Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-267

4 Az országgyűlés képviselőházának tatni és előzetes tárgyalás céljából a pénzügyi bizottságihoz utasítani. Elnök : A Ház a jelentést kinyomatja, s tagjai között szétosztatja előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadja a pénzügyi bizottságnak. Szólásra következik a vezérszónokok közül? Nyilas Ferenc jegyző : Kunder Antal. Elnök : Kunder Antal képviselő urat illeti a szó. Kunder Antal : T, Képviselőház ! Azokhoz a kegyeletteljes szavakhoz, amelyekkel a Házelnök úr az elhunyt közellátási miniszter úr életét, egyéniségét, munkásságát és eredményeit méltatta, nekem mint az ellenzék szónokának nines egyéb hozzáfűzni valóm, mint az, hogy ebben a gyászban, fájdalomban és tiszteletben nemcsak a Ház mádén tagja, haneimi az ország minden polgára is őszinte szívvel és lélekkel osztozik. A magáim részéről régi katonaéletemnek egyik legmegértőibb elöljáróját és^ igaz őszinte (barátomat vesztettem el benne. Bármilyen friss azonhan a fájdalom, az élet nem állhat meg és bennünket a munka folytatására kell, hogy kényszeríts en, a sors véletlene folytán egy olyan munkára, amely munka bírálatot jelent a kormány tevékenysége felett, s amelyben az elhunyt miniszter úrnak is része volt, mint a gazdaságpolitika egyik tényezőjének és vezetőjének. Hangsúlyozni kívánom ezért, hogy a magam részéről igyekszem elkerülni azokat a kritikákat, amelyek politikai szempontból az ő működésével lennének kapcsolatosak, (Helyeslés a szélsőbalodálon.) és lia még sem kerülhetők el, arra kérném a Ház minden tagját, hogy ezeket a bírálatokat ne méltóztassanak úgy értelmezni, mintha én őt akár mködésében, akár politikai felfogásálban, legkevésibbé pedig egyéniségében és személyében óhajtanám kritikával illetni. (Helyeslés.) Amit szóvá kívánok még tenni felszólalásom elején az, hogy tisztelettel kérném a kormányt, méltóztassék a ibizottsági üléseknek és a Ház üléseinek terminusait valahogyan jobban összhangba hozni, mert ami ma történik, — hogy amikor itt a Házban a 42-es bizottság felhatalmazási javaslatát tárgyaljuk és én féltizenegy órakor kezdem meg a felszólalást, ugyanakkor 11 órára van kitűzve a 42-es bizottság ülése, — odavezet, hogy a parlamenti munkának komolysága és tekintélye veszélybe fog jutni, (vitéz Imrédy Béla: Ügy van!) Mert hiszen, akik jelen vagyunk ma a Ház ülésén, nagyrészt e bizottság tagjai, akik e gazdaságpolitika iránt érdeklődést mutatnak. Arra kérném ^ a kormányt, méltóztassék sajátmaga. előljárni abban, hogy ennek a parlamentáris rendszernek munkája, e munka tekintélye és komolysága biztosíttassék és a maga részéről ne az ellenkezőt művelje, ami ennek a tekintélynek és komolyságának lerontására vezet, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezek után felszólalásom ) tulajdonképpeni tárgyára áttérve, meg kell állapítanom azt, hogy a kormánynak ez a kérése, — melyben a 42-es bizottság működésének másfél évvel való meghosszabbítását kéri és ilyenmódon meghosszabbítását a különleges hatalomnak, illetőleg a felhatalmazásnak, — indokolt, mert hiszen az elkövetkezendő esztendő, amelyben működését kifejteni óhajtja, a megelőző esztendőktől, amelyekre 11 éven át ez a felhatalmazás érvényben volt, legfeljebb abban különbözik, hogy a viszonyok még súlyosabbakká 167. ülése 194-2 június 16-án, kedden. fognak válni, mert még mélyebben megyünk bele a háborúba. A kérés tehát, amelyet a kormány előterjesztett, indokolt, a mi állásfoglalásunkat azonban mégis annak kell befolyásolnia, hogy a kormány az elmúlt esztendőben hogyan élt ezzel a reáruházott kivételes hatalommal és mik voltak a konkrét eredményei ennek a gazdasági politikának, amelynek kifejtésében őt semmiféle rendszer meg nem kötötte, ahoj tehát szabadon tehette azt, amit az ország és a közgazdaság vezetése érdekében jónak látott. Csak ezeknek a konkrét eredményeknek lemérése után tudjuk lekiismeretünk szavára hallgatiya véleményünket és ilyenmódon szavazatunkat megformálni. Azt kell megállapítanom, hogy a tervszerű gazdálkodás megfogalmazásában bizojnyos ellentétek állnak fenn a kormány és mi közöttünk. Mi tervszerű gazdálkodás alatt mindenkor azt értettük, hogy a kormány öszszefüggő képet alkot magának a gazdaságpolitika vonalvezetéséről, ezt az összefüggő képet megalkotja bizonyos záros időkre és kifejezésre juttatja határozott, konkrét számok ban, ahogyan az általánosan szokás is. A magyar gazdasági politikának háború utáni esztendőiben ilyen tervgazdálkodásra példa volt az, amit győri programúiként szoktunk emlegetni és aminek gazdasági megalkotója Imrédy Béla t. képviselőtársam volt, kezdetben végrehajtója is, mint gazdasági csúesminisz*ter. Ilyen terveket láttunk vOroszországban, a német birodalomban, Olaszországban. Mindezek a tervezetek azokat a programmpontokat, amelyeket felöleltek, mindenkor határozott számókban is juttatták kifejezésre. Olvasom ugyan a lapokban, hogy a miniszterelnök úr erdélyi útján említést tett egy tízéves beruházási programmról. Ez a tízéves időhatár kicsit nagy, a mi kis nemeetünk viszonyaihoz mérten. Nagy birodalmak is legfeljebb öt évre szoktak ilyen programmot készíteni, Németországban például a Vierjahresplan néven ismert tervezet csak négy esztendőre szólt, sokkal nyugodtabb viszonyok közepette. Ha tehát ők, a nagy birodalmak megelégednek azzal, hogy sokkal szerényebb időre alkossák meg maguknak gazdaságpolitikai célkitűzéseiket, nekünk, egy sokkal kisebb birodalomnak sokkal súlyosabb gazdasági és politikai időben még szerényebbeknek kell lennünk. Ennélfogva, ha az indokokat keressük, miért próbálunk mi magunknak mégis ilyen hosszú időre gazdaságpolitikai programmot alkotni, nem tudunk más konklúzióra jutni, mint arra, hogy ilyen hosszú időtartamra, tíz évre összeadva az egy-egy évre elosztva nagyobb számot fognak mutatni feltétlenül csekély gazdasági erőfeszítések és eredmények a közvélemény, a publikum számára. A komoly szemlélők számára azonban ez mindenképpen csak rontja a tárgyilagos bírálat eredményét. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) A tervszerű gazdálkodást olyan értelemben, hogy terveket csináljunk záros időre és konkrét számokban kifejezve, mi igen sokszor kértük a kormánytól. Éppen az elhunyt közellátási miniszter úr volt az, aki ennek a kérésünknek eleget tett és saját reszortjába tartozó