Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-280

440 Az országgyűlés képviselőházának &B0 alapot a maga lába alól kirúgni nem akarja, mihelyt olyan törvényt hozunk ide, amely kell, amely komoly szükségletet ölel fel. (Csorba Jánosi; Senki sem tagadja!) Nekünk, akik a kormányt körülvesszük, — ahogyan az igen t. túloldal mondja — Bólintó Jánosokként, könnyű a szerepünk, mert hiszen amit mi szeretünk, amit mi jónak tartunk, annak lelkünk teljes felszabadulásával szabadon tapsolhatunk, miatta a magunk örömét készségesen kifejezhetjük. Ellenben nem úgy van vele a másik oldal.. Azt köti valami, — hogy mi köti, azt nem tudom — de hogy valami nagy dolog kötheti, azt állítom. Eapcsányi t. képviselőtársam például, mint valami Uchatius-ágyút szegezte neki a kormánynak a felelősség kérdését ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, amelyet úgy vár az ország minden érdekeltje és parasztsága, mint ahogyan várja a szomjas föld a májusi esőt. Valóban a kormány egy ilyen javaslatért emelt fővel vállalhatja azt a bizonyos felelősséget. Tartozom azonban az igazságnak azzal, hogy tudomására hozzam Rapcsányi képviselőtársamnak, hogy az a felelőlsség igen sikamlós, kétélű fegyver, amelyikkel az, aki kezébe veszi, könnyen önmagát vághatja meg a helyett, akit meg akar vele vágni. Mert ne felejtsük el, igen t. túloldal, hogy felelősség van a bársonyszékben ülő miniszternek is (Csorba János! Sohasem érvényesítjük!), van nekem is, aki itt állok most és beszélek, felelőssége van a másik oldalnak is, így Rapsányi képviselőtársamnak is, aki azon a helyen ül itt a Házban, ahonnan a bírálat szavát könnyen hallathatja. Ez a felelősség nemcsak cselekedetbén, hanem szóban, beszédben is egyaránt kötelező valamennyiünkreSzerintem azzal a törvényjavaslattal szemben, amelyet a földmívelésügyi miniszter úr elibénk hozott, nem is nagyon lehet szó másról, mint annak kifejezéséről, hogy ez a célkitűzés, amelyet a törvényben â miniszter úr lefektet, elég sokirányú, vagy még lehetnek más célok is, amelyeket szintén fel lehetne venni a megoldásra váró célok, illetve feladatok keretébe. Mert hiszen, ha a multat tekintjük^ azt kell látnunk, hogy ebben a kis földmíves hazánkban éppen ez a tárca volt a múltban a szűkmarkúságnak legjobban kitéve. Jó, hogy adtunk a többi tárcáknak is, de az következményeiben igenis, •. szörnyen megbosszulta magát, hogy a mezőgazdasági élet egy agrárállamban mindig vérszegénységre kárhoztatott árvája volt a nemzetnek és évről-évre csak annyi jutott neki, ami az egyi,k évről a másikra való vegetálását és kínlódását biztosította- (Csorba János: Ki viseli ezért a felelősséget?) A hiba az, hogy a múltért a jelent hibáztatjuk, pedig — és ez a válaszom a képviselő úr kérdésére — mi éppen a múlt bűnét akarjuk reparálni a jelennel, ezzel a törvényjavaslattal és mert ezt érezzük, felélünk rá ezzel a törvényjavaslattal. (Börcs János: Csakhogy maguk sem hiszik el. —Zaj.) Elnök: Börcs képviselő urat kérem, hogy miután úgyis sorra kerül, tartsa vissza magát és ne szóljon állandóan közbe. Pápai István: Tudom, hogy nehéz ezt hallgatni- Nekünk is sokszor nehéz. , . T. Ház! Ha az államháztartás múltbeli költségvetését a földmívelésügyi tárcával kapcsolatban vizsgálat tárgyává tesszük, hiába keressük a múltban a fokozatos fejlődésre . ülése 194.2 július 9-én, csütörtökön. képesítő áldozatokat, mert azokat bizony nem találjuk. Pedig már más államokban nemcsak szálló ige volt az a tétel, hogy egy földmíves államban a ííonvédelem után azonnal a földmívelés érdekei következnek, hanem a valóság is ez volt. Most tehát azt akarjuk, hogy ez minálunk is valóság legyen. Elismerés illesse ezért a mostani kormányt, a komoly áttörésért ezen ä téren, mert hiszen míg a múltban, a régi boldog liberális korban, majdnem a tökéletes stagnáció^ volt megállapítható, addig az 1942. évi költségvetésben rpár szinte ugrásszerűen, — mindenki konstatálhatja, aki nem elfogult — a kormánynak jóindulatú, komoly, segítő

