Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-269

Az országgyűlés képviselőházának tenről beszélni, a családon át gyökerezik bele a nemzeti vérközösségbe, lesz fajtájának tagja, ott tanulja a család a nép hagyományait, nyel­vét, meséjét, gondolkozásmódját, köznapi és ün­nepi szokásait, énekéig dalait. A család belső műveltségének életét fejleszti azután később az iskola. Ennél a kérdésnél egy percre megállok. Kez­denek hamis tévtanokat hirdetni. Ügy akarják feltüntetni az iskolát, amikor ez a családon kí­vül továbfejleszti a művelődést, mintha csak az állami iskola teljesítené ezt a feladatot. A mi­nap is olvastam egyik jobboldali lapban egy kritikát egy könyvről, amely kritika odakon­kludált, hogy a nemzeti szocializmus csak az iskoláztatást ismeri és a felekezeti oktatást el­veti. Nem akarok a személyi részre rátérni, nem akarok azzal előhozakodni, hogy valakit megtámadtak azért, mert körmenetben vett részt. Szerintem csak dicséretreméltó dolog, ha valaki a mai időkben vallási meggyőződésének bátran kifejezést ád. Magam is részt szoktam venni a körmenetben és büszkén bevallom, hogy vallásomat mindenkor, mindenkivel szemben bátran követem. Ismétlem nem akarok erre rátérni, de igenis leszögezem, hogy nem alaptétele a ma­gyar nemzeti szocializmusnak a felekezeti is­kolák elvetése, sőt nagyrabecsüljük és érté­keljük a felekezeti oktatást, annál is inkább, mert Erdély felszabadítása után azt tapasz­taltuk, hogy a katolikus^ papok és tanítók, a református papok és tanítók tartották a lelket a felekezeti iskolák révén, mert ha csak ál­lami iskolák lettek volna, az oláhok egy toll­vonással eltörölték volna azokat. Ugyanezt ta­pasztaltuk a Délvidéken. Magam részéről tehát kötelességemnek tartom leszögezni, hogy ez a tantétel nincs meg a nemzeti szocializmus programmjjában. Mi magyarok, akik szocialistáknak valljuk, v ma J gunkat, akik nemzeti és szociális alapon ál­lunk, a felekezeti iskolákat tiszteljük és elis­meréssel adózunk nekik. Jól tudjuk, hogy a család pótolhatatlan ne­velő. A család bomlása erkölcsi, társadalmi, népi bomláshoz vezet. Mi a teendőnk tehát ezen a téren? A mélyen t, kormányelnök úr, amikor ő bemutatkozott, hatalmas programot adott, de már akkor kifogásoltam, már akkor szóvátet­tem, hogy a családvédelmi intézkedésekről, a családvédelem terpn szándékolt ténykedések­ről kissé szűkkeblűén nyilatkozott. Lehet, hogy nagy tervei vannak, de itt a Ház előtt ezeket nem hozta nyilvánosságra. Én a mai időkben a családnak mind egész­ségügyi védelmét, mind pedig szociális meg­segítését tartom a legfontosabbnak. Amikor azt tapasztajljukí, hogy ebben az országban az élve születettek 18,5%-a, 40.000 hal meg a csecsemő életének első éviben, és hogy ezzel a 18.5%-kai szemben Norvégiában csak 5.1 Svédországban pedig csak 6.2% a ha­lálozás, akkor meg kell döbbennünk és rá kell mutatnunk arra, hogy ez így tovább nem me­het, különösen, ha figyelembe vesszük a szü­letési és halálozási számadatoknak • kimutatá­tását ezrelékekben. 1881-től 1891-ig 41.1 ezrelék a születés, 32.8 ezrelék a halálozás, a szaporu­lat 11.3 ezreik; 1891-től 1895-ig a születés 44.7, a halálozás 31.6 és így a szaporulat 10.1. — 1896-tól 1900-ig a születések arányszáma 39.2, a halálozásoké 27.6, a szaporulat 11.6; 1933-ban KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ XIV, 269. ülése 194,2 június 19-én, pénteken. 