Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-269

82 Az országgyűlés képviselőházának többé-kevésbbé, úgy, ahogy be tudják tölteni ugyan ezt a feladatot, akkor nekünk is sakkal jelentősebb mértékben kell gondoskodnunk ennek a kérdésnek a megoldásáról. (Ügy van! a balodalon.) Mi lehet a megoldás útja? A megoldás útja az, ha a 10—20 millió pengőt, amelyet a költségvetés e célra rendelkezésre bocsátott, veszteségi tartalékképpen kezeltetjük, ha köteleztük pénzintézeteinket arra, hogy maguk is kihelyezéseik egy bizonyos részét erre a célra fordítsák s ha megalapítunk egy önálló pénzügyi szervezetet, ameiy ezzel a kérdéssel nagyvonalúan foglal kőzik. Hiszen látjuk, van Pénzintézeti Köz lantunk, a szövetkezeti problémák megoldására is vannak különféle szövetkezeti központjaink. * Miért nem lehet ezt a kérdést is megoldanunk egy önálló pénzügyi szervezet létesítésével, melynek veszteségi tartaléka lehetne az az öszszeg, amit a költségvetésiben erre a célra szánunk, amelynek a hitelösszege azonban tulajdonképpen az egyes pénzintézetektől kellene, hogy heíolyjék kihelyezéseik bizonyos százalékában? Ennek az alapján sokszázmillió pengő erejéig lehetne az önállósult keresztény vállalkozó kereskedő-, iparosréteget támogatni. Amíg ezt a kérdést ebben a nagyvonalú megalapozottságaiban meg nem oldjuk, addig az egész önállósítási alap félig-meddig jótékonysági intézmény lesz, amely csak elindít szegény keresztény embereket, akik tengődnek, ' mert erőteljes keresztény vállalkozást sem ipari, sem kereskedelmi téren ilyen csekély eszközökkel megindítani, virágzásba lendíteni neím lehet. T. Ház! Itt a vita során szó volt arról és Benos t. képviselőtársam is f elemi tette, hogy a rendkívüli gazdasági problémáknak egyik nehéz része az elosztás kérdése. A gazdasági javaik elosztására gondolok és tulajdonképpen az a meggyőződés az ország társadalmában, hogy ha hiány van is, de, azt a keveset, ami van, igazságosan kell adminisztrálni, igazságosan osszuk el. Ez már Önmagában véve rendkívül megnyugtató érzést kelt, mert abban a 'tudatban, hogy a hiányt nemcsak én szenvedem, hanem a gazdag is szenvedi, a zsidó is szenvedi, aki a maga pénzügyi erejével ma kibújik alóla, (Maróthy Károly: A zsidó nem szenvedi, az ki van zárva!) rendkívül felemelő érzés. T. Ház! Ilyen rendkívüli időkben a magángazdaság és a magánfogyasztás rendelkezésére álló javak hiánya természetes jelenség. Erről az oldalról éppen azért, mert a kormány ténykedéseivel objektíven kívánunk foglalkozni, megállapítjuk, hogy ennek a hiánynak az oka nem mindig a kormányzat egyes intézkedéseiben van. Okos termeléspolitikai intézkedésekkel ezt a hiányt sok helyütt enyhíteni lehetne s lehetett volna. A hiánynak az oka. t. Ház az, hogy normális körülmények között Európa összes államaiban a nemzeti termelésnek csak körülbelül negyedrésze. 25 százaléka az az összeg, ameaz állam a maga céljaira igénybe vesz, háromnegyed része pedig a magánfogyasztás részére áll rendelkezésre. A mai időkben megfordult a helyzet^ Németországban és a világ hadviselő országaiban a közülétek a háború finanszírozásának céljaira pénzben — de nemcsak pénzben, hanem értékben és nemzeti termelési javakban — a nemzeti termelés kétharmadrészét, majdnem háromnegyedrészét veszi igénybe. összegszerüleg is röviden utalhatok ennek a megállapításomnak helyességére. Németország nemzeti jövedelme 1932/33-ban, amikor