Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-273

Az országgyűlés képviselőházának 27$. ülése. 19 U2 június 26-án, pénteken. 2Ö5 vele történt. Mint apa ugyanis nem lelkesedett sohasem a cserkészetért, de a fiai közül az egyik — három fiam közül kettő az ő két fiacs­kájával járt elemi iskolába — körülbelül egy álló esztendeig »csak anyai« engedéllyel járt a cserkészösszejövetelekre és kirándulásokra, azért, mert nem akart kimaradni a eserkészap­ródesapatból. Egy esztendő multán azután az apa is megpuhult és — cserkészet ide, angol barátság, nemzetköziség oda — a tartózkodás vége az lett, hogy három fiamat avatták az ő egyik fiával egyidejűleg cserkészapróddá. Ebben az esetben is a fiúk, az ifjúság kívánsága, a í'i­nomabb anyai szív ösztönével támogatva — győzött. így volt és így van ez jól t. Ház. (Tet­szés a középen.) Éppen azért meggyőződésem, hogy Palló képviselőtársam nem a cserkészet lényegét kívánta érinteni, hanem inkább egyes emlékekről beszélt csupán. Hiszen — mint min­denütt általában az életben — itt is voltak vagy történtek talán túlzások, nemcsak a mi hibánk­ból, hanem főleg talán azért, mert akkor mind­nyájan azt hittük hogy ha egy angliai jam bő­réén, egy dániai jamboreen, egy párizsi érte. kezleten a magyar cserkészet mégjelenik, akkor mi ott a trianoni bilincseket repesztjük! Nem szabad tehát ezeket a dolgokat ma kifogásolni, mert akkor az látszott helyesnek, hogy külföl­det felvilágosítjuk arról, hogy mi a magyar. Minthogy a cserkészetet általában szívesen vet­ték külföldlön, ha szabad azt mondanom, a cser­készet »udvarképes« volt, természetes, hogy eze­ket az eszközöket használtuk fel a »Jó mun­kára« — a »Szebb jövő« — érdekében. T. Ház! Hogy ennyire mélyen hatoltam a kérdés lényegébe, tettem ezt azért, mert iigy vélem, nem árt, ha éppen a honvédelmi törvény novellájának tárgyalása révén jegyzőkönyvi tanúsága marad a magyar cserkészet munká­jának. Különösen érdemes a megörökítésre né­hai Teleki Pál emlékezete, aki e jó munka leg­első napszámosa volt az élen. T. Ház! Egyik külügyi megbízottunk a leg­utóbbi hetekben külföldön járt, olyan helyen, ahol a nemzeti élet és a társadalom szervezése kötöttebb formákban történt, ha. szabad azt mondanom, egységesebben, mint nálunk. Az il­lető azután munkája kapcsán azt látta jónak, nem a nemzetközi világban ismeretes zsakett­ben jelent meg a különböző ünnepségeken, ha nem felöltötte magára a frontharcos formant hát. Kiderült azután az, hogy azt az elhatáro­zását igen jónéven vették és mind őt, mind kí­séretét a szokottnál is előzékenyebben kezelték. Amikor a különböző olasz városokban megfor­dult, mindenütt frontharcos díszszázad fogadta, ami nem kizárólag a személynek, vagy a front­harcosszövetségnek, hanem egyúttal a magyar nemzetnek és a magyar nemzet frontharcosai­nak a megbecsülését is jelentette. (Úgy v'n! Ügy van!) Ez történt a napokban. De legyen szabad idéznem egy hasonló és régmúlt történetet, éppen néhai Teleki Pálról. Ha jól emlékszem rá, 1920-ban azt a Te­leki Pált, akit nemcsak országunk és Európa, hanem a világ tudósai is ismertek, mint geográfust, meghívták a Moszul környékén lévő petróleumforrások körül támadt nem­zetközi bonyodalom eldöntésére hivatott bizott­ságba. Ö akkor ott, a »legyőzött« állam fia mint egyetemi tanár többi »civilbe« öltözött bizottsági tagtársával együtt »általános keze­lésben« részesült, úgy, mint ahogyan általában az ilyen bizottsági tagok