1 készségét, támogatni akarását láthatjuk. (Űgy van! Űgy van! a jobboldalon.) Az 1942. évi költségvetésben ugyanis, amely önök előtt is nyitva áll megtekintés végett, azt látjuk, hogy 103 millió többlet az, amelyet az előző évi, az 1941. évi költségvetéssel szemben többletként az állam erre a célra áldozni képes és tud. A most tárgyalás alá kerülő törvényjavaslat meg éppen szinte elfeledtetni törekszik a múltnak minden mulasztását és azt helyrehozza, reparálja, mert tízesztendei elosztással egymilliárd pengőt állít be, s ez a mezőgazdasági életnek az egész vonalon való fellendítését célozza. Hogy mit jelent ennek az egymilliárdnak céltudatos, előre meghatározott, kellő helyre való fordítása, ezt a következmények fogják megmutatni. Mi gazdák tudjuk a legjobban, hogy a gazda által egyszer elvetett mag, idők multával tudja csak a gazda zsákját megtölteni. Ennek az egymilliárdnak fejlesztőképességét tehát türelemmel és bizakodással kell megvárni. Azt talán minden elfogulatlan ember már most is megállapíthatja, hogy ez egy valóságos vérátömlesztés jelentőségével bír a sápkóros ember véredényében, mert hivatva lesz az élet pirját az orcájára visszavinni. Bizonyára mindnyájan megegyezünk abban, hogy ez a támogatás a mi földművelésünk, termelésünk rendjére a májusi eső

1 jelentőségét hozhatja magával és a fellendülésnek, a viruló életnek minden biztosítékát jelenti. (Ügy van! Űgy vOn! jobbfelől.) Mindenesetre azt kell kérnem a földmívelésügyi miniszter úrtól, mielőtt ennek a nagy állami áldozatnak a szükségleteknek megfelelő arányokban való elosztásához hozzáfog, hogy méltóztassék az ország különböző termelési vidékei szerint behatóan megtárgyalni a szükségleteket. (Br. Bánffy Dániel földmívelésügyi miniszter: Folyamatban van már!) Tudom, hogy folyamatban van, hálásan köszönöm is, & csak az a kérésem, hogy ahol meg méltóztatik állapítani, hogy az egyik vagy másik helyen nagyobb a ráutaltság, méltóztassék azon a vidéken tenyerét jobban kinyitni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ennek az országnak — jól tudjuk^— többféle termelési körülményű területei és helyei vannak; az egyik helyen két lóval vígan szántják a jó televény humuszt és kevés fáradsággal busás eredményt könyvelnek el az igen gyakran hazabeszélő emberek. Azt mondják ezek, hogy ők tudnak gazdálkodni és figyelmen kívül hagyják, hogy ugyanakkor, amikor ők kétlovas munkával gazdag eredményeket érnek el a természet kiváló adottságai és kedvező körülményei folytán, másfelé hat ökör a rendes igaerő (Űgy van! Ügy van!

f a jobb- és baloldalon.) és egyszer az acélkeménységű száradt nehéz talaj, másszor meg a vadvizek csillogása avatkozik és szól bele a legszebb és legjobb emberi törekvések és