Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.
Ülésnapok - 1939-276
Az országgyűlés képviselőházának 276. ülése 1942 július 2-án, csütörtökön, 319 ségenmek tartom idehozni, mert látom, hogy ebben a kérdésben nem történt semmi. A tavasz folyamán h'ozott gyapjúértékesí tési rendelettel kapcsolatban a sajtó nagyhangon hirdette, hagy a gyapjú kilogrammját 2 pengő 50 fillérrel felemelték. De ha tovább boncoljuk ezt a kérdést, akkor azt látjuk, hogy ezt a 2 pengő 50 filléres pluszt a birkatenyésztő gazdatársadalomnak csak az a része kapja meg, amely az idén ngyobb rnenynyiségű gypjút szállított a Futurához, mint a múlt esztendőben- Különben az effektív emelés kilogrammonként csak 50 fillér. Ez az 50 'filiertes áremelés pedig nem kényszeríti --hogy ilyen ridegen fejezzem ki magamat — a juhtenyesztő gazdát arra, hogy birkaállományát növelve, a gyapjúmennyiséget az ország szükségleteinek megfelelően emelje. Amíg tehát a gyapjúár kérdését nem rendezik olyan értelemben, hogy a birkatartó gazda megtalálja a maga számítását, addig ne várjuk azt, hogy a juhtenyésztés itt Magyarországon fejlődésnek fog indulni. T. Képviselőház ! • Meg kell emlékeznem a baromfitenyésztésől is, mégpedig azért, mert nálunk a gazdálkodás tanyarendszerben folyik, tanyarendszerben élünk, tehát a gazdatársadalom baromfit kénytelen tartani. Ha fellapozzuk a statisztikai könyvet, akkor megállapíthatjuk, hogy milyen hatalmas, milliós összegeket produkálnak a baromfitenyésztés különféle termékei az ország számára. Ha ezt tudjuk, akkor semmiféle áldozatot sem szabad sajnálnunk a tekintetben, hogy minél rövidebb idő alatt nemesítsük át minden egyes parasztgazdaságban a baromfiállományt, elsősorban is több tojásthozóvá, másodsorban igénytelenebbé, harmadsorban pedig az élelmet jobban hasznosítóvá. Ha ez a három kívánalom biztosítva lesz, akkor állítom, hogy eredményes lesz a földmívelésügyi kormányzat által már évek óta folytatott baromfikiosztási akció. De amíg nem biztosítjuk a jelenlegi nehéz közellátási helyzetben is a baromfiállomány számára a takarmányt, és ameddig egy megfelelő árrendszer segítségével nem biztosítjuk a baromfiak és a baromfitermékek árát, addig nem várhatunk fejlődést ebben a tekintetben sem. Meg kell emlékeznem az állatbiztosításról is. Az országot járva, már több helyen találkoztam városokban és községekben a városok és községek területén lakó, magukat önbiztosító, biztosító intézetben működő gazdákkal és ezeknek szövetkezeteivel. Állítom, hogy ezek a gazdák által fizetett költségek) mellett eredményesen tudnak működni. Felvetem tehát a kérdést, nem volna-e helyes itt országos viszonylatban a kötelező állami biztosítást bevezetni. Ezáltal elérhetőnek tartom azt, hogy amint most egyes községek és városok állattartó gazdái kis biztosító díjtételek mellett biztosítva vannak, úgy, hogy ha az ő állatuk betegség vagy más szerencsétlenség által elhullik, akkor ennek teljes értékét megkapják, ugyanúgy ez országos viszonylatban is bevezettessék. Ezt úgy gondolnám megoldani, hogy államilag tegyük kötelezővé, hogy a biztosítási díjételeket közigazgatási úton közadók módjára hajtsák be a biztosított állattartó gazdáknál. Legutoljára hagytam a lótenyésztést. A lótenyésztés az, annivel a keletről bevándorolt magyar nép ősi természeténél fogva a legnagyobb