Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-304

Az országgyűlés képviselőházának 304. ülése 1942 november 11-én, szerdán. 225 uítói állás elnyerésére a legmagasabb protekció is kevésnek bizonyult, mert nem lehetett álláshoz jutni. Ma pedig, hála a jó Istennek, kevés a tanító és tanár, mert azok is, akik diplomával rendelkeznek, a kedvező gazdasági konjunktúra hatása alatt a szegényesen fizetett tanítói és tanári állás helyett ipari és kereskedelmi állásokban helyezkednek el. A jövő évi költségvetés 277 milliós Összegéből 59 millió pengő a többlet a múlt évi 218 milliós előirányzattal szemben. Az 59 millió pengős beruházási költségvetésből 5 millió pengőt irányoztak elő beruházásokra, éspedig az egyetemeknél 1,025.000 pengőt, a gimnáziumoknál és polgári iskoláknál 600—600,000 pengőt, az elemi iskoláknál pedig 1.6 millió pengőt. Ez az összeg 430.000 pengővel kevesebb a múlt évinél. Nem a kultuszminiszter úr szűkmarkúságát jelenti a beruházási célokra fordított összeg redukálása, hanem oka ennek az a kényszerítő körülmény, hogy kevés az anyagunk a háborús kiadásokra, hadicélokra kell fordítani minél többet. Nem kevesbbé ok az, hogy éppen a felszabadult Délvidéken mutatkozott óriási hiány az iskolák terén, az iskolaépületek tatarozása, a személyi és dologi kiadások nótlása akkora összegeket vett igénybe, hogy beruházásokra nagyobb összeg nem maradt. Akkora hiányok vannak éppen a Délvidéken, hogy ha ez az ötmillió pengő mind erre a vidékre esnék, akkor is kevés volna a hiányok pótlására. Annak bizonyságára

1

, hogy a kultuszkormány szívén viseli a tanári és tanítói kar igényeit, szolgáljon fényes bizonyságul az a tény, hogy már az 1942. évi költségvetésben számos helyettestanítói és helyettestanári állást szerveztek át, az idei költségvetésben pedig a gimnáziumoknál 318 helyettestanári állás lett rendes tanári állássá átszervezve, a líceumokban és a középiskolákban 40, a kereskedelmi iskolákban 80, á polgári iskolákban 276 helyettestanári állást szerveztek át a következő évre rendes tanári állássá, a népiskoláknál pedig 2176 helyettestanítóból lesz a következő év folyamián rendes tanító. Tehát a két évnél tovább szolgáló összes tanítók és tanárok helyettestanítókból és tanárokból rendes tanítók és tanárok lettek. Ez olyan eredmény, hogy pár évvel ezelőtt kezdő pedagógusaink álmukban sem mertek gondolni arra, hogy ezt a gyors előrehaladást elérhessék s rendes tanítókká és rendes tanárokká legyenek, mert még nem is olyan régen 35—40 éves helyettestanítók és tanárok általánosak voltak, akik ma azonban már révbe értek. Mindezek ellenére mégis azt mondhatom, hogy a tanítói és tanári karnak anyagi kérdése véglegesen és megnyugtatóan nincs rendezve. Mert ma mi a helyzet ezen a téren? Tanító- és tanárhiány van és attól kell félni, hogy a megnövekedett tanári és tanítói szükséglet kielégítésére a tanítóképzőkből és az egyetemekről nem kerül ki annyi tanító és tanár, mint amennyire^ ma és a közeljövőben szükség van és szükség lesz. Ha kutatjuk annak az okát* hogy miért húzódik ifjúságunk a tanítói és tanári pályától, akkor az okot abban kell keresnünk, hogy a tanerők más pályákhoz viszonyítva, nem kapják meg azt az anyagi ellenértéket, amelyre képzettségükhöz mérten joggal számíthatnának. A diplomás tanárok ugyanis sokkal szerényebb státusba vannak beosztva, mint a velük egyenlő képzettségű bírák vagy katonatisztek, a tanítók is sokkal hátrányosabb anyagi KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XV, helyzetben vannak, mint a hasonló képzettségű köztisztvisíeilőlk. A magyar tanári és tatnítói kar, amely a nemzeti műveltség, a magyar jövő és a magyar öntudat elsőszámú munkása, joggal remélheti azt, hogy a nemzeti élet éppenolyan fontos tényezőjének tartsák, mint a bírákat, vagy a katonatiszteket, akiket fontos hivatásuk miatt sokkal magasabb juttatásban részesít az állam, mint a középiskolai tanárokat. Ha a bírói függetlenség megóvása végett szükség van arra, hogy a bírák a többi köztisztviselőktől eltérőleg előnyösebb fizetési státust élvezzenek, ha az ország védelmét biztosító honvédelemnél szolgáló tényleges tisztikar joggal számíthat, a nemzet megkülönböztetett megbecsülése mellett, a magasabb anyagi juttatásra, akkor a középiskolai tanár teljes mértékben jogot formálhat arra, hogy a bírákat egyenlő elbánásban részesíttessék. (Ügy van! Ügy vun! a középen.) Hiszen a tanító, a tanár oktató, nevelő munkája erkölcsi értékiben, nemzetpolitikai fontosság tekintetében semmivel sem marad hátrább a honvédelem nagy céljánál, vagy a bírói függetlenségen alapuló igazságos társadalmi és erkölcsi rend biztosításánál. Amíg azonban egy kezdő tanító havi 1

