Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-308

'196 Az országgyűlés képviselőházának SÓS. ugyanakkor közösségi termék is. A nemzet egyeteme, a lángeszű szellemi és vérségi elő­dök sorozata, a megelőző századok, a kornak szelleme mind-mind kialakító tényezők. A vég­vári világ nélkül Balassa Bálint nem írt volna gyönyörű, halhatatlan vitézi énekeket. Komárom polgári környezete, a pápai kollé­gium szellemi dajkálása, Kecskemét pusztai világa, a 48-as szabadságharc nélkül Jókaink nem lett volna az, akinek mi ismerjük. Ebben leli magyarázatát, hogy minden szellemi ter­mék egy bizonyom idő múlva a nemzet köz­kincsévé kell, hogy váljék. Addig azonban nem csupán a szerző, hanem elsősorban a kiadók, azután az örökösök pénz­értékben kifejezhető, szabadkereskedelem tár­gyát képezhető tulajdonát alkotják egészen a szerző halálától számított ötven évig, szóval egy olyan hosszú ideig, ami másfél emberöltő­inek; felel meg, mialatt az egyes művek utáni jövedelem élvezete rendszerint már nem a köz­vetlen örökösök, hanem különböző jogügyletek folytán már olyanok kezében' van, akik a nagy alkotó szellemétől teljesen távol állanak. (Fel­kiállások a balközépen: Grósz Bella!) Vájjon nagy jogfioiszltasnak Számítana-e, hia ezt a kérdé­ses ötven évet más államok törvényhozásához képest rövidebbre, 30 évre, egy emberöltő tarta­mára rövidítenők, hogy mindahhoz, ami rész­beni' a nemzet egyetemének is köszönhető, a nemzet széles rétegei közkincsként hamarább hozzájussanak, mielőtt az minden aktualitását elvesztené? Másrészt pedig nagyobb mértékben' kellene gondoskodni a szerző, a szellemi ember, az alkotó védelméről, hogy öreg napjaira ő maga viagy később hátramaradott családja ne jusson végnyomorba és ne legyen kiszolgál tátva a kiadók kényének-kedvének. Az egyszerű ^napszámosnak is megvan határozva a létmini­muma, így kell, hogy legyen a szellemi ember­nek, az alkotónak is meg legyen határozva a részesedési minimuma egyes művek után. Ma a kiadói joggal nemcsak élni. hanem vissza­élni is lehet abban a pillanatban, amikor a kiadónak joga nyílik valamely szellemi termék kiadására és ki inem adására. Mi sem könnyebb, mint a kiadók mentalitásának mesr nem felelő művet előre, születésének pillanata előtt le­kötni, azután egyszerűen' irattárba süllyeszteni, hadd porladjék el, hadd felejtődjék el. S az a szellemi termék, amely hatni, irányítani tudna a nemzet közösségében, egyszerűéin' eltűnik, nem kap nyilvánosságot, megfullasztják, mielőtt -megszületett volna. Mi ez, ha nem a nemzet javainak elsíkkasztása? Mert hiszem maga a nemzet, is közreműködik abban, hogy valaki egy remekművet alkosson. Olyan jogszabály meghozatala szükséges, amely az ilyen előre felvásárolt és bizonyos időn keresztül ki nem adott szellemi terméket egyszerűen közkinccsé nyilvánítja. Ezek után engedtessék meg inekem, hogy bár röviden, de egyes olyan problémákra térjek át, amelyek elsősorban az én szűkebb tájháza­mat, Erdélyt érdeklik. Mindenekelőtt hálás köszönetemet fejezem ki az igazságügyi kor­mányzatnak azért a tapintatért, azért az oda­adó munkáért, amellyel a magyar jog egysé­gesítését sikerült Erdélyben zökkenésmentesen keresztülvinnie. Mi jogászok ezt szívből óhaj­tottak, mert mindig az volt a véleményünk, hogy egy nemzet kebelében csak egyféle jognak van helye, de felelősségünk tudatábaim aggá­lyainkat is ki kellett fejtenünk, hiszen