Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-273

Az országgyűlés képviselőházának 273. azonban, mert itt magyar levegőt szívmak, magyar kenyeret esznek (Felkiáltások a szélső­baloldalon: Eléff hiba!) és a magyar fáradság és verejték gyümölcsét még mindig élvezik, nekik is szolgálatot kell teljesíteniük és ez az a bizonyos munkaszolgálat, ez az a bizonyos — mint a törvényjavaslat mandja — kisegítő­szolgálat. Erről a kisegítőszolgálatról legyen szabad egy-két megjegyzést tennem. Ez való­ban szolgálat, ez valóban kisegítőszolgálat le­gyen, ne pedig az, bogy egyik-másik gazdag »sidót kisegítenék a szolgálatból, mert ez el van terjedve a köztudatban, példákat is tud­nék mondani. (Börcs János: Elég ilyen »íset történik!) Kérek 15 perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni! (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Meskó Zoltán: Mélyen t. Képviselőház! Én nem azt mondom, hogy ez itt Gang und Gebe megy, hogy ezt mindenki csinálja, de vannak egyes esetek, amikor például berukkol kise­gítőszolgálatra az a gazdag zsidógyerek, aki még a bárból jött, a mulatságát jóformán ki sem aludta, a cechjét ki sem fizette, mert azt mondja, hogy holnapután úgyis visszajön. Előre tudja, hogy meddig fog szolgálni. Lehet, hogy beteg, lehet, hogy a testi épsége nem en­gedi meg, hogy munkaszolgálatot teljesítsen. Ebben az esetben osszák be irodába, mert aki a bárban tud mulatni, az tudna irodában is dol­gozni. De ne engedjék itt szaladgálni Őket, mert ez nagyon rossz vért szül és különböző, a legtöbbször igazságtalan gyanúsításokra ad alkalmat. Igenis, tessék eljárni, mert az em­ber nem tud a vidékre meaini anélkül, hogy egyik-másik ilyen zsidó jampec viselkedésére és a munkaszolgálattól való szabadulására ne hívnák fel a figyelmét. (Koltai József: Gettóba kell zárni őket!) Helyesnek tartom, mélyen t. Ház, hogy a kitüntetettek, akik vitézségi érmet, Lipót-ren­det vagy Vaskoronarendet kaptak és akik a múlt háborúban megsebesültek, me teljesítsék ezt a szerintem magyar emberre bizonyos vo­natkozásban •— a munka sohasem szégyen, csak ebben a vonatkozásban értem — megalázó szolgálatot. Mikor tartom ezt helyesnek? Első­sorban akkor tartom helyesnek, ha azóta iiiem­zeti szempontból kifogástalanul viselkedett az illető. Éppen tegnap mondottak egy esetet, megbotránkozva hallgattam, hogy valakit, akinek két vitézségi érme volt, szabotázsért agyonlőttek. Ez az eset tehát mégis azt mu­tatja, hogy a vitézség és a nemzeti érzés nem mindig párhuzamosak. Ma is azt mondom, t. Képviselőház, hogy helyeslem ezt az intézke­dést, mert akkor erősítjük meg összes zsidó törvényeinket, ha ilyen igazságosak, belátók és becsületesek vagyunk. Egy-két kivétel való­ban megérdemelt. Aki a hazáért megsebesült, vagy annakidején arany vitézségi érmet ka­pott, annál eltekintek attól, hogy talicskázzék. Én tehát a javaslatnak ezt a részét ebből a szempontból hely esnek tartóm­Mélyen t. Képviselőház! Talán nem is ilLik bele beszédemnek ebbe a részébe, de nem sze­retném elfelejteni, azért most említem a kö­vetkező dolgot. A harctéri jelentésekben ol vassuk, hogy Szebasztopolnál az oláh hadsereg milyen vitézül viselkedik. Nem vonom két­ségbe, Antonescu állapítja meg, innen nem lehet ezt ellenőrizni. De legyünk azzal tisztá­ban és erről meggyőződitem, tehát nyugodtan mondhatom, hogy a megszállott területen be­sorozott minden magyar — és ott a sorozas­ülése. 