Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-278

Az országgyűlés képviselőházának 278. ülése 194-2 július 7-én, kedden. 375 T. Képviselőház! A törvényjavaslat nagy \ kedvezményeket nyújt az arra érdemes gazdáknak, de tudomásom szerint kedvezményt valaki csak akkor kap, ha őt valaki erre ajánlja. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) A törvényjavaslatból nem tűnik ki az, hogy melyik az a szerv, illetőleg kicsoda az a tényező, aki az előterjesztést megteszi, (Zaj a szélsőbaloldalon.) és a felelősséget vállalja azért, hogy ezek a juttatások, kedvezmények olyanok kezébe kerülnek, akik azt meg is érdemlik és akik azokat a törvény intenciójának megfelelően használják fel. (Rajniss Ferene: Helyes!) Semmiképpen sem szeretném, ha ezzel a pénzzel is úgy járnánk, mint valamikor jártunk a hízlalási és haromfikölcsönnel. Engedjék meg nekem, hogy elmondjak egy pár esetet a sok megtörtént közül. Egy földbirtokos

r felvett 15.000 pengőt állathízlalás céljaira. Később a gazdasági felügyelő kiment megnézni, hogy a hizlalás milyen fokon áll. Megállapította, hogy egyetlenegy darab hízó állat sincsen, de nem merte vele szemben eljárni, mert egy nagyon magas befolyású emberrel állott szemben. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Csakhogy már ott is megmondják ezt!) Aztán ott van egy baromfiudvar esete, amelynek tulajdonosa nagyobbösszegű állami kölcsönt vett fel és ezt az államnak nem. fizette vissza» hanem megszökött. Sem az előbbi esetben, sem az utóbbiban nem volt senki, aki felelősséggel tartozott volna. Én már az előbb is kértem, hogy állíttassék fel egy bizottság, akár a községi mezőgazdasági bizottság, akár a járási mezőgazdasági bizottságból, és csak ennek javaslatára lehessen a kedvezményt, a juttatást kiadni, viszont ezt a bizottságot vagyouilag felelőssé kel] tenni. (Ügy van! Ügy van! — Tavs a szélsőbaloldalon.) Nagyon helyesnek tartom a mezőgazdasági termelés rendjének biztosítását. De. aki. itt a felügyeletet gyakorolja, mind a helyi viszonyokkal, mind az egyes gazdaságok adottságaival tisztában kell, hogy legyen. A törvényjavaslat szerint a gazdasági felügyelőségeket óhajtják ennek felügyeletével megbízni. Én a gazdasági felügyelőségek munkáját nagy szeretettel, megértéssel figyelem, de szomorúan állapítom meg, hogy olyan nagy irodai munkával vannak megterhelve, hogy emiatt a vidékre egyáltalán nem tudnak kijutni. Ha még ennek felügyeletével is őket bízzák meg, akkor vagy egyáltalában nem tudják munkájukat f»llátni, vagy pedig csak nagyon hiányosan. Én javasolnám, bízassék meg a községi mezőgazdasági bizottság a falu elöljárójával egyetemben, akik a legközelebbről ismerik a viszonyokat, és a legjobban tisztában vannak a hiányosságokkal és a hibákkal. (BÖrcs János: De semmi hatáskörük sincsen.) Nem találom a törvényjavaslatban a termésértékesítés megnyugtató rendezését. Ez a mezőgazdaságnak szintén olyan égető problémája, amely megoldásra vár, és amelynek megoldása nélkül az annyira eredményes termelés kialakítását megoldhatónak nem találom. Mi nem óhajtunk beavatkozni az egyés többkezek ádáz harcába, mi csak azt tartjuk szem előtt, hogy kapja meg a magyar gazda verejtékes munkájának igazi gyümölcsét. Ez valóban állam érdek is. (Ügy van! Ügy van! — Taps.) A mezőgazdaság megsegítését, főképpen irányítását nem tudom elképzelni anélkül, hogy ezt a kérdést végre gyökeresen meg ne Oldjuk. A kíméletlen szabadîrsenyt, a piac szesz élyeskedéseit meg kell szüntetni. Meg kell szüntetni a gazdák egyenkénti árkirablását. A kormány segítse elő a gazdáknak értékesítési szövetkezetekbe való tömörülését, hogy ők is meg tudják védeni érdekeiket, hogy ne a piac és egypár lelkiismeretlen gaüciáner irányítsa a gazdákat, (Ügy van! ü szélsőbaloldalon.) az árak, a piao kialakítását, hanem a gazdák irányítsák a piacot és az árak kialakításánál döntő tényezőként működhessenek közre. (Zaj.) Tudom, hogy az árak kialakításánál állandó a küzdelem t az eladók és a vevők között, de a tiszteséges hasznot, a tiszteséges megélhetést a gazdának mindenkor biztosítani kell. (Ügy van! ügy v<*>n! jobbfelöl.) Ki kell űzni azt a számos közvetítőt a mezőgazdasági életből, akik abból az árkülönbözetből. amelyet a gazda kap és amelyen a vevőnek az árut továbbadják, jól, de még milyen jól megélnek. (Padányi Gulyás Jenő: Teljesen igaza van!) Elő kell segíteni, hogy a gazdák értékesítési szövetkezezetei közvetlenül a vevőhöz juttassák el az árut. Ez a szövetkezés sohase legyen egykéz, ne zárja ki mások versenyét, csak a gazdának biztosítsa a neki járó hasznot. (Szöllősi Jenő: De ma egykéz van!) Megemlítem még azt is, hogy egyszer már tisztában kell lennünk * a mezőgazdasági termények árával, hogy ne érhesse a

