Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-270

114 Az országgyűlés képviselőházának kásinségre is. Kérdeznem kell, vájjon a kormány a különböző rendelkezések után nem látja-e még elérkezettnek az időt arra, hogy a zsidóságot tökéletesen elkülönítse a magyarságtól (Bodor Márton: Gettóba velük!), vájjon nem érett-e még meg Magyarországon a helyzet arra, hogy a zsidókat végre egyszer gettóba szorítsák? (Bodor Márton: Ügy van! Sürgősen!) Vájjon nem volna-e helyes egyszer már likvidálni azokat a családi részvénytársaságokat, amelyeknek minden egyes felnőtt családtagja egy-egy lakást bérel és azt albérleti vagy átutazó szobának adja ki. Ugyanakkor a dolgozó emberek nem tudnak lakáshoz jutni, vagy ha lakáshoz jutnak, olyan árat kell fizetniök azért a lakásért, hatósági asszisztencia mellett, amelyet — ismét csak azt mondhatom, amit az imént a közellátás kérdésénél már voltam bátor mondani — becsületes munkával kenyeret kereső tisztviselő vagy munkásember nem tud megfizetni. (Ügy van! Ügy van a szélsőbaloldalon.) Ki tud ma 3000—3200 pengőt fizetni egy kétszobás lakásért? (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A tisztviselőtársadalomnak és a munkásságnak melyik kategóriája tud ilyen összeget egy kétszobás lakásért fizetni? Ezen a téren az intézkedések elodázhatatlanok, ezeknek jönniök kell és nagyon kérem a kormányt, igyekzzék minél előbb megoldani ezeket a problémákat. (Bodor Márton: Már tegnap kellett volna megoldani!) Ismét csak azt mondom a kormány felé, amit többször hangoztattam: ha nem érez magában elég erőt, akkor forduljon bizalommal a magyar néphez; a magyar nép ezeknek a kérdéseknek a megoldásánál minden körülmények között ott fog állni azok mögött, akik a kérdést meg tudják oldani. Ha pedig bármilyen oknál fogva nem mer vagy nem tud a magyar néphez fordulni, akkor tessék ennek a kérdésnek a konzekvenciáit levonni. (Bodor Márton: Lemondani!) T. Ház! Már említettem, az az érzésem minden egyes rendelet megjelenésénél, hogy valakinek vagy valakiknek érdeke a dolgozó embereknek egymással való szembeállítása. Ha máskép nem, akkor az emberekben levő irigység kihasználásával állítják szembe az egyik dolgozó embert a másikkal. Jönnek rendelkezések, amelyekkel tapaszszerűen leragasztanak valamit: tüneti kezeléssel javítanak valamit a köztisztviselők, a közalkalmazottak helyzetén. Erre természetesen a magánalkalmazottak jogosan elkeseredve kérdik: vájjon miért csak azokat segítik, miért nem segítenek bennünket is? Amikor a másik oldalon kijön a toldozás-foldozás, akkor meg az első oldal panaszkodik. És itt felteszem a kérdést: ha be-' látják, hogy ezeket a problémákat meg kell oldani, — mert hiszen itt is, ott is megoldanak, segítenek valamit, itt is van egy kis tapaszolás, ott is van — akkor miért nem oldják meg őket gyökeresen és végérvényesen? Miért nem hat oda a kormány, hogy ezek a kérdések megoldassanak? Túloldalon ülő igen t. képviselőtársaim a törvényjavaslattal kapcsolatban nagyon sokat beszéltek összefogásról, arról, hogy Iháború van és valamennyiünknek össze kell fogni. Miért nem kezdi meg a kormány ennek az összefogásnak az ápolását és kitermelését elsősorban a dolgozó tömegekben, hogy ott ne álljanak egymással szemben a magyar emberek, hogy ne haragudjék, vagy ne irígy'kedjék az a kisüzemben dolgozó munkásember arra