19&2 június 26-án, pénteken. 195 nál nincs kímélet, — a fronton teljesít szol­gálatot. Amikor tehát mi azt halljuk, hogy az a hadsereg ott bátran viselkedik, gondoljunk a mi derék fiainkra, akik kivétel nélkül mind az első vonalba vámnak ott beosztva (Ügy van! Ügy van!), a hátsó részen nem engedik őket szolgálni. T. Képviselőház! Nagyon szeretném, ha a honvédelmi miniszter magáévá tudná tenni azt a gondolatomat és indítványomat, hogy azokat a tanult, intelligens altiszteket, akik becsülettel, hősiességgel érdemet szereztek rá és ha isko­lát nem is végeztek, végigjárták az élet isko­láját, most pedig a harcterek iskoláját járják végig, emeljék tiszti rangra. Nem sokan lesz­nek, de bár mentől .többen lennének, azt sem báníaám. Nagyon fontos lenne különösen a népi gondolat mai világában, hogy azok, akik becsülettel teljesítették kötelességüket, és ki­magasló érdemeket szereztek» elérhessék a tiszti rangot. Ugyancsak fontosnak tartanám, hogy ne tegyünk különbséget a hadikitüntetésekinél a legénység és a tisztek között. Ne rang szerint osszuk be a kitüntetéseket, hogy egy hadnagy csak ezt a kitüntetést kaphatja először, az őr­nagy meg amazt, és így tovább a rangfokozat szerint hanem tisztán a teljesítménytől tegyék függővé (Egy hang a balközépen: Mond vala­mit!), hogy az egyszerű honvéd ugyanazt a kitüntetést kaphassa, mint a tábornok (Helyes­lés a szélsobaloldolon.) örömmel láttam, hogy a német hadseregben egyszerű közemberek megkapták azt a magas kitüntetést, amelyet nem tudom hány generális még mindig nem kapott meg. Tehát a teljesítményhez és nem a ranghoz kell kötni az egyes kitüntetéseket. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Honvédelmi kérdésnek tartom a földreform kérdését is. Kiváló szolgálatot tesz a honvé­delmi miniszter úr az ország belbékéjének, an­nak a bizonyos lelki nyugodtságnak, sőt a had­rakelt sereg harckészségének is, ha mint a ma­gyar honvédség szerető atyja, gondoskodik" róla és mindent elkövet, hogy amikor a meg­szállott részről visszajött nagybirtokokat, föld­birtokpolitikai célra igénybeveszik, elsősorban a fronton, küzdő katonák kapják s megkapják a hősi halottak földmíves leszármazottjai, akik vérüket ontották ezért a földért. (Börcs János: Mindenüket odaadták!) Nem mondom, hogy valaki bátrabb lesz azért, mert földet kap, de mindenesetre büszkévé teszi, hogy ő, az egy­szerű falusi, magyar hősiességével szerezte meg azt a kis portát, fajtájának, családjának. An­nál is inkább meg Jjell ezt tennünk, mert tu­dunk időket, amikor nagybirtokokat hazaáru­lásért lehetett ebben az országban kapni (ügy van! a szélsőbaloldalon.); adjunk most az áldo­zatkészségért, a becsületes vérontásért a kis­embernek kisbirtokot. Mélyen t. Képviselőház! Fontosnak tarta­nám a vitézek földhöz juttatását. Valamikor, amikor ez a gondolat megszületett és szeretett Kormányzó Urunk, legfelsőbb hadurunk t el­rendelte a Vitézi Szék intézményének felállí­tását, az az elgondolás lebegett az ő és azok szeme előtt, akik ezt a kérdést a képviselőház­ban is megtárgyalták, hogy határőrvidékek keletkezzenek minden vidéken, sziklavárak. Én a legmegbízhatóbb, a legbátrabb kisgazda vitézi portáját külön felirattal látnám el, hogy példaadásul álljon végig a határon. Nem zsidó nagybirtokok, nem latifundiumok, ha

Next

/
Thumbnails
Contents