Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-298
Áz országgyűlés képviselőházának 298. gazdasági érdek, vagy az adósnak módjában van a hitelt visszafizetni, ez meg is történjék. Ennek útjából minden akadályt el kívántunk hárítani, ezért megállapodást létesítettünk a zaioglevéikibocsátó intézetekkel, amely lehetővé fogja tenni, hogy a dollárban, fontban és svájci frankban fennálló zálogleveles-kölcsönök bizonyos határidőn belül méltányos árfolyamon visszafizethetek legyenek. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Ez a megállapodás úgyszólván teljesen készen áll. csak még_ néhány részletkérdés van hátra. .Igy„ kívántam fokozni nemzetgazdaságunk teljesítőképességét, amiben segítségemre volt betétállományunk alakulása is. A betétállomány aránylag szépen fejlődött, mert a légii tóbbi tizenkét hónap alatt a takarékbetétek és folyószámlák állománya 611 millióval emelkedett. Bevallom azonban, hogy nekem a fejlődésnek ez az üteme nem elégséges. (Ez azt mutatja, hogy a takarékoskodás terén a társadalom még nem jutott el addig a mértékig, amelyet a mai idők előírnak. Ezért tervbevette a kormány, hogy^ a betétképződést minden eszközzel előmozdítja; természetesen iltt elsősorban a lakosság segíthet, ha fölösleges pénzét — mert olyanok is vannak, szép számmal, akinek van fölösleges pénzük -— nem költi el fölösleges dolgokra, nem tartja otthon, hanem beviszi a takarékba, vagy életbiztosítást köt és ezzel szolgálatot tesz önmagának, de egyúttal szolgálatot tesz a köznek is, mert a fogyasztás korlátozásával hozzájárul a nagy nemzeti célok megvalósításához, a másik oldalon pedig a betétek révén könnyebbé teszi a nagy nemzeti célok megvalósításához szükséges hitelek előteremtését. (Nagy László: Azért kell jutalmazni!) Majd elmondom. Gazdasági életünk problémáival foglalkozva, szólanom kell az árpolitikáról. (Halljuk! Halljuk!) Ismételten kifejtettem itt állásfoglalásomat az áralakulásról és az új magyar árszínvonal kialakulásáról. Mint méltóztatnak tudni, mezőgazdasági áraink 1939 szeptemberében még mindig az 1931-es krízis eredménye- és következményeképpen igen alacsony, mondhatnám, tarthatatlan szinten voltak, a másik oldalon pedig nem ils illeszkedtek be a kialakult európai helyzetbe. Világos, hogy ezeket emelni kellett, a kormány ezeket az árakat tudatosan emelte is. Természete«, hogy ennek következményeképpen, — minthogy az emelés következtében az élelmezési költségek megdrágultak — emelni kellett a fizetéseket is, ami azután természetesen megint kifejezésre jutott az itpari árakban is. (Mozgás.) Mezőgazdasági áraink azonban a multévi rendezéssel elérték a legfontosabb exportpiacunkon, Németországban érvényben lévő árakat, a folyó évben pedig már csak az egyes mezőgazdasági) áraknál szükségesnek mutatkozó kiigazításokat hajtottuk végre. Minthogy ez emeléssel járt, ezzel párhuzamosan a legfontosabb élelmezési cikk, a, kenyér árát leszállítottuk, ami csak a kincstár áldozatvállalásával vált lehetségessé. Így segített a kormány a megélhetési] költségekben a mezőgazdasági árak kiigazítása folytán előállott emelkedéseket a kenyér árának leszállításával kiegyenlíteni. A most következő idők feladata a még fennálló aránytalanságok kiküszöbölése. (Kunder Antal: Tavaly ugyanezt mondotta!) nz ifnclokolatlan kereskedői