, gazdákat az a vád, hogy uzsoraárakat kérnek terményeikért. Tessék végre megállapítani a mezőgazdasági termények Önköltségi árát, (Ügy van! Ügy van!) amely ma már meg van állapítva minden iparágban, csak a mezőgazda nincsen ezzel tisztában, mert, sajnos, a törvényjavaslat a termésértékesítés kérdését csak mellékes kérdpsnek minősíti. Nagyon sajnálatos a törvénynek ez a beállítása, mert egyedül a törvényjavaslatban foglalt eszközökkel, az általam felemlített kérdések elhanyagolásával, vagy félredobásával csak nagyon keveset fogunk tudni elérni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldaton.) T. Képviselőház! Éppen a mai időben nagyon jól láthatjuk az agrárolló szédítő széthúzását, az ipari és mezőgazdasági árak eltolódását, és az ebben rejlő veszedelmet. Meg kell szüntetni a mezőgazdasági árak állandó ingadozását, ehhez pedig helyes, okos árpolitika szükséges. Nem kívánhatjuk ugyanis attól a gazdától, hogy valamit termeljen, amikor maga sem tudja, hogy mit kap majd érte, (Rajniss Ferenc: Teljesen igaza van! Azt tudja, amit Mussolini...), különösen nem kívánhatjuk azt, hogy drága műtrágyát vessen a földjébe, (Rajniss Ferenc: Azután olcsón adja el terményét!) drága nemes vetőmagot vessen a földjébe, amikor azt sem tudja, vájjon eredményes lesz-e, vájjon érdemes lesz-e, vájjon nem kell-e majd áron alul odaadnia a búzáját, a marháját. Amikor az iparos a kezébe veszi a r szerszámot, előre tudja, hogy az elkészítendő áruért mennyit fog kapni, vagy a gyáros nem fog ráfizetni az általa gyártott iparcikkekre (Rajniss Ferenc: Az biztos! A Gyosz. gondoskodik róla!), sőt nagyon sok esetben még a terheket is át tudja hárítani a fogyasztóra. Ugyanezt nem mondhatjuk el a gazdára. A magyar mezőgazdaság idáig mostohagyermek volt (Rajniss Ferenc: Óhorin még most is uralkodik!), kérjük és reméljük, hogy jövőre nem lesz az. Amikor a világháború után a magyar ipart megteremtettük, nem túlzok, ha azt mon-