a nemzeti szocializmus átvette; a német gazdasági élet irá269. ülése 19í2 június 19-én, pénteken. nyitását és az államhatalmat, körülhellül 48 milliárd márka volt. Németország a háború finanszírozására pénzösszegben kifejezve ma 100 milliárdot fordít, tehát kétszeresét annak az öszszegriek, mint amennyi a német nemzeti termelés volt 1932/1933-ban. A német nemzeti szocializmus ennek a helyzetnek, ennek az elméleti felismerésnek és megállapításnak a konzekvenciáit levonta albban a pillanatban, amikor a rendkívüli helyzet bekövetkezett^ amikor a háború elindult. Nem fordult elő az a helyzet, amire Németh Andor képviselőtársam itt utalt, hogy Celldömölkön nincs liszt, mert nem érkeznek meg kellő időben a jegyek, hanem a háború első napján, amikor megnyomták a gombot elindították a jegyek kiosztását és ezen keresztüli az első perctől kezdve iparkodtak a háborús elosztás igazságosságát és egyenlőségét biztosítani. T. Ház! Itt a sertéshús s a zsír kérdése. Csak az elosztás szempontjából térek ki ezejkreRégen lemondtunk arról, hogy Budapesten egy deka jussion belőle egy polgári háztartás ré; szere. (Maróthy Károly: Hát még a vidéken mi van!) Miégiis jut bőségesen azoknak, akik meg tudják fizetni a vendéglői árakat. Tessék megnézni, hogy Budapesten milyen konjunktúra van ezen a téren. A vendéglök zsúfolva vannak. Akinek pénze van és aki meg tudja fizetni, az semmi hiányt nem szenved, csak a magánháztartás, a középosztály és azok a társadalmi rétegek, akik ezt nem tudják megfizetni, nem jutnak hozzá. De ugyanez a helyzet áldott be ma már és fokozódik, romlik hétről-hétre a szarvasmarhahúsellátás terén is. Nem értem, amikor a túloldalról azt vetik a szemünkre, hogy kritizálunk. Nemi tudunk mást tenni, minthogy a tényleges helyzetet állapítjuk meg úgy, ahogy van. Az intézkedésieket megtenni s a konzekvenciákat, a helyzetből levonni a kormányzat feladata. Le is fogja vonni, t. Ház, csakhogy itt van a tempó kérdése: mindig hónapokkal, vagy évekkel későhb, mint kellene, akkor, amikor a bajok már olyan súlyos fokot értek el, hogy okos intézkedéssel is nehéz az elromlott helyzetben egy okos rendszert felépíteni (Maróthy Károly: A mindig későn-okosok!) T. Ház! Egy másik fontos kérdés állampénzügyi szempontból az ilyen rendkívüli helyzetben éppen a magánfogyasztás rendelkezésére álló iavak hiánya Mytán az úgynevezett fölös vasárlóeTŐ bevonása. Mit jelent ez? Annakidején a pénzügyi tárca során már foglalkoztam ezzel a kérdéssel és egy-két szempontra rá is mutattam. Rámutattam a németországi intézkedésekre, ahol az Eisernesparconti és egyéb intézmények rendszeresítésével iparkodnak a fölös vásárlóerőt bevonni. Az utóbbi időben, t. Ház, itt járt Budapesten az olasz pénzügyminiszter és ismertette az idevonatkozó olaszországi intézkedéseket. Az olasz pénzügyminiszter úr előadásából tudjuk, hogy Olaszországban a hadinyereségadonak 60 százalékát veszik igénybe adó formájában az állam céljaira, a másik 40 százalékot pedig lekötik olyanformán, hogy a vállalat azzal csak a háború után rendelkezhetik. Meghagyjak tehát a vállalat javára, hiszen a vállalatoknak a maguk üzemi helyreállítására bizonytos összegekre lesz szükségük a háború után. (Maróthy Károly: Hányszor elmondtuk ezt a pénzügyminiszter úrnak!) Okos elosztással tehát a.'hadi

: nyereség legnagyobb részét az állam veszi igénybe, kiseibb részét pedig meghagyja a vál-