Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-307

Áz országgyűlés képviselőházának 307. Azt hiszem, az igazságügy minisztériumit ól vagy az iparügyi minisztériumtól indult ki az a kezdeményezés, hogy ezeket a károsultakat, aikiket bombakár ért, meg kelleme segíteni és tekintettel a télvízi időre, minél (előbb rendbe kellene hozni a lakóházukat. Erre azután bizonyos intézkedések történteik, az akta az iparügyi minisztériumból átment a belügyminisztériumba, onnan azt hiszem, a miniszterelnökségre, onnan pedig nem tudom egészen biztosan, hogy hová, állítólag a fővároshoz. Egy 75 éves nénikét veszek példának, akiinek volt egy három látásból álló házacskája, abból élt. Ketten is pártfogoltuk képviselőtársammal és anynyit elértünk, hogy 100 pengő segélyt kapott karitatív alapon. Ugyanakkor az a helyzet, hogy amikor én ezt a miniszterelnöki tárca tárgyalásánál említettem, a miniszterelnök úr nagyon meglepődött és azt mondotta, nem érti, hiszen 500.000 pengőt utalt ki erra a célra, a kisembereket ért bombakárok megtérítésére és ezt úgy látszik, a fovárosnaik' ktellenei kifizetnie. Nekem, tehát halvány fogalmam sincs róla, hogy hol van most ez az 500.000 pengő és végtelenül hálás lennék, ha majd a miniszter úr nyilatkozhatnék arról, van-e kilátás arra, hogy ezek a szegény emberek, legalább a legszegényebbek meg legyenek segítve. (Helyeslés.) Nem akarom felhozni azt, — hiszen nagyon helyeslem — hogy az Isten házát, amelyet bomba sújtott, a legrövidebb idő alatt helyrehozták Isten dicsőségére, de éppúgy Isten dicsőségére szolgálna a íkisemberek kárainak helyrehozatala is, habár nem akarom a kettőt nem kívánatos összehasonlítás tárgyává tenni. Azt tartom azonban, hogy «ennek a kérdésnek már régen el kellett volna intéződnie, teljesen függetlenül attól, hogy esetleg távolabbi tervek is vannak. Felmerült ugyanis, hogy a szállítmányokat is biztosítani kell valahogyan a bombakárok ellem. Azokat egészen egyszerűen biztosítani kell, hiszen van erre a Máv.-nál egy külön biztosító szervezet. Ezeket a kisembereket azonban vonjuk ki a jövőben is ebből a nagy, általános bürokratikus eljárásból és legyünk azon, hogy minél előbb megsegítsük ôTket, mert hiszen a közbizalmat az hozza magával, ha a kisember látja, hogy a kormányzat törődik vele. (Helyeslés.) T. Ház! Nagyon jól tudom, hogy minden ország hadviselési képességének legjelentősebb tényezője az ipar. Ipar nélkül — amint Széchenyi is mondotta — a nemzet csak félkarú óriás. Iparunkat, még ha hibái is vannak, még ha küzdünk is ezek ellen a hibák ellen, mégis meg kell becsülnünk, és magunkénak kell vallanunk. Én nem látom j őszemmel azt, hogy iparunknak egy része külföldi kéziekbe kerül. Nem örülök ennek. A magyar ipar maradjon mindig magyar embereké, maradjon kollektív tulajdona a magyar nemzetnek és arra a célra szolgáljon elsősorban, hogy saját szükségleteinket elégítse ki. Felkérem a miniszter urat, — és meg is vagyok róla győződve, hogy megteszi — akadályozza meg azt, hogy a magyar iparnak mindig nagyobb és nagyobb komplekszusai kerüljenek idegen kézbe, maradjon meg az csak nekünk. A miniszter úr személye iránt bizalommal vagyok és nagyrabecsülöm, az általános poliülése 1942 november 17-én, kedden. 483 tika miatt azonbam nemi fogadhatom el a költségvetést. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik % Nagy Ferenc jegyző: Szabó Gyula! Elnök; Szabó Gyula képviselő urat illeti a szó. Szabó Gyula: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Kátz Kálmán előttem szólott t. képviselőtársam beszédébe kapcsolódva, — az az érzésem — egy félreértést vagy félreértelmezést helyesbítek akikor, ha megállapítom, hogy azok a régem proletároknak nevezett valakik ma már minősének. (Szabó János: Ez így van! — Ügy van! Ügy van! a jobbdldalún.) Egy új nemzeti élet van kialakulóban, ahol kár erőszakolni azokat a kifejezéseket, (Kátz Kálmán: Fogalomeltolódás!) amelyek a régi i'dők eszmekörét fedték. (Ügy van! Úgy van! a balközépen.) Nem mondom, hogy nincsenek olyanok, akiken ne lelhetne segíteni vagy nincsenek még sokan olyanok, akik elesettek, de ezekben is él a hit az új világban." Hiszen ezt az új életet akarjuk feltárni, illetőleg minden szempontból biztosítani azt, hogy az életben ne legyenek proletárok, még kifejezésekbein sem. (Helyeslés. — Szabó János: Magyar munkások vannak!) T. Ház! Kőzd Horváth előttem szólott kép. viselőtársam beszédével kapcsolatban meg kelll állapítanom,, hogy a házépítés a háború ellenére is olyan lényeges dolog, amellyel sokat várni nem lehet. Legyem szabadi erre egy gyakorlati példát is említenem. Választókerületem egyik községének határában járván, láttam úgynevezett »Onosa« téglaégetést. Baranya vármegyéből származó és szabadalmaztatott téglaégetési eljárásról vau szó. Ezzel a módszerrel kiint a falu határában, közvetlenül a házépítési terület mellett olyan olosó és kevés tüzeleőanyaggal, szénporral történő téglaégetést mutattak be, amely az általános és nálunk eddig szokásos gŐ2,~ vagy egyéb téglaégetési rendszerrel szemben majdnem a teljes szállítási költséget megtakarította, szénben pedig 60—70%-os megtakarítást jelentett. Végeredményében alig 40%-os költséggel tudnak ma is, minden háború ellenére téglát égetni. Agyagunk, szénporunk, fánk van, semmi akadálya sibcs tehát a téglaégetéseknek s így a családi házépítéseknek még a háborús időkben sem. (Horváth Ferenc: Miért nem csinálják?) Gondoljunk ugyan az átmenetgazdálkodásra is, de teremtsük meg annak lehetőségét, hogy ország, szerte miindenütt máris és most ilyen téglaégetési módszerrel dolgozzunk. (Helyeslés a középen.) Ha még azt is hozzáveszem, hogy maga a téglaégető messze túl volt a póttartalékos katona koron,, tehát be sem hívják, aikkor egészen nyugo'dtan megállapíthatjuk, hogy igeniís lehet házakat építeni ma is, csak akarni és szervezni kell a szándékot. Egy háborús versre vagyok bátor hivatkozni. Nie méltóztassék félreérteni, nem lázítani akarok. A háború ugyanis egyike azoknak az életiskoláknak, ahol csodálatos módon rövid lidő alatt is igazam egymásra találnak: az emberek. Rendszerint nemi is felejtik el ezeket az »összehozó« háborús élményeket, különösen nem az együtt töltött szenvedéseket, örömmel látom, hogy ennek a mai háborúnak bajtársi szelleme mind kinn a harctéren lévők, mind atz itthonmaradottak között egészen más, mint egykor. Ezért hivatkozom arra a versre, amely az első világháborúban fogant és a címe: »Csak egy éjszakára«. 68*