadója tavaly annak a törvényjavaslatnak, amely a közellátás terén elkövetett bűncselekmények fokozott büntetéséről gondoskodik. Méltóztassék tehát ezzel élni. Hallottam példiául Pesten, — igazán nem akarok a bíróság hatáskörébe beavatkozni — hogy az egyik piacon egy izraelita bairomfikereskedő 80—90—100 pengőért árulta zugiban a libát, amire megbüntették, gondolom, ezer pengőre vagy talán niég annyira sem, úgyhogy ez kényelmesen be volt kalkulálva az üzletbe és ezt az aznap eladott libákon bizonyára megkereste, a következő nap