Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-303

IT8 Áz országgyűlés képviselőházának 303, sebb magánvállalati tisztviselő fizetése is aránylag jobb, mitnt egy közalkalmazott fizetése. Erre kérem a belügyi kormányzatot. Bár ez az egész kormánynak az ügye, más tárcáknál is így van, mégis kérem a belügyminiszter urat. gondoljon erre és az alacsonyabb fizetési osztályokban lévő tisztviselők életszín-. vonalát emelje fel egy fizetésrendezéssel. S ezt nemcsak a jelenlegi háborús- helyzetben kellene bevezetni, hanem állandósítani is kellene, hogy a fizetések között ne legyenek olyan óriási különbségek'. Donáth képviselő úr említést tett a fürdőkről. Ez Kárpátaljának is igen aktuális kérdése, mert Kárpátalja igen alkalmas arra, hogy ott fürdőket, kisebb üdülőket létesítsenek. Ez egyrészt Kárpátalja szociális helyzetén segítene, másrészt pedig az anyaországbeliek ott tudnának nyaralni, ott tudnák magukat gyógykezeltetni, s így az érintkezés az, anyaország és Kárpátalja közt nagyobb lenne, ennek tehát mindenesetre nagy jelentősége lehetne. Most még vissza kell térnem arra, hogy a miniszter úr a múlt évben Kárpátaljával kapcsolatban felszólalásomra adott válaszában megígérte, igenis gondoskodik arról, hogy Kárpátalján a tisztviselők a ruszin nyelvet^ elsajátítsák, s ha ez nem is lehetséges máról-holnapra, de idővel meg fog történni. Nem kételkedem benne, hogy a miniszter úr ezt őszintén gondolta, elhiszem, hogy a kormányzat tényleg így kívánja ezt rendezni, de megint fel kell világosítanom a miniszter urat, hogy, sajnos, ez nem történik) meg. Ugyanott tartunk, ahol tartottunk egy, két vagy három évvel ezelőtt. Ezt megint nem nemzetiségi sovinizmusból hozom fel, hanem ugyancsak országos érdekből, mert hiszen mégis csak tudomásul kell vennünk azt, hogy ma már nemzetiségi állam vagyunk, tudomásul kell vennünk azt is, hogy ma a nemzetiségek ragaszkodnak nemzetiségi mivoltukhoz és az öntudatot most már nem lehet elfojtani, meg vagyok róla győződve, hogy a kormányzat nem is kívánja elfojtani. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatnom annak helytelenségére, hogy magasabb funkcionáriusok több ízben beszédeikben lojalitást, hűségnyilatkozatokat kívánnak a nemzetiségektől és azt mondják: igen, mi mindent megadunk, de ezzel szemben legyenek lojálisak és hűek. (Porubszky Géza: Ez természetes!) Ez annyira természetes, hogy ha én kormányon volnék, az ilyen nyilatkozatokat sohasem kívánnám meg, ezeket szinte nevetségesnek tartom, mert a hűség, a lojalitás egyszerűen kötelező és természetes, annak úgy kell lennie. Minden ellenszolgáltatás nélkül hűnek és lojálisnak kell lennie mindenkinek; aki nem az, az úgyis elveszi büntetését. Nincs tehát helye annak, hogy holmi nyilatkozatokat kérjünk és hogy csak ennek ellenében adjunk valamit. Az állam minden polgára kell, hogy lojális legyen az államhoz. (Mozgás a szélsőbaloldalon. — Incze Antal: Nemcsak a büntetéstől való félelemből kell lojálisnak lenni!) Ez azután már olyan dolog, hogy itt megint lelkileg kell megfogni az embereket, miort ha egy ember csak kijelenti azt, hogy ő hű, ha hűségnyilatkozatot tesz. az még mindig nem jelenti azt, hogy az ilyenek a valóságban is hűek. (Zaj.) Az érzelmeket viszont nem lehet megparancsolni, s éppen ezért aiz érzelmieket büntetni sem lehet. (Mozgás a középen. — Halljuk! Halljuk!) A lojalitás az természetes, olyasmi, mint a szereülése 1942 november 10-én, keddentet; _ hiába, senkire sem lehet ráparancsolni. A szülői szeretet is természetes, de nem lehet valakire ráerőszakolni. Viszont, aki nem lojális, az a törvényes intézkedések és a törvények alapján elveszi büntetését. (Baky László: De akkor az nem is zaklatás!) De nem lehet ezt feltételül szabni, hogy valamit csak akkor adnak neki, ha lojális lesz. A költségvetést elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Haala Róbert jegyző: Incze Antal! Elnök: Incze Antal képviselő urat illeti a szó. Incze Antal: T. Ház! (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Mindjárt bevezetőben szíves türelmüket kérem, hogy előre megmondhassam, nem fogok tudni foglalkozni a belügyi tárca költségvetésének hatalmas anyagával, amely előttünk áll. Nem is lehet, mert a költségvetésnek az új házszabályok által megszabott tárgyalási módja és a beszédidő meghatározása ezt lehetetlenné teszi. Nekem az a felfogásom, hogy a bizottság ok ban van a helye annak, hogy a költségvetés egyes részleteit megtárgyaljuk és az esetleges változtatások érdekében a miniszter jóindulatát megnyerjük. Felfogásom az, hogy a költségvetés plenáris vitája is par excelence és kimondottan politikai vita, mert hiszen az a bizonyos mondat, amely a beszéd végén elhangzik, hogy a költségvetést a szónok elfogadja-e vagy nem fogadja el, végső fokon mindig attól függ, hogy a szónok a miniszterrel, illetőleg a kormányzattal szemben bizalommal viseltetik-e vagy sem. T. Ház! Becses engedelmükkel megpróbálok rámutatni arra, hogy ez az anyag, amely előttünk áll, nem is alkalmas arra, hogy egy napon kimerítsük. A mi rendszerünkben nincs még egy tárca, amely a magyar életnek olyan változatos és széles síkját fogná át, mint éppen a belügyi tárca. (Rajniss Ferenc: Háromnegyed része az övé!) Ha én itt csak három hatalmas kérdésre mutatok rá, a közigazgatás, a szociálpolitika és a rendészet kérdésére, abból mindjárt látjuk, hogy alig-alig fogható össze ez a három kérdés egy minisztériumba és nagyon nehezen egy személy alá is. T. Ház! Nincs mit magyarázni azt a mi oldalunkról és kár volna tagadni a túlsó oldalról, hogy ez a legpolitikusabb tárca. A belügyminiszter nevezi ki a főispánokat, azt hiszem, ezt a miniszter úr is koncedálni fogja, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Hogyne! — Derültség.) A főispánok pedig egyben pártfőnökök is a maguk területén. Azért feltételeztem mindjárt az elején is, hogy, azt hiszem, ebben a tekintetben aligha merül fel vita köztünk: a belügyminiszter személye a legpolitikusabb személye az egész kormánynak. Nem ad personam, de szükségszerűen így van. (Rajniss Ferenc: Ilyen a szervezet!) Nem fogok tehát titkot elárulni, ha mindjárt az eleijén leszögezem azt, hogy a költségvetést nem fogadom el, már a miatt sem, mert politikai meggyőződésből szemben állok a jelenlegi kormányzati rendszerrel. T. Ház! Ha megengedik, gyors iramban, mondhatnám gyorsírói stílusban foglalkozni fogok a három nagy kérdéssel, az első helyen a közigazgatás kérdésével. A közigazgatás feje a belügyminiszter úr, akinek a költségvetése előttünk van. Megállapíthatjuk, hogy a beígért közigaz-