részesülni szoktak. Kétségtelen, hogy az egyenruhás magasrangú bizottsági tagokat valahogyan kissé előzéke­I ny ebben kezelték. Egyszer azután meghívták a ! bizottságot — ha jól emlékszem —a hedzsaszi király udvarába. Minthogy ez a meghívás nagy »keleti fogadásnak« számított, Teleki Pál azon gondolkodott, hogy mit is tegyen, milyen ru­hában jelenjék meg? Hiszen neki sem diplo­mata, sem más hivatalos minősége nem volt a bizottságban, mert mint földrajztudóst hív­ták meg oda. Felöltötte tehát a magyar fő­cserkészj egyenruháját. (A magyar főcserkészi ruha pedig arról nevezetes, hogy a főcserkész vállpántján rajta vannak a magyar nemzeti színek, és a fehér pólyán a domboralakban hímzetfc Szent Korona látható.) Ez estétől kezdve ő lett a bizottságnak központja. Min­denütt kitüntető szivélyességgel fogadták. Azokban a hedzsaszi városokban, ahol cser­készcsapat volt, legalább egy örsnyi (6—-8 fiú) cserkészküldöttség várta kint az állomá­son gróf Teleki Pált, a magyar embert. T. Ház! Ha a nemzetköziség ilyen hasznot­hajtó volt akkor, úgy azt kell mondanom, kár lett volna a cserkészetnek annak idején nem működnie. Amint a frontharcos szervezetein­ket nem lehet nemzetközinek nevezni — pedig minden világháborús nemzetnek vannak ilyen társadalmi szervezetei — a cserkészetünk is csak magyarnak nevezhető. A cserkészet a maga idejében elsőrendű nemzeti feladatokat teljesített. Úttöréssel foglalkozott akkor, ami­kor az ifjxisággal általában alig foglalkoz­tak. Ne felejtsük el, hogy csak 1925-hen jelen­hetett meg az első leventetörvény — az 1921. évi LUX te. — végrehajtási utasítása. A cser­készetnek — higyjük el és fogadjuk el t. Ház — érdemei és erényei vannak a nemzeti öntu­dat'osodás terén. Mélyen t. Képviselőház! A leventét illetően kérnem kell a miniszter urat arra, hogy tekin­tet nélkül a háborúra, ékeltessen be a költség­vetésébe a leventemunkát biztosító olyan anyagi gondoskodást, amely lehetővé teszi például a ( kifogásolt mezőgazdaságig nehézségek­nek elintézését. Könnyű erről beszélni és talán túlságosan távoli álom, de mégis meg kell említenem, hogy ha felépülnének a leventeott­honok a faluhelyen, vagy valamilyen formá­ban biztosítanánk az elemi és középiskolákon kívül egy-egy épületet, egy-egy öreg házat, (amely Lakásra talán már nem alkalmas) egy­egy öreg magtárat stb. a leventeotthon céljára, akkor esős időben egészen nyugodtan és zavar­talanul lehetne még a legelfoglaltabb mező­gazdasági időszakban is leventefoglalkozást tartani. Míg ma az a helyzet, hogy ezt nem tehetjük, mert alig „van megfelelő leventeott­hon. Más szemszögből nézve és általában véve pedig a leventenevelés lényege a »nevelési ál­landóság«. Nem lehet két hét alatt összetömö­rítve, összesűrítve elintézni azt, amit tíz hó­napra, vagy kilenc hónapra elosztva hetenként megújulólag adunk! A leventekötelezettség a jégszem ély es ebb természetű adó és merem azt is mondani, súlyosabb adó, mint a katonásko­dás, mert ezzel gyermek adózik! Eltartott csa­ládtag adózik tizenkétéves korától r hetenként a foglalkozásokon megújulva! T. Ház! Rendkí-, vül nagy a jelentősége ennek az időbeli szét­osztott ságnak! ismét csak arra utalok, amivel a leventekérdés taglalásához kezdtem. Ez a nevelési állandóság jelenti az 1.600,000 ma­gyar leventének azt a fegyelmi fokát, azt az erkölcsi emelkedettséget, amellyel a mi honvédségünket, mint a legbiztosabb után­pótlással tápláljuk!

Next

/
Thumbnails
Contents