haszonrések szükí tése, (Helyeslés jobbfelŐl.) s a termelési költségek tekintetében is nyugalmi helyzet teremJCÉPVI8ELÖHÁZI NAPLÖ XV. ülése 1942 október 23-dn, pénteken. Í05 tése. (Kunder 'Antal: Tavaly szórói-szóra ezt mondotta!) Ennek érdekében igyekeztünk módot találni arra is, hogy az ilmportáruk drágulásának is lehetőleg útját álljuk. Hiába kíséreljük meg az országon belül az árakat tar,tam; ha az importáruk drágasága emelőleg hat, akkor ez hiábavaló törekvés. Sükerült is legnagyobb kereskedelmi partnereinkkel, Né metországgal és Olaszországgal olyan megállapodást létesíteni, hogy a kölcsönös áruforgalomban mindketten igyekezni fogunk az export- és ümportáruk emelkedését megakadályozni. Az áralakulás kérdésével foglalkozva, mélyen t. Ház, nem hagyható figyelmen kívül az ingatlan- és értékpapírpiac sem. Mind a két piacon egyidő óta nyugodt áralakulás észlel hefő, tehát az értékpapírpiacon intézkedéseink beváltak. A tőkemozgalom ellenőrzésének lehetőségét biztosítottuk és a tőzsdei forgalom új rendje az átszervezett autonómia vezetése mellett jól működik. De természetesen nem maradt hatás nélkül az osztalék emelését tiltó rendelet sem. Felfogasom erről az, hogy nekünk nem olyan tőzsde kell, ahol nyerészkedés, játék folyik, hanem igenis egy jól működő tőzsde, ahol szolid vállalatok gazdaságilag indokolt befektetéseikhez a szükséges tőkét megszerezhetik, és ahol a megtakarított tőkék komoly elhelyezkedésre is találnak; szóval röviden olyan tőzsde, amely a nemzetgazdaság céljainak szolgálatában áll. (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés.) Említettem, mélyen t. Ház, hogy gazdasági életünk üteme erősebb lett és más méretékben dolgozunk. Ilyen emelkedő irányú gazdasági tevékenység mellett természetesen a pénzforgalomnak is emelkednie kellett és a bankjegyforgalom a legutóbbi! esztendőben tényleg 23 százalékkal emelkedett. Azért beszélek a legutóbbi évről, mert a korábbi évekkel való összehasonlítást teljesen megzavarja az, hogy mindig mas és mas területen voltak^ forgalomban a eirkuiáió bankjegymennyiségek. Ez a 23 százalékos emelkedés megfelel számi tásaimnak, amelyek során természetesen tekintetbe vettük az új magyar árszínvonalon lebonyolódó megnagyobbodott forgalmat és tekintetbe vettük az ipari foglalkoztatás emelkedését is. De magyarázatát leli ez az emelkedés még abban is, hogy a fizető eszközök egy része tényleg nem forog, hanem tezaurálják, otthontartják. Én ezt a tezaurált bankjegymennyiséget a Nemzeti Bank különböző számításai alapján és vele egyetértőleg 700—800 millió pengőre becsülöm. (Mozgás.) Ilyen öszszeget használatlanul, gyümölcsözetlenül hevertetni gazdaságilag kétségkívül káros, hiszen ennek az összegnek betétként való elhelyezése lényegesen megkönnyítené a hitelszükségletek kielégítését és az egészséges pénzviszonyok fenntartását és előmozdítását. A tezaurálás nem szolgálja a nemzet érdekét, — erre nyomatékosan rámutatok — de nem szolgálja, a tezauráló egyéni érdekét sem és nagyon jól tudom, hogy eljön az az idő^ ami* kor azok, akik ma nem törődnek a közérdekkel, rá fognak jönni arra, hogy jobb lett volna a pénzt betétben tartani. (Keck Antal: Kezdjék a bankok a pénzek kiadását! Azok sem adják ki!) Fogalma sincs a képviselő úrnak erről! En éppen az ellenkezőről beszélek. Nem 21