szeretettel foglalkozik. Ttt le kell szögeznem, hogy a lótenyésztést úgy kell vezetni, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIV. hogy a lótenyésztésnél minden más irányelvet megelőzően a népies és honvédségi irányelv legyen az uralkodó, mert nagyon sok esetben látjuk, hogy a lótenyésztés egyes résztényezői nem ennek az általam jelzett irányelvnek megfelelően teljesítik kötelességüket, hanem olyan lófajták tenyésztését is szorgalmazzák, amelyek csak másodrendűek a magyar mezőgazdasági érdekek szempontjából. Itt ki kell térnem arra, hogy szerintem teljesen szükségtelen már a mezőhegyesi Gidrán elnevezésű ménes és a nagy-Nonius tovább való fenntartása. Igaz, hogy örömmel tapasztaltam Mezőhegyesen létemkor, hogy ha nem is a ménesbirtokon, de a ménesi gazdaságban nagyon helyesen, áttértek a kis-Nonius továbbtenyósztésére és a nagyobb testtömegű angol félvér lófajták tenyésztésére, mert hiszen ezek azok a lótípusok, amelyek megfelelnek a népies és honvédségi irányelvek követelményeinek. Azt láttam, hogy az elmúlt időben túlságosan ki volt munkálva az angol telivér lótenyésztés. Ha erre bizonyos vonatkozásban, mint például a cseppvérkeresztezés miatt szükség is van a lótenyésztésnél, de állítom, hogy nem olyan nagy mértékben, mint ahogyan az elmúlt időben cselekedték. Nagy örömmel hallanék a földmívelésügyi miniszter úrtól olyan választ, amelynek keretében biztosítja a magyar mezőgazdaságot arról, hogy a jövőben nem ez a lótenyésztési, hanem a magyar népies és honvédségi irányelv fog követtetni. Az angol telivérlótenyésztést hagyjuk meg azoknak a nagy gazdaságoknak, amelyek versenylovakat szeretnek tenyészteni, versenyeken (Szeretnek résztvenni. Meg kell még emlékeznem az amerikai ügető lófajták tenyésztéséről is. Hát ezzel a tenyésztett lófajtával szemben még nagyoob rosszalást kell kifejeznem, mert ha ez véletlenül valamelvik lóállományba cseppvérkeresztezés formájában betolakszik, súlyos következménnyel jár a lótenyésztésre nézve, „mert ismerve az amerikai ügetőnek 'még a lipicai Jófajtánál is sokkal csökönyösebb. idegesebb természetét, ez azt a lótípust 'adja, amely egyáltalában nem felel meg a magyar mezőgazdasági népies irányelveknek. T. Képviselőház! Ezzel kapcsolatban legyen szabad megemlítenem azt és. kérnem a földmívelésügyi kormányzatot arra, hasson oda, hogy a honvédségi lósorozások alkalmával mentesítsék a besorozás alól mindazokat a, kancákat, amelyek hivatva vannak a magyar lótenyésztés felépítésére. Teljesen szükségtelennek tartom ezeknek besorozása!, mert az a herélt ló, ha küllemileg nem is felel meg a «zeninek, de állítom, hogy azt a honvédségi trénkocsít, vagy pedig azt az ágyút ugyanúgy é\ r tudja húzni, mint a magyar lótenyésztés továbbfejlesztéséhez szükséges kitűnő külemű és minőségű kancaló. T. Képviselőház! Át kell térnem a javaslat szerint részletezett készletgazdálkodásra és értékesítésre. Az 1939-es gazdaságpolitikai rendszer következménye elsősorban az, hogy ma a magyarságnak ebben a nehéz közellátási helyzetbein kell élnie. Éppen ezért nem mulaszthatom el a kormányzat figyelmét felhívni arra, hogy semilyen összeget nem szahad sajnálni raktárhelyiségek, kukoricagórék és takarmánysilók építésére, hogy minden megtermelt takarmányt, bármilyen legyen az, az utolsó gramm mennyiségig meg tudjuk be46