Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-267

6 Az országgyűlés képviselőházának 266 Ezzel szem-ben megállapíthatjuk, hogy elmúlasztatván ennek a kérdésnek ilymódon való szemlélete és az adódó lehetőségek kihasználása, a megállapított eukorrépaár olyan alacsony volt, hogy — azt (hiszem, helyesen ítélem meg a — szerződött répaterületek az idén alatta maradnak a tavalyiaknak s ha számbaveszem még a szerződött területeknek a közben bekö- vetkezett vízkárokkal való csökkenését, amelyek nem mentségül szolgálhatnak a kormánynak. hanem ellenkezőleg, — három év óta küzdünk a balsorssal, tehát a kormánynak e szempontokat már számításiba kell vennie, akkor, amikor gazdaságpolitikát csinál — még csak súlyosbbítják a (helyzetet, végeredményben a kiszedett répaterületek alatta fognak járni a szerződött területeknek. Ügy ítélem meg a dolgot, örülni fogunk, ha ebiben az esztendőben el tudjuk látni belső fogyasztásunkat háztartási- és ipari cukorral, nemhogy imégcsak gondolnunk is lehetne exportra. Hasonló a helyzet az egyéb mezőgazdasági termelvényeknéL csak egyet említek fel, a Viktória-borsót és az expressz-borsó esetét, amely a háborúban természetesen keresett cikk, mert hiszen könnyen szállítható és igeu nagy a tápanyagtartalma. Logikus tehát, ihogy a Viktoria-borsó külföldi ára a ma nálunk érvényben levő magas belföldi árnak háromszorosára emelkedett. Az volna tehát a természetes, ha a kormány ezt a konjunktúrát kihasználná és igyekeznék ezt a magas külföldi árat -— — ismétlem nem a belső árszint disziharmonizálására tötrekszem, hanem arra, hogy a belső árszint harmonikus tartása mellett fokozott termelés létesíttessék — az exportpiacokon mutatkozó igények kiegészítésére felhasználni, sokkal magasabb árszinten, amely árszint azonban teljes egészében a gazdáknak volna juttatandó. Következő megállapításom az, hogy egy ilyen tervszerű gazdálkodásnak, amellett, hogy kihasználja az adódó konjunktúrákat, feltétlenül a jövőbe kell néznie és alkalmasnak kell lennie arra, hogy a liberális gazdasági renddel szükségszerűen együtt járó kríziseket, ha nem is küszöhölheti ki, legalább enyhítse., Ennél a témánál igazán időszerű volna gazdaságpolitikai vitát folytatni a kormányzattal, mert így belemegyünk az elkövetkezendő esztendők gazdasági életébe anélkül, hogy azoknak kialakulásával a legcsekélyebb mértékben is számolnánk. Célzok itt a búza helyzetére, amelynek termelése mindig a legjellegzetesebb mezőgazdasági ágazata volt ennek az országnak, olyan ágazata, amelynek igen nehéz kríziseit átvészeltük már a háborút megelőző esztendőkben és hasonló, ha nem súlyosabb krízisekre van kilátásunk a háborút követő esztendőkben. Ha meg méltóztatnak nézni a statisztikax adatokat, akkor azt látják, hogy a tengerentúli nagy búzatermő országokban, Kanadában, az Egyesült Államokban, Argentínában és Ausztráliában a felhalmozott búzamennyiségek már meghaladják a 400 millió mázsát s e mennyiségek, ha a hajótér megrongálása következtében bizonyos késedelemmel is, de előbb-utóbb egyszer mégis megjelennek az európai piacon. Magának az európai piacnak a struktúrája is meg fog változni, az orosz terület bekapcsolása természetesen meg fogja bontani azt az egyensúlyt, amely a múltban a nyugati fogyasztó államok és a keleti búzatermelő országok kö. ülése 19 U2 június 12-m, pénteken. zött többé-kevésbbé fennállott és ilyen módon idebent — Európában — túltermelésre kell számítanunk. Ha tehát a mezőgazdasági árszintet tartani kívánjuk ebben az országban a háborúutáni időben, akkor nekünk ezt a tehertételt, amit a búza exportja a múltban jelentett és a jövőben szintén jelenteni fog, most már le kell vennünk az orsz4g válláról, tehát már ma olyan politikát kell folytatnunk, amely alkalmas arra, hogy búzatermelésünket körülbelül a belső fogyasztással Összhangban alakítsa ki. Mert világos dolog, hogy minél többet termelek és minél több kerül exportálásra, annál magasabb összegű lesz az az árkülönbség, amelyet a nemzetgazdaságnak fizetnie kell és annál jobban meg van kötve a kormány keze abban, hogy az árakat ilyen szinten tudja tartani. Melyik lehet az a termelési ág, amelyre a búzából felszabadított területek átállítódnak? Ez csak az állattenyésztés lehet a takarmányfcermelésen át, annál is inkább, mert az állattenyésztés fejlettsége adja meg minden európai ország mezőgazdasági termelésének európai vagy nem európai szintjét. Mármost mi történt az állattenyésztés torén? Az elmúlt esztendők pillanatnyi szükségleteiből kiindulva, minden erővel a zsírtermelésre feküdt rá a kormány és azt a korlátolt mennyiségű takarmányt, amely rendelkezésre állt, a disznókkal etette meg, hogy a zsírhelyzeten enyhítsen. Mi a helyzet a szarvasmarhát illetően? Nem vitatható, hogy a mezőgazdaság számára a szarvasmarha a leghasznothajtóbb állat, mert a disznó, mint ilyen, haszontalan, csak zsírt produkál, de trágyát nem ad. A szarvasmarhát azonban ilyenformán elhanyagolták. Visszaemlékszem azokra az időkre, amikor 4—5 esztendővel ezelőtt nálunk olyan politika folyt az állattartás terén, hogy a dunántúli vidékeken, ahol kitűnően meg volt szervezve a tejértékesítés, tehát magasabb ára volt a tejnek, kitűnő volt a szarvasmarhaállomány, a borjúkat levágták — az üsző borjúkat — fiatal korukban, hogy a tejet értékesítsék, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) a Tiszántúl pedig, ahol nem volt ára a tejnek, ahol tehát következésképpen rosszabb volt az állat minősége is, felnevelték a borjút, mert a tej úgy sem ért semmit, nem sajnálták tehát, amit a borjú megeszik. Ez az antiszelekció folyt az országban. Körülbelül 4—5 éve annak, hogy a földmívelésügyi minisztérium illetékes osztálya e tekintetben elismerésre méltó eredményeket produkált, amennyiben felismerte ezt és az apaállat-akcióhoz — addig kizárólagosan csak ezekkel törődtek — hozzávette az anyaállatakcókat. Felvásárolta ezeken a jó tenyészállatot tartó vidékeken az anyaállatokat — értem alatta az üszőborjúkat is — és átvitte azokra a vidékekre, amelyek rosszabb fajtákkal küzködtek. Jött a háború és ezt kiegészítették nagyon okosan azzal, hogy az anyaállatoknak, tehát az üsző-borjúknak levágási tilalmát rendelték el. Ezt azután tovább kiegészítették azzal, hogy a földmívelésügyi minisztérium ezeket az állatokat a gazdáktól áldozatokkal felvásárolta. Csak a befejezés, a zárókő hiányzott, mert végeredményben ezeknek az üszőknek, ezeknek az anyaállatoknak további életbentartását is valamimódon biztosítani kell. Ha ezt nem biztosítom, céltalan az egész munka, amit ennyi áldozattal végez a kormány. Ennek a biztosításnak két pillére van: az egyik a tejár, a második a takarmány ki-