lénye­gében egy szokásjog ültetődött vissza olyain . ülése 1942 november Í8-án, szerdán, területre, ahol a folyamatosság már kilencven éve megszakadt, vagy pedig ahol ez a szokásjog soha érvényben sem volt — utalok a székely magánjogra. Most végre a szomorú időkre emlékeztető, nálunk igazaim csak ideiglenesen vendégszereplő osztrák magánjog utolsó rom­jai is eltakaríttattak. Azzal kapcsolatban, hogy egyes családjogi kérdésielkbeni eljárást az igazságügyminiszter úr újra kíván szabályozni, legyen szabad nagy­becsű figyelmét felhívnom arra, hogy szükséges volna egy olyan bírói eljárás bevezetése, amely a kérelmezőnek őskeresztény származását erga omnes hatállyal megállapítaná. Ma tudniillik az a helyzet, hogy minden hivatal, intézmény, sőt magánintézmény is, valamennyi természe­tes eredeti okmányok alapján ezt saját hatás­körében külön-külön akarja megállapítani, amiből beláthatatlan zűrzavar keletkezett. (Ügy van! Ügy van!) Mert kinek nem volna ma baja hivatallal és ezzel kapcsolatban szár­mazásával'? Legalább is aiz aktív középosztály­beli emberek között. És így majd minden aktív embernek két-három garnitúra okmánnyal kell felszerelve lennie, hogy magát _ egyszerre min­denfelé megnyugtató módon igazolja. Most már megtörténik, — legalább is Erdélyben — hogy egy-egy eredeti okmány csak egy pél­dányban van meg és azt Dél-Erdélyből besze­rezni nem lehet, mert hiszen, ha el is jutna a kérvény az illető délerdélyi Lelkészi hivatalhoz, azt a lelkészt hivatalvesztéssel sújtanák, ha megtudnák/hogy egy magyar állampolgár szá­mára a diplomáciai út megtoerülésével — ami felettébb hosszadalmas' — ilyen okmányt ki merészelt állítani, vagy átmerészelt adni. így megtörténik, hogy egy-egy közös felmenő egyetlen, példányban meglevő születési ok­mányára négyen-öten várakoznak, hónapokon keresztül, amíg az valamely hatóságtól vagy minisztériumtól visszakerül. (Ügy van! a bal­középen.) Nem volna-e egyszerűbb, ha ezt az őskeresztény származást az eredeti okmányok alapján bírói úton egy családra vonatkozóan meg lehetne állapítani? (Ügy van! Ügy van! — Taps a balközépen.) Ami pedig az erdélyi földet magát illeti, nem csupán birtokpolitikái, hanem igazságügyi vonatkozásban is meglehetősen sok tisztázatlan kérdés van. Elsősorban ott vannak azok a köz­ségek, amelyeknek telekkönyve túlmaradt vagy egyszerűen elvitték. Most milyen ingatlanfor­galom lehet az ilyen községekben? Meg kell említenem azt is, hogy ott vannak aa 1—2 hol­das földeik, már a negyedik, ötödik vagy tize­dik tulajdonos kézén, amelyek eredetileg ag­rárreformos juttatások voltak, most pedig sze­gény magyar parasztok kezén vannak, akik hétről-hétre jönnek a bíróságokra és nem tud­ják elképzelni, hogy ezek a földek miért nem forgalomképesek', miért nem lehet reájuk köl­csönt felvenni. Hasonlóképpen van a házakkal, amelyeknek telekértéke elenyésző hányadot ké­pez sí minthogy a ház agrárreformos juttatáson épült s rendszerint valamelyik szegény ma­gyar emberé, aki annakidején megvásárolta a telket a szerencsés juttatóitól, most nem tud házára, ami egyetlen össiziekuporgatott va­gyona, kölcsönt kapni. Nincs hitele most, ami­kor jobb időik eljövetelével egy kicsit terjesz­kedni, tovább építkezni, vállalkozni szeretne. Bizony botcsinálta kényszerhitbizományok ezek és kis megspórolt magyar vagyonkák van­nak évszámra' guzsbakötve s bizonytalansága

Next

/
Thumbnails
Contents