Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-309

Az országgyűlés képviselőházának $09. lítását és ha már ez a kérdés nein érdemel meg egy minisztériumot, Jiabár talán azt is megérdemelne a háború kiterjedésével, de bármelyik minisztérium keretében fel lehetne állítani egy üyen nem új, hanem régi hagyományokon felépülő szervezetet. Akkor nem fordulhatna elő az, hogy az a rengeteg rendelet, amely az élet különböző vonalam és síkjain rendezi a hadigondozást, ne legyen összhangban, hogy az az október 20-i rendelet ellentmondásokat tartalmazzon a rokkant-törvénnyel és a többi rendelettel és akkor biztosítva látnám a hadigondozás kérdésének megoldását. Egy másik nagyon lontos elv az, hogy a hadigondozásunkkal ne foglaljuk el a jól kiképzett tisztikarunkat. Országunk rengeteget áldoz tisztjeink kiképzésére és évtizedek telnek el, míg egy jól kiképzett tiszt keresztülhaladva életpályáján az iskola után megszerzi a szükséges tapasztálatokat. Egy ilyen jól kiképzett tisztre különösen nagy szükség van ma. hiszen az előttem szólott képviselőtársam beszédéből is hallottuk és általános az az elv, hogy ma tiszthiány van, ma tisztre van szükség. Különösen láttam azt a fronton, mit jelent az, amikor jól kiképzett és

; értékes tisztjeink vezetik csapatainkat. Ma ezeket a tiszteket nem szabad elfoglalnunk olyan kérdéssel, amely kizárólag jpolgári kérdés. Nemcsak azért, mert a hadigondozásban részesülőket a polgári életbe kell visszavezetni, amire a polgári személyek feltétlenül alkalmasak, hanem azért sem, mert a polgári életünkben vámnak már olyan szervek, amelyek eddig is' foglalkoztak intézményes szociális munkával, e mellett a munka mellett pedig személyzetgyarapításeal és természetesen a költségek rendelkezésrebocsátásával intézményesen és kellő felkészültséggel tudnának foglalkozni a hadigondozottak szociális kérdéseivel is. Itt talán felesleges is ikimondanom, hogy az Országos Nép- és Családvédelmi Alap nagyszerű szervezetére utalok, amely nemcsak a megyei és járási központokban van megszervezve, hanem majdnem minden kisközségben megszervezte a maga munkakörét, a maga; munkaegyüttesét, kis munkaiközösségét. .Tekintettel arra, hogy a polgári életbe kell vissza vezetni a hadigondozottakat, ezek a szervek — lígy gondolom — megfelelően el tudják végezni ezt a munkát, ha ilyen egységes irányításiban részesülnek az általam javasolt országos hadigondozó hivatal által. Most már áttérek a hadigondozás egyes területeire. Foglalkoznom kell a hadisegélyekkel, a rokkantellátással, a hadiárvák és a hadiözvegyek 'kérdésével. Örömmel olvastam ma a hivatalos lapban az újonnan megjelent hadisegélyrendeletet. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen) Már az eddigi bejelentésekből tudtunlb arról, _ hogy a hadisegélyeket nagymértékben emelik és olyan összegeket bocsátunk ezután a hadisegélyezés útján a rászorulók rendelkezésére, hogy abból életlehetőségeiket fenntarthatják, az egyáltalán nem fog sülylyedni. Sajnálattal látom azonban, hogy hiányzik ebből a rendeletből az a családvédelmi in tézkedés, amelyet nagyon üdvösnek találtam az elmúlt rendeletekben, hogy a harmadik, illetőleg az azutáni gyermekek után felemelt segély jár. (Vitéz Nafiy Vilmos honvédelmi miniszter közbeszól. — Zaj-) Köszönettel és nagy örömmel veszem tudomásul, hogy ez a rendelet szintén tartalmaz ilyen családvédelmi intézkedést. Szükségesnek tartanám, hogy különbséget tegyünk a fronton harcoló és az. itthon behívott ülése 1942 november 19-én, Csütörtökön. 