Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-295

52 Az országgyűlés képviselőházának 295, az illető valóiban mérnökké lesz. (Ügy van!) Ez neimi is olyan nagy hiba, mint máshol, azonban éppen ezért helyes és éppen ezért kell fejleszteni az úgynevezett gyakorlati közigazgatási szakvizsgát. Ez a közigazgatási szakvizsga meggyőződésem szerint igen sok hiányt pótol és igen hasznos intézmény, csak arra kérem a belügyminiszter urat, foglalkozzék ezzel a problémával. Én az egységes bírói és ügyvédi vizsgán cenzor vagyok. Az ott szerzett tapasztalataim alapján mondhatom, hogy ha egy ilyen közigazgatási szakembert néhány esztendei gyakorlat után bocsátanak vizsgára és arra a vizsgára hosiszú hónapokig kell készülnie, akkor az így megszerzett tudás hallatlanul hasznosan vésődik bele annak a fiatal tisztviselőnek agyába, aki mögött nemcsak egy jó, vagy rossz egyetemi elméleti tudás, hanem megfelelő néhány esztendős gyakorlat, praxis is van. Ezért ismételten arra kérem a miniszter urat, méltóztassék foglalkozni evvel a kérdéssel. Ez talán nem kritika, hisz nemrég felállított intézményről van szó, de talán egy kicsit bele lehetne nézni ennelk a vizsgának az anyagába. Ügy hallom, hogy ott is kérdeznek tulajdonképpen oda nem való dolgokat, váltójogot, perjogot Én inkább a gyakorlati témákra helyezném a súlyt, arra