120 pengőért, egy kezdő tanár alig 200 pengőért kell, hogy dolgozzék, addig ne csodálkozzanak, ha a tanítói, vagy a tanári pályákra nem tódulnak a fiatalemberek, vagy ha már a végzetük erre a pályára vitte őket és diplomáijukat megszerezték, igyekeznek szabadulni és a sokkal kedvezőbb anyagi feltételeket biztosító ipari és kereskedelmi pályákon helyezkednek el. Ennek az a természetes következménye, hogy a felszabadult délvidéki iskoláknál jelentős tanító- és tanárhiány mutatkozik, viszont ennek természetes velejárója az, hogy a tanítói és tanári pályákat férfiak helyett nők özönlik el és ma már az a helyzet, hogy a tanítói . és tanári karnak több mint fele nő. A tanügyi pályáknak ez az »elnőiesedése« határozottan aggasztó tünet, amelyet csak úgy lehet jóvátenni, ha a kisebb anyagi igényeket támasztó női tanerőkkel szemben a férfiak számára biztosítunk jobb megélhetést és jobbatn fizetett állásokat a tanári státus előbb említett rendezésiével. Attól kell ugyanis tartani, hogy ez az elnőiesedési o folyamatl még nagyobb arányokat fog ölteni, márpedig a női tanerők nagymérvű térfoglalása a tanítói, valamint a polgári iskolai és középisiktalai tanári karban azzal a veszéllyel jár, hogy a tanítás, általános színvonala csökkenni fog, a fiúk kemény férfias fegyelme meglazul és — ami nem utolsó szempont — a hivaítiali funkcióikat teljeslítő nő nem szaporítja a nemzetet (Ügy van! Ügy van) úgy, mintha azokon a pályákon férfiak működnének, akik családot alapithatnának, mert a nő vagy pártában marad, vagy ha férjhez megy, húzódozik a családalapítástól, a gyermekáldástól. Ma, amikor a területgyarapodások következtében tainerőhiány van és amikor a férfi oktatói karnak számos tagja katonai és háborús szolgálatot teljesít, hálásak lehetünk azért, hogy női tanerőink betöltik a katonáskodó tanítók és tanárolii helyét, gondoljunk azonban a hábolrú befejezése utáni időkre, az akkor reánk háruló iskolai és általános kulturális feladatok teljesítésére is, és ha ezt tesszük, akkor semmi esetre sem tarthatjuk megnyugtatónak, ha a tanügyi pályákon a férfi ifjúság nevelésiére nem férfi tanítókat és tanárokalt állítunk első sorba, hanem velük ugyan 39