555 katonák közt, mert nem mindegy az, hogy valaki fronton veszélyezteti az életét és tulajdonképpen helyettünk a mi megvédésünk céljából életét és vérét áldozza, vagy pedig idehaza dolgozik és idehaza kellőképp irányíthatja a gazdasági munkákat. Tekintetbe kellene venni azt, hogy aki a, fronton harcol, az ide két-háromezer kilométernyire van, tehát semmi befolyást sem gyakorolhat gazdaságának, üzletének vitelére, míg az itthon, az ország határain belül szolgálatot teljesítő megadhatja hozzátartozóinak a kellő utasít ásókat ezen a téren. A hadisegély terén az egyéniesítésre kell törekedni, amint ezt a rendelet különböző cenzusok útján már nagyon szépen próbálja is megvalósítani, hogy tudniillik mindenkinek -a körülmények tanulmányozása alapján adathassák ki a siegély. A rokkiatatkérdésheii különös tekintettel kell lennünk arra, hogy a rokkantaik már nem katonák. Nem szabad tehát őket katonákként kezelnünk, hiszen elsőrendű feladatunk az, hogy őket minél előbb visszaadjuk a tar. m-elő polgári társadalomnak. Amikor a rokkantakat visszavezetjük rendes polgári életükbe, családi környesetükbe, gondot kell fordítanunk arra, is, hogy hozzátartozóikat ráneveljük a rokkantaikkal való bánásmódra. Itt egy fiatal orvosunk egészséges gondolatát vetem fel, amelyet ő máir a német és olasz szövetségeseik előtt is felemlített, s azt ők nagy örömmel fogadták' el. Azt javasolja ez az orvos, hogy a rokkant utolsó heteit, amelyet a szanatóriumban, vagy aiz üdülőhelyen Jölt, ossza meg egyik családtagjával, legyen tehát akkor mellette egy kíöizveitlem hozzátartozója, hogy az hozzászokjék' egyfelől a rokkanttal való bánásmódhoz, másfelől a rokkant elviseléséhez. Hozzá kell szoknia ahhoz a gondolathoz, hogy a rokkantság állapota nem olyan nagy szerencsétlenség és hogy minden szerencsétlenségből meg lehet találná a kivezető utat. Nem szabad előfordulnia olyan esetnek, amilyent már hallottam, hogy egy asszony, amikor megpillantotta roklkant férjét, (megátkozta: hogyan jöhetett így haza. Szoktassuk hozzá tehát a rokkantság gondolatához azt a hozzátartozót már a kórházban,' ahol az orvos vezetheti rá az asszonyt a ro'kkantnalk egy kis szeretettel' való gondozására és elvis élésére. De nagyon fontos a rokkantak elhelyezése is. A földmíves foglalkozásúakat lehetőleg olyan átképzésben kell részesítenünk, hogy azok tényleg a földhöz mehessenek vissza és továbbra is a földet munkálhassák, meg, hogy ne szaporítsuk ezzel is a városi proletárjainkat. Nagy hivatás vár ezen a téren rokkant^ iskoláinkra és átképzőtanf olyamainkra. Általában a rokkantellátás terén is az a gondolat vezessen, hogy ennek elsősorban szociális gondoskodásnak kell lennie, amelynek a pénz csak kiegészítő kelléke. Ha pedig mácr a pénzellátásinál tartóink, akkor sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a negyedik járadékosztályba tartozó rokkantak egyáltalán nem részesülnek semmiféle segélyben. A rokkantsági fok elbírálása nem tisztán orvosi kérdés. A társadalmi életviszonyok megvizsgálása után kell megállapítani, hogy a rokkant foglalkozásának megfelelően melyik rokkantosztályba tartozik. Hiszen ' amíg egy tisztviselő balkeze elvesztése után