a nagyobb üzemben dolgozó munkás270. ülése 19^2 június 23-án, kedden. emberre azért, mert az üzemében megkapja azt a fél kiló vagy háromnegyed kiló húst vagy zsírt, amit ő nem kap meg. Az összefogást ott kell megkezdeni, a bizalmat ott kell elsősorban megerősíteni, a dolgozók társadalmában és akkor majidi automatikusan jön meg a bizalom benn a parlamentben is; akkor sikerülni fog az, amit t. képviselőtársaim olyan sokat hangoztatnak: sikerülni fog megteremteni azt az egységet, amelynek birtokában hazánkat be tudjuk állítani az új európai rendibe. Én biztos vagyok abban, hogy a többség ezt a törvényjavaslatot a mi jogos és tárgyilagos kritikánk ellenére is éppen úgy megszavazza, mint ahogyan megszavazta eddig is a Ház elé hozott javaslatokat. Arra is el vagyok készülve, hogy ennek a javaslatnak az eredményei és kihatásai ugyanolyanok lesznek, mint az eddig megszavazott és törvényerőre emelkedett törvényjavaslatoknak. Egészen furcsának találom azonban azt, hogy mégis elhangzott egy olyan mondat is, amely úgy szólt, hogy a kormányt becsületes ténykedéseiben, ko> moly munkásságában akadályozza az ellenzék túlzott aggályoskodása és akadékoskodása. (Rajniss Ferenc: Nevetséges!) Ezekből a javaslatakból törvények lesznek minélkülünk is, de nejdvánja a t. Ház azt, hogy az erről az olcralról elhangzott kritikák alapján ezt az immár hosszú esztendők óta megadott felhatalmazást mi bizalommal megszavazzuk és bizalmat szavazzunk a kormánynak. Mi hajlandók lennénk annak a kormánynak bizalmat szavazni és támogatni azt a kormányt utolsó leheletünkkel hazánk és fajtánk érdekében, amely ezeket a problémákat gyökeresen megoldja. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Mi minden körülmények között támogatjuk a kormányt, ha látjuk azt, hogy a szakszerűsége érvényesül a vezető pozíciókban, ha ott tényleg szakemberek ülnek, akik képesek arra, hogy megoldják ezeket a problémákat. (Nagy László: Ha szavak helyett cselekedeteket látunk!) Nem látom erre més: csak az előkészületeket sem, még csak a jeleket sem, nem látom seholsem érvényesülni a szakszerűséget, annál több szakszerűtlenséget látok minden intézkedésben. Addig, amíg ezt nem látom, nem tudok bizalommal viseltetni a kormánnyal szemben és éppen ez oknál fogva nem áll módomban a szőnyegen lévő javaslatot megszavazni. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbáloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra, következik? Vámos János jegyző: vitéz Imrédy Béla! Elnök: vitéz Imrédy Béla képviselő urat illeti a szó. vitéz Imrédy Béla: T. Képviselőház! Szíves elnézését kérem a t. Háznak, hogy terhelem a t. Ház figyelmét felszólalásommal, de úgy érzem, hogy kötelességem felszólalni ebben a vitában, két okból. Egyrészt azért, mert azt hiszem, hogy a t. Háznak alig van olyan tagja, aki a jelen tárgyalás alatt álló felhatalmazásnak formai és tartalmi vonatkozásaival, gazdaságpolitikai hátterével és következményeivel és az egész politikai légkörrel, amely körülveszi, annyit foglalkozott volna, mint jómagam. Jelen voltam ennejk a felhatalmazásnak születésénél, — igaz, hogy akkor csak szakértői minőségben — amikor ezt^ 1931-ben a XXVI. tc.-kel a törvényhozás elsőízben adta meg a kormánynak. Résztvettem ezeknek a javaslatoknak további tárgyalásánál, mint pénzügyminiszter, mint gazdasági miniszter és mi-