Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-270

Az országgyűlés képviselőházának Néhány pillanatra áttérek az ipar és a kereskedelem kérdésére. Kormányzati kijelen­tésekből hallottuk, hogy átállítottuk az ipart és a kereskedelmet. Az ipar és a kereskedelem kérdésével ebben a Házban ezzel a javaslattal kapcsolatban is nagyon sok szó hangzott el. Én csak újólag fel akarom frissíteni ezt a témát néhány megjegyzéssel. Nem tudom, hogy ez az átállítás azt jelenti-e, hogy a magyar nagy­ipar még ma is a zsidók kezében, még ma is a Weisz Manfrédok, Chorinok és Pellnerek ke­zébem van, az önálló kisipar pedig a magyar munkássás: túlnyomó részével egyetemben mindjobban sorvad, részben az anyaghiány, részben a nyomasztó és elsősorban még ma is csak a zsidó nagyiparosokat gazdagító ár- és bérpolitika miatt? Amikor a munkaközvetítés révén a keresztény munkásság jórésze még mindig a zsidó szociáldemokrata vezérkar kar­mai között küszködik és ki van téve a legna­gyobb lélekmérgezésinek, akkor nem beszélhe­tünk a magyar ipar átállításáról. Ha a keres­kedelemről beszélünk, akkor bizony látjuk ott az Aladárokat, a zsidóbujtatókat, a fekete forgalomnak a zsidók által véghezvitt mind­jobban való kiterjedését, látjuk a sibolást, az árurejtegetést és azt, hogy a tönkretett zsidó kereskedelem idején a zsidók jobban élnek, fényűzőbb életet élnek, mint valaha és ezt ki­felé is fitogtatják, mutogatják. Amíg mi ilyen tényeket látunk, addig az elhangzott kijelem­téseknek nem tudjuk elhinni azt, hogy itt ííyökeres és könyörtelen végrehajtás történik. Amikor például az árdrágításokkal kapcsolat­ban is azt látjuk, hogy azoknak fővezérei és felbujtói kizárólag a zsidóság köréből kerül­nek ki, akkor van egy szerény javaslatom, amely nem ütközik külpolitikai érdekekbe és amely igen kömnyen végrehajtható. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Rapcsányi László: Tisztelettel kérek 15 perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbí­tást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbí­tást megadja. Rapcsányi László: Ez a javaslat úgy szól, hogy az árdrágítóktól és sibóloktól a vagyon elkobzaradó, az illetők családostól munka­táborba utalandók, mindegyikre fejadó ve­tendő ki eltartásukért, amelyet a zsidó hitköz­ségeknek kell megfizetniük. Ott azután a zsidó közösségi érzés teljesen kifejlődhet és a zsidó önsegélyző egyletek tökéletesen kiélhetik ma­gukat. (Szögi Géza: Megvam ott a közösségi érzés! — Börcs János: Bár miköztünk volna meg!) Amikor én a zsidókérdésről beszélek, nem a gyűlölet szava szól belőlem, mert én fajtámat ezerszerte jobban szeretem, mint aho­gyan bárki isa zsidót gyűlöLni tudja. De, ami­kor azt állapíthatjuk meg, hogy faji adottsá­gaik következtében a zsidók közveszélyesek a nemzet élete szempontjából, akkor éppen a lenni, vagy nem lenini, az ők vagy mi kérdésé­nek ránknézve kedvezően való eldöntése érde­kében könyörtelen eljárásokhoz kell folya­modnunk. Általában gettóba kell a zsidókat zárni. (Ügy van! Ügy van!' — Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Melőtt azonban ez megtörté­nik, máról-fhlolnapra el kell rendelni a sárga zsidó csillag viselését (Helyeslés a szélsőbal­oldalon.) levakarhatatlanul és levághatatlanul. Azonkívül az összes zsidóvállalatokból ki kell emelni a zsidóságot és*, helyébe megbízható, szakképzett keresztényeket kell tenni. Az ösz­270. ülése 19%2 június 23-án, kedden. 