; amire annak a kis tisztviselőnek a falun, a

( városban, vagy az önkormányzatban szüksége van. össze kell állítani ezeket a* kérdéseket. Olyan vizsgáztató kart kell nevelni, amely a helyzet magaslatán áll és nem ad fel rébuszokat. Magam láttam azon a vizsgán, hogy úgy adják fel a kérdést, hogy valóban sem a bizottság, sem a jelölt nem tudja, hogy egyáltalán magyarul van-e az a kérdés feladva. A legegyszerűbb kérdést fel lehet úgy tenni, hogy nem lehet rá választ adni. Ne adjunk fel ilyen rébuszokat annak a jelöltnek. Azt vizsgáljuk meg, hogy van-e bizonyos gyakorlati készsége és elméleti tudása. Ilyen módon azt hiszem, hogy a közigazgatási Vizsga valóban olyan hiányt pótolhatna, hogy a gyakorlati életben is csak áldásos hatást fejtene ki. Szóvá szeretném tenni még a minősítés kérdését. Megvallom, ezt is a vita anyagából veszem. A vitában hallottam, hogy ezek a mai minősítési lapok még az 1884-ben kiadott pénz^ ügyminiszteri rendelet alapján állíttattak öszsze. Nem értek: egyet azzal, aki ezt a dolgot megkritizálta, mert ezek a kérdések: felfogás, szorgalom, ítélőképesség, szakképzettség, magaviselet, nagyon helyes kérdések, de emellett valóban vizsgálni kellene, hogy az a tisztviselő mire alkalmas, utasítások adására-e, vagy részletmunkára. (Helyeslés a középen.) Méltóztassanak elhinni, magunk látunk az életben olyan precíz embereket, akiknél, legyen az szellemi, vagy fizikai munka, mint a lénia, úgy passzol minden és amikor odaállítják őket, hogy utasításokat adjanak, hogy kidolgozzák azt a rendszert, amely megméri az alárendelt tisztviselők munkakészségét és teljesítőképességet, abban a pillanatban felniondják a szollgálatot. Erre vonatkozóan tehát lehetne még vizsgálni a vezetőképességet, az önállóságot, a felelősségvállalást, éppen azért, mert az önkormányzatok decentralizálásakor, ami a belügyminiszter úrinak szintén Programm jában van, ezek a képességek igen fontosak. Nem lehet leépíteni ezt a sok lépcsőből álló aktavándorlást anéllkül, hogy önállóságra nevelt és önállóan intézkedni, a felelősséget vállalni tudó tisztviselők lennének. (Ügy van! a középen.) Ezzel a kérdéssel tehát ülése 1942 október 16-án, pénteken. foglalkozni kellene és tisztelettel kérem a belügyminiszter urat, méltóztassék ezt a kérdést is meggondolás tárgyává tenni Végül a tisztviselők érdekében volnék bátor néhány szót szólni és a belügyminiszter úr figyelmét felhívni. Ez a javaslat, amellyel én tökéletesen egyetértek, tartalmaz egy rendelkezést, amely már a tisztviselőkre a legsúlyosabb, az áthelyezést. Én ebben a kérdésben seimt értek egyet Maróthy képviselőtársammal, aki azt mondotta, hogy a kinevezést még elfogadná, de az áthelyezést nem. (Donath György: Azért van a kinevezés!) A kettőt nem lehet elválasztani, mert a kinevezés áthelyezés nélkül valóban fából vaskarika lenne. Ez ugyanannyi lenne, mint az, ha a belügyminiszter kinevezhet, de azután többé semilyen vonatkozásban a tisztviselőhöz köze nincs. Ezt tehát elválasztani nem lehet. Kétségtelen, hogy az önkormányzati tisztviselők áthelyezése súlyos kérdés. Az Ön-< kormányzati tisztviselők nagy serege azért megy a megyéhez, — ahol pedig tudja, hogy lassúbb az előmenetel, meg kell állnia bizonyon fokon, bizonyos fizetési osztályban és nem mehet előbbre, nem haladhat tovább — mivel van egy kis háza, egy kis földje és odaköti őt a szíve is. Ezek mind olyan szempontok, amelyeket meg kell becsülni és amelyeket fejlesz teni kell. Éppen ezért, amikor az önkormányzati tisztviselő arra gondol, hogy most áthelyezik, akkor valóban bizonyos nyugtalanságot érezhet. Meg vagyok győződve róla, hogy a belügyminiszter úr nem azért hozta ide ezt a javaslatot, hogy annak törvényerőre emelkedése után l'art pour l'art áthelyezgesse a tisztviselőket. Ez elképzelhetetlen. Ha lesznek is áthelyezések, ezek egészen bizonyosan t alkalmazkodni fognak a szükségszerűséghez és országos sérelmet nem jelentenek. Ennek ellenére arra kérem a belügyminiszter urat, hogy ha már ebben a törvényjavaslatban nem lehetett ezt a kérdést rendezni, tegyen nyilatkozatot a tekintetben, hogy ezeknek az önkormányzati tisztviselőknek a státusát rendezni kívánja. Ha módja van a belügyminiszter úrnak arra, hogy egy ' kijelentéssel megnyugtassa a tisztviselőket, akkor méltóztassék talán az erre a kérdésre adandó válaszában kijelenteni, hogy a legközelebb be méltóztatik nyújtani egy státusrendezési törvényjavaslatot. Ügy vagyok értesülve, — és azt hiszem, értesülésem jó — hogy ennek a státusnak a rendezése anyagi megterhelést sem jelent az államnak, mert itt inkább bizonyos presztízs-szempontokról, bizonyos erkölcsi szempontokról és ejrköfosi elégtételről van szó. Éppen ezért kérem a belügyminiszter urat, méltóztassék ezt a kérdést megfontolás tárgyává tenni és megnyugtatni ezeket a tisztviselőket, mert bizony előfordulhat, hogy a jövőben az áthelyezések miatt idegenkedéssel fog a fiatalság önkormányzati tisztviselői pályára lépni. Ezzel kapcsolatban szeretném felhívni a belügyminiszter úr figyelmét a falusi jegyzők helyzetére. Ma már annyira túl van terhelve a jegyző, annyira bizonytalan az ő státusa a köz< ségben és annyira nehéz a jegyzői pálya, hogy például az én kerületemben van néhány olyan község, ahol az eddigi négy-öt alkalmazott helyett a jegyző a feleségével dolgozik. Kérem a belügyminiszter urat, méltóztassék a^ jegyzők érdekében ilyen irányban is intézkedést tenni. T. Képviselőház! Elérkeztem beszédem vé-