Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-308
494 Az országgyűlés képviselőházának SÓS. stádiumban lévő' törvénytervezet nagyon helyesen halállal bünteti nemcsak a Kormányzó magas személyének súlyosabb megtámadását, de már bizonyos fokig magát a kormányzósértést is. Szóval nem szükséges — Isten mentsen — halálnak, vagy súlyos sérülésnek bekövetkeznie, már akkor is halállal bünteti a-zt a cselekményt, vagypedig a lázadási is halállal bünteti. De most gondolkoznunk, t. Képviselőház! Ezek a bűncselekmények az állam ellen történnek, a nemzet ellen történnek. Gondoljunk arra, hogy a katonát odakint a fronton a legkisebb gyávaságért halállal büntetik. Gondoljunk arra, hogy számtalanszor hangoztatják azt, hogy mindnyájan katonák vag.vünk és itt a gazdasági és polgári fronton, a polgári rendnek katonái vagyunk. Tisztelettel kérdezem akkor, megengedhető-e, ha aránylag egészen kicsiny büntetéseikkel sújtják azt, aki újra és újra államellenes és nemzetePenes bűncselekményeket követ el? (Ügy van! Ügy vmil a jobboldalon.) Ï. Képviselőház! Ha én Drákon volnék, akkor bizonyos, hogy ezeket a bűncselekményeket, amelyeket az igazságügy miniszter úr felsorol — szinte nem is merem mondani — saját érzésem szerint legszívesebben mind halállal büntetném, de hogy legalább a. felét halállal büntetném, az egészen bizonyos. Az is bizonyos, amit az igazságügyminis7ter úr nagyon bölcsen kifejtett a bizottsági tárgyalás során, hogy hiszen statárium van, a statáriumnak pedig az egész lényege olyanhogy nem lehet 24, vagy akár 48 óra alatt sem kivizsgálni bizonyos cselekményeket és így talán nagyon rapid módon és eléggé át nem. vizsgáitan — ami nem egyezik az egész magyar jogi mentalitással — kerülnének bizonyos cselekmények halálbüntetés alá. Én képes volnék azt mondani, rá, hogy nem törődöm velie, valami példát kell már, ebben az országban látni, hogy legalábbis egy kiragadott mennyisége és minősége a bűncselekményeknek igenis dobassék még oda a statáriális bíróság hatáskörébe, mert igenis ezt követeli a nép jogérzése. Ha egy-két feketepiacozót, egykét árurejtegetőt, egy-két nagyobb rémhírterjesztőt, egy-két zugikereskedőt, egy-két fecsegőt felhúznának az. első akasztófára, ennek szinte üdítő hatása lenne a magyar népre, (Börcs, János: Nem, is lesz máskép rend! — Pintér Béla: Minden paaamistát! — Az elnök csenget.) T. Képviselőház! Legjobb meggyőződésem tehát az, hogy ebben a tekintetben a törvényeink enyhék, legjobb meggyőződésem továbbá az is, hogy ebben az országban van bizonyos úgynevezett farizeuskodás és szemforgatás. Itt minden társadalmi osztály a_ másikat vádolja azzal, hogy neked milyen jó dolgod van, de nemcsak azt mondja, hogy neked jó dolgod van, hanem hogy nekem meg milyen rossz dolgom van, én milyen koldus vagyok, milyen szegény vagyok és mennyi áldozatot hozok. Hát egyszer szögezzük már le, hogy aki nincs kint a fronton, az egy sem hoz áldozatot, nem hoz olyan áldozatot, mint az a katona, aki kint van a fronton, (Börcs János: Az egészen biztos! Nem hoz olyan áldozatot!) mert ha mi áldozatot hozunk, az nekünk kutyaköter lességünk és ha bele is halunk itt a polgári fronton, akkor is éjjel-nappali munkával az egyéniségünk, az érdekeink, az egészségünk teljes és tökéletes feláldozásával is örömmel kötelességünk áldozatot hozni. Áldozatot az ütése 1942 november 18-án, szerdán. hoz, aki kimegy és elesik a hazáért vagy viszszajön csonkán és bénán, (Ügy van! Ügy van!) a többi ne beszéljen áldozatról és ne vádolja a többi társadalmi osztályt, mert bizonyos fokig mindnyájan bűnösök vagyunk a feketepiac rejtelmeiben. (Börcs János: Nemcsak aki elad, hanem aki vesz is!) T. Képviselőház! Kissé talán elkalandoztam ezekben a témákban, de csak arra akartam rániutatni, hogy nagyobb intuíciót kérek az egész vonalon, kérem az áldoaatosságnak nem emlegetését, a jogalkotásban pedig azt, aminek minden tárgyi és személyi előfeltétele megvan nálunk, mert hiszen egészen kiváló törvényelőkészítő ink vannak, megvan hozzá az apparátus is, megvan hozzá az áldozat is, minden megvan hozzá. T. Képviselőház! Miután az időm lejárt, befejezem. Ezek mellé a kritikai szavak mellé, amelyek tulajdonképpen nem is kritikai szavak, hanem sok meleg elismerés van bennük, sok lelkesedés és lelkesíteniakarás, még azt akartam eilmondani, hogy teljes és tökéletes bizalommal lévén az igazságügyminiszter úrnak és munkatársainak magas személye és működése iránt, a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és « középen. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Torkos Béla! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Szilágyi Olivér. Elnök: Szilágyi Olivér képviselő urat illeti a szó. Szilágyi Olivér: T. Ház! Előttem szólott képviselőtársam felszólalásának abba a részébe szeretnék belekapcsolódni, amelyben a magyar nemzet intuitív jogalkotásáról és ezzel kapcsolatban a szentiatVáni gondolatról beszélt. Véleményem szerint a szentistváni gondolat azt ielenti, hogy nemcsak a jogokban van egyenlőség, hanem egyenlőség van a Szent Korona iránti feltétlen hódolatban és odaadásban is. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) A szentistváni gondolat nemcsak azt jelenti, hogy minden jóban részesüljünk, hanem gondoljunk arra« hogy szent királyunk, amikor birodalmának az érdeke parancsolta, irgalmatlanul le is tudott sújtani saját fajtestvéreire, a Koppányokra és a Tonuzóbákra is. T. Ház! Az igazságügyi költségvetéshez nem szólhatok hozzá úgy, hogy ne azzal kezdjem hozzászólásomat, hogy az elmúlt költségvetési évben újból és ismételten tanúi voltunk egy megfeszített és fokozott felelősségérzettel végzett munkának. Az azelőtti évekhez képest a különbség csupán annyi, hogy míg azélőtt a súlypont az igazságügyi szervezésen volt, az elmúlt. költségvetési évben főleg jogrendszerünk korszerűsítése és tökéletesítése felé törekedett az igazságügyi kormányzat, az új jogszabályalkotás terén övé lévén a legnagyobb teher és^ felelősség. Az idő meglehetősen^ gyors tempóban vágtat felettünk. Újabb és újabb problémák merülnek fel. amelyek magukkal hozzák azt. hogy gyors rendeleti jogalkotással oldjuk meg a naponként felmerülő problémákat. Ez a másodlagos jogalkotás olybá tűnik fel % mintha a törvényhozói munkát magát járulékossá tenné és ez az utóbbi csupán arra volna alkalmas, hogy az általános nagy elveket és a keretet vitassa meg.