85 a születés 21.5, a halálozás 14.6, a szaporulat csak 6.9 ezrelék. Ez még rosszabbodott 1935-ben, amikor a szaporulat csak 6.6 ezrelék, 1936-ban 6.1, 1937-ben 6 ezrelék. A tüdővészben elhaltak száma ezer. lélekre 2.7. Az egyke és az egyse erkölcsi, szociális és honvédelmi kérdés is egy­ben. Nagyon elszomorító, de az igazságot meg kell mondani, ha fáj is, ha kellemetlenül hat is: a körülöttünk lévő szláv országok szapo­rulata sokkal nagyobb, mint a miénk. Mi éven­ként ötvenezer lélekkel szaporodunk, a körü­löttünk lévő államok pedig ötszázezerrel. Fél­század alatt ötven százalékkal csökkent nálunk a szaporodás. Ez zuhanás a kihalás felé. Azt jelenti ez, hogy ha az ország egészségügye most is olyan fejletlen volna, mint volt — mondjuk — a 80-as években, akkor egy év­század alatt kipusztulna egész fajtánk. Nézzük meg a kórházi fejkvóta számará­nyát. A városokban, ahol fajilag vegyes ösz­szetételü nép lakik, az egy emberre előirány­zott kórházi költség 3.3 pengő. A fővárosban, a bevándorlás fő gyülekező helyén 17 pengő. Ezzel szemben falun, ahol az ősmagyarság la­kik, 76 fillér. Elismerem, hogy azt utóbbi idő­ben, úgy, ahogy pótolták a mulasztásokat. Elismerem bogy az utóbbi húsz év alatt töb­bet tettek, mint azelőtt ötven év alatt, mert a régi liberális kormányok testileg-lelkileg egy­aránt vajmi keveset törődtek a magyar ember­rel. Kiszolgáltatták bizonyos áramlatoknak a liberalizmus hamis jelszava alatt; félrevezet­ték, elhanyagolták a népet, úgyszólván csak 1920-ban fedezték fel a magyar falut. Azóta történtek intézkedések. Csak az el­ismerés hangján beszélhetek például a Stefá­nia szövetség működéséről. Csak az elismerés hangján beszélhetek arról, ami az anya- és csecsemő védelem terén történt; arról, amit a zöldkereszt művel az országban. De ez még mind kevés, mert itt a nemzet létéről van szó, arról, hogy megálljuk-e helyünket itt a Du­na medencéjén további ezer évig. Szóvá kell tennem az egészséges ivóvíz hiányát a falun. Az egészséges ivóvíz bizonyos tekintetben az egészséges táplálkozás fontos járuléka. Most több mint százezer olyan kút van ebben az országban, amely nemcsak nem egészséges, hanem fertőző a szervezetre, em­berre, állatra egyaránt. Itt tehát sürgős intéz­kedéseket követelek. Itt van azután az orvoskérdés. Most tár­gyaltuk az orvosi javaslatot. Nagyon értékes felszólalások hangzottak el, és rámutattak arra, hogy: orvost a falunak! Száz és száz olyan község van, amelyben nincs orvos. Nincs, mert nincs megfelelő lakás, mert még mindig nem érezzük át, hogy mit jelent a fa­lun az orvos. Minden lehetőt el kell tehát kö­vetnünk, hogy minél több orvos kívánkozzék a falura. Ezeket az orvosokat, ezeket a. pioní­rokat jutalmaznám a legjobban, és ezért na­gyon helyesen cselekedtünk, amikor azt köve­teltük, hogy nyissák meg a községi orvosok­nak az V. fizetési osztályt. De necsak a beteg emibert gyógyítsuk meg, necsak az egészségest védjük meg a ba­joktól, hanem szociális téren is kövessünk el mindent, hogy ne legyen beteg, hogy fejlődjék a jövő nemzedéke egészséges férfiakká. Meg kell állapítanom, hogy az egykének és az egy­sének, az üres fészkei üres lélekről beszélnek. Szociális segítségre, nem segélyre van szükség. Hangzatos beszédeket hallunk az egyke ellen. *12

Next

/
Thumbnails
Contents