Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.
Ülésnapok - 1939-281
Àz országgyűlés képviselőházának Több képviselőtársam azt kívánta, hogy a tagosítás ütemét már most nagyszabásúan emeljük. A tagosítás fejlesztését a háborús viszonyok között nem mindig lehet nagyszabásúan végrehajtani, mert a tagosítás néha átmenetileg bizonyos termelési visszaeséssel is szokott járni. Ezt tekintetbe kell vennünk, de igyekezni fogok" a tagosítás folyamatát fenntartani. Volt olyan felszólaló is, aki a tagosítással kapcsolatosan azt mondotta, hogy a költségvetésbe felvett összeg nem elegendő ehhez. Erre vonatkozólag azzal a felvilágosítással szolgálhatok, hogy a tagosítás voltaképpen az igazságügyminisztériumban kezelt alap terhére történik és az az összeg, amely a föl dmí ve lésügyi tárca költségvetésében szerepel, csak a személyi kiadásoknak egy része. Ezek után még a szakoktatásról szeretnék valamit mondani. Az alsófokú szakoktatás fejlesztését sokan tartották kívánatosnak. Erre a magam részéről i s nagy súlyt fektetek és ennek mentől nagyobb fejlesztését és mentől tágabb körben való kiterjesztését a lehetőséghez mérten feltétlenül igyekezni fogok megvalósítani. Ezt a .törvényjavaslat lehetővé is teszi. Örömmel hallottam a vita folyamán, hogy a szakoktatás tekintetlében megjelölt célkitűzéseimet a t. Ház osztja. A szakoktatásnak velejárója a kísérletügy. Meixner Emil és Szabó Zoltán képviselőtársaimnak ezzel kapcsolatban azt mondhatom, hogy a javaslat alapján célom az, hogy a kísérletügyet teljesen korszerűvé tegyem, a kísérleti állomások működését kiterjesszem és a kísérletügy eredményeit megfelelő nagyobb propagandával az ország « közkincsévé tegyem. (Helyeslés.) Az érdekképviseleteken kívül nem fogok megfeledkezni arról, hogy a végrehajtásnál a gazdák társulásai — különösen a szövetkezetek is — bekapcsoltassanak a munkába. Osztom Szilvássy képviselőtársamnak azt az álláspontját, hogy az egymás megsegítésén alapuló gazdaszövetkezetekre ennél a javaslatnál is nagy szerep vár. Elhangzott egy olyan állítás is, hogy a mezőgazdasági kamarák nem voltak kellőképpen bekapcsolva a törvényjavaslat megszerkesztésénél. Ez nem áll, mert a mezőgazdasági kamarákat igenis meghallgattuk és értékes hozzászólásaikat a törvényjavaslat előkészítésénél igenis figyelembe vettük. T. Ház! Mezőgazdaságunk újjászervezésének alapja gazdáink szaktudásának kiszélesítése, a természeti adottságok megjavítása, a mezőgazdaság üzemi és technikai fejlettségének fokozása, valamint a megfelelő értékesítés megszervezése. A törvényjavaslat ezekben a kérdésekben kívánja mezőgazdaságunkat és ezzel az egész ország ügyét szolgálni. A mezőgazdaságnak ez a fejlesztése az egész nemzet ügye, mert mezőgazdasági termelésünk virágzásával vagy hanyatlásával szorosan összefügg nemzeti jövedelmünk, vagyonosodásunk és gazdasági biztonságunk is. (Ügy van! Ügy van!) A javaslat azonban önmagában még csak lehetőségeket teremt. Törpe-/ kis-, közép- és nagybirtokosaink, vagyis az egész magyar gazdatársadalom az, amelytől függ, hogy a lehetőségeket a legnagyobb mértékig ki is használják. Ebben lebegjen előttünk gr. Széchenyi István intelme: »Inkább többet munkáljon a szántóvető, mint eddig, de sorsa is szebb és bátorságosabb legyen«. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIY. 1. ülése 1942 július 10-én, pénteken. 497 T. Ház! Azt hiszem, a kellő felvilágosításokat minden fontos kérdésben megadtam. A beszédemben kifejtettek alapján kérem az öszsze's határozati javaslatok elutasítását. Ez a törvényjavaslat nemcsak a mezőgazdaság korszakot alkotó fejlődését és ezzel a gazdatársadalom ^életszínvonalának emelkedé-i sét mozdítja elő,, hanem hatékonyan szolgálja az egész nemzet vagjronosodásának emelkedését és ennek alapján iullljúrális haladását is. Abban a tudatban, hogy ez a javaslat a magyar nemzet teremtő erejét eredményes építő munkába fogja állítani, ajánlom a törvényjavaslat elfogadását. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom, következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a törvényjavaslatot áltialánosi&ágban elfogadni? (Igen! Nem!) A Ház a törvényjavaslatot általánosságban elfogadta, azt részletes tárgyalás és jelentéstétel céljából átteszi a földmívelésügyi, közgazdasági és közlekedésügyi* va* lamint pénzügyi bizottsághoz. Határoznunk kell még a korábban benyújtott határozati javaslatok felett. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék Tüdy Zoltán képviselő úr határozati javaslatát felolvasni. Nagy Ferenc jegyző (felolvassa a határozati javaslatot). Elnök: Méltóztatnak a határozati javaslatot elfogadni? (Nem!) A Ház a határozati javaslatot nem fogadja el. Következik Demkó Mihály képviselő úr I. számú határozati javaslata. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Nagy Ferenc jegyző (felolvassa a határozati javaslatot). Elnök: Kérdem, méltóztatnak-e a határozati javaslatot elfogadni? (Nem!) A Ház a határozati javaslatot nem fogadta el. Következik Demkó Mihály képviselő úr II. számú határozati javaslata. Kérem annak felolvasását. Nagy Ferenc jegyző (felolvassa a határozati javaslatot). Elnök: Méltóztatnak a határozati javaslatot elfogadni? (Nem!) A Ház a határozati javaslatot nem fogadja el. Következik Demkó Mihály képviselő úr III. számú határozati javaslata. Kérem annak felolvasását. Nagy Ferenc jegyző (felolvassa a határozati javaslatot). Elnök: Kérdem, méltóztatnak-e a határozati javaslatot elfogadni? (Nem!) A Ház a határozati javaslatot nem fogadta el. Következik Demkó Mihály képviselő úr IV. számú határozati javaslata. (Matolesy Tamás: De szorgalmas volt!) Kérem a határtozati javaslat felolvasását. Nagy Ferenc jegyző (felolvassa a határozati javaslatot). Elnök: Méltóztatnak a határozati javaslatot elfogadni? (Nem.) A Ház a határozati javaslatot nem fogadta el. Következik Demkó Mihály képviselő úr V. számú határozati javaslata. •' Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Nagy Ferenc jegyző (felolvassa a határozati javaslatot). 72