99 ( szes iskolákból ki kell zárni a zsidókat és gettó­iskolába utalni. Nem tűrhető), hogy a zsidószel­lem az új magyar nemzedéket' mételyezze ép­pen azokban az időkben, amikor a legfogéko­nyabb a fiatal magyar palánta lelke. (Börcs János: Most is zsidó tanárok tanítanak!) Ez a gettó nem lehet más, mint koncentrációs tábor. Egészen természetes dolog, hogy fenntartásuk­ról nem az államnak kell gondoskodnia, mert­hiszen telik erre a célra a magyar véren, verej­téken általuk összeharácsolt magyar birtokok és magyar jövedelmek tőkéiből, amelyek zsidó kézben maradtak. Ugyanakkor záros határ­időre el kell rendelni a vagyon- és raktár­bejelentést. Valamennyien meg vagyunk győ­ződve arról, hogy soha nem volt a zsidóság­nak olyan nagy áruraktára, mint ma és hogy ez a fekete forgalom destruáló cselekedeteit csak előmozdítja. Itt azután drákói szigorral kellene fellépni, halálbüntetéssel sújtani azt, aki árurejtegetéssel-foglalkozik és aki nem je­lenti be áruját. Majd akkor meg fog szűnni a fekete forgalom és megszűnnek a saját fajtán­kon belül is, sajnos, megállapítható eltévelye­dések, r amelyek felbujtói azonban mindenkor a zisidók. Ugyanakkor a zsidó bujtatok, az Ala­idárok is hasonló sorsot érdemelnek, mert ha annak a zsidónak nincs egy bujtató cégére, akkor a zsidó nem tud megbújni, napfényen marad és a napfényen sokkal könnyebben észre lehet venni a gazságát. (Úgy van! Ügy van!) Ezzel kapcsolatiban kívánkozik ide Kállay 'miniszterelnök úrnak egy kijelentése (olvassa): »Nem fogom tűrni, hogy a, szegénység még sú­lyosabb legyen azáltal, ha másoknál tobzódást lát. Nem, szabad tűrni, hogy ahol az egyik oldalon inség fenyeget, a másik oldalon a dus­kálkodásnak csak a lelhietösége is fenn­maradjon.« A zsidók még ma is kirívóan duskálkodnak, feltűnően öltözködnek, a lokálokat és főképpen a jobb éttermeket naponta látogatják, a szín­ház, a mozi, a strand és egyéb szórakozóhelyek ma is még azt mutatják, hogy az egyik oldalon, a milliók oldalán, az árnyékos oldalon a nyo­mor, a másik oldalon, főképpen a zsidóság oldalán még mindig a legnagyobb duslakoidiás, kirívó jómód, a jómód kirívó fitogtatása van és nem törődnek azzal, hogy most, amikor a magyar nép színe-java kint védi az ezereszten­dős határokat, ugyanakkor ők idehaza az éj­jeli frontokon a legnagyobb destrukciót végzik. Ugyancsak meg kell emlékeznem egypár szóval a tisztviselőkérdésről is. Eddig a javas­lattal kapcsolatban erről senki sem szólt eg> szót sem. Pedig ide kívánkozik, mert hiszen le­gyünk tárgyilagosak: amikor elismerjük egyes társadalmi osztályok kemény munkáját, becsü­letes, kitartó, szívós munkásságát, ugyanakkor meg kell, hogy emlékezzünk a nemzet vezérka­rának, a tisztviselői rétegnek az életéről is és bár a családi pótlék szempontjából a tényleges tisztviselők helyzetén bizonyos mértékben ja­vítás történt, azonban elmondhatjuk mi is, hogy robot a kenyerük, könny az italuk és szenvedés az életük, mert ha benézünk a nagy­családú tisztviselőházakba, akkor azt látjuk, hogy bizony ott még ma is égető kérdés a gyermekek számára nemcsak a ruhának, de magának az élelemnek az előteremtése is. Még J ma is azt látjuk, hogy^ a felnövő magyar palán­ták iskolai neveltetésének gondja súlyosan ne­hezedik a tisztviselői társadalomra, amely ereje minden megfeszítésével a legjobbat

Next

/
Thumbnails
Contents