Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-269

90 Àz országgyűlés képviselőházának T. Ház! Sietek befejezni, mert az időm lejár. Legyen szabad még a névmagyarosítás kérdésével foglalkoznom. A kormánynál — nem tudom, mi oknál fogva — bizonyos huza-vonát, olyan elhidegülést látok ezen a téren. En nem akarok mást a t. kormánytól — ezt mint magyar törvényhozó nem kérem, hanem követelem—, hogy abban a gyors tempóban vehessen fel magyar nevet valaki, mint ahogy valaki nevét régi nevére visszaváltoztathatja. Ez a legkevesebb, amit magyar ember a magyar törvényhozásban követelhet. Ha 24 óra alatt el tudják intézni azoknak a kérvényeit, akik régi nevüket akarják újból felvenni, akkor éppúgy intézzék el azt is, ha valaki új nevet akar felvenni. A másik kérdés az ősi történelmi nevek tiszteletben tartása. Itt igenis arra kérem a t. kormányt, hogy azokat a keresztény magyarokat, akik ősi magyar nevet vettek fel, szólítsa fel ,hogy záros határidőn belül új magyar névre cseréljék fel az ősi történelmi nevet, ha pedig zsidók voltak azok, akik arra vetemedtek, hogy itt például Rákóczi, Petőfi nevet vettek fel, ezeknek a régi zsidó nevüket kell viszszaadni. Lehetetlen állapot az, hogy Rákóczi, Petőfi névvel járkáljon valaki itt az országban és azt is lehetetlennek tartom, hogy a mi szeretett kormányzó urunk nevét más is viselhesse, mint aki a családhoz tartozik. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A kormányzó urunk iránti tisztelet, hála és szeretet arra késztet bennünket, hogy innen szólítsunk fel mindenkit, aki ezt a nevet felvette: a kormányzó úr iránti tiszteletből tartsa erkölcsi kötelességének, hogy nevét megváltoztassa és más magyar nevet vegyen fel. (Helyeslés jobbfelől.) Mélyen t. Képviselőház! Még agy kérdéssel foglalkozom, a nemzetiségi kérdéssel. Sokan azt mondják: ez nagyon kényes kérdés, ehhez csak Jkeztyűs kézzel szabad hozzányúlni, nem szabad ezt szóvátenni, mert félté kenykedésre, mleg nem értésre, félreértésre, ad alkalmat. Akik ezt mondják, azoknak véleményében nem osztozom, mert amint ez kényes kérdés afaban a percben már nem őszinte kérdés. (Ugy van! a szélsőbaloldalon). Ezzel a kérdéssel őszinteséggel, nyíltsággal kell foglalkozni. Hallottuk itt a képviselőháziban pár nappal ezelőtt egyik képviselőtársunktól, hogy hogyan bánnak az erdélyi székelyekkel az oláhok és amikor én megírom, hogy Nagymagyarország ért, haltak hősi halált fiaink, akkor a cenzúra kitörli azt, hogy Nagymagyarországért, mert úgylátszik, nem Nagymagyarországért kell meghalni, hanem csak Magyarországért. En a ^nemzetiségi (kérdésről nyíltan beszélek. Itt állam az államban ne/a lehet senki. (Ugy van! jobbfelől). Mindenki tartozik az állam iránt, a tétéles törvényeik iránt őszinte tisztelettel viseltetni. Aki nem így viselkedik, azt ki kell utasítani az országból. A nemzetiségek megkapták a jogokat, éljenek velük. Itt soha sem bántotta őket senki, egyenlő jogokat, sőt tovább megyek, látszólag, sokszor ténylegesen is több jogot élveztek, mint az itt élő magyarok. Ha csak a földbirtokstatisztikát nézzük. azt tapasztaljuk — és ezt egészen nyiltan megmondom, —' hogy míg a mi fajtánk a napszámos szerepét töltötte he, addig a földihez jutott (bevándorolt idegenek a magyarok arányszámához képest több földhöz jutottak. Bn arra kérem őket, az összhang érdekében, amelyre szük269. ülése 194-2 június 19-én, pénteken. sége van ennek a nemzetnek,, az egész civilizált Európának: 'becsüljék meg a magyart, mert itt nyíltan megmondom, hogy a mi lovagiasságunknak .. is meg. van a határa. -Becsüljenek meg bennünket, mert nem csak hálátlanságnak tartom azt, ha valaki visszaél a helyzettel, hanem a legnagyobb gyávaságnak is minősítem. Magyarlakta vidékeiken, ahol csak magyarul beszélnek, ahol a kiküldött szónokok nem is tudnak a néppel máskép érintkezni, csak magyar nyelven, ne igyekezzenek magyar nyelven nemzetiségi öntudatot felkelteni valakinek a lelkében. Ezt legutóbb tapasztaltam az egyik gyűlésen. A magam részéről feltétlenül a szeletet, a megértés álláspontján vagyok, de mindenkitől megkövetelem, hogy az államhűség ellen ne vétsen, és itt csak egy köszöntés, egy egy kiáltás lehet: Éljen Horthy! (Éljenzés). ' Itt van az őrségváltás kérdése. Nagyon helyes, — osztozom a miniszterelnök úr véleményében —, hogy addig is, amíg az általa bejelentett, általunk hőn várt pillanat elérkezik és az a kivonulás megindul, amikor szépen kimennek az országból — természetesen a törvénybe én is beveszek bizonyos korlátozásokat, bizonyos kedvezményeket kapnak azok. akik — mondjuk — jobban viselkedtek, mint a többiek, ezek első osztályon mehetnek ki az országból (Derültség jobbfelől.) — mondom —, amíg elérkezik ezek kivándorlása az országból, addig is nagyon helyesen, megtörtént az a bizonyos őrségváltás. Ezt úgy képzeltük el. hogy az egyes vállalatoknál azok a keresztényelemek, a keresztény tisztviselők, a keresztény mérnökök stb., akik addig háttérbe szorultak, most, amikor a zsidó vezetők eltávoznak. előbbre jutnak ós így ők ülnek be a pozíciókba. (Ugy, van! a szélsőbaloldalon.) Természetesen nem szívesen látjuk és azt hiszem, a miniszterelnek úr sem látja szívesen, amikor nem hozzáértő emberek vállalkoznak valamire, mert ez csak arra fog szolgálni, hogy a zsidók arra hivatkoznak, hogy mi nem vagyunk szakemberek, mi nem értjük a dolgot, az ország tönkre fog menni, ha keresztény kezekbe kerül a kereskedelem és az ipar. Hála Istennek, már eddig is bebizonyítottuk, hogy igenis megálljuk a helyünket, vagyunk olyan jó kereskedők még, mint ők, igaz. hogy kevesebb haszonnal számolunk, mert itt is Prohászka szavait kell idéznem, aki a ke resztény és a zsidó kereskedelem közötti paradoxon szempontjából feltette azt a kérdést, hogy melyik kutya kapar ki több koncot, az-e, amelyik 20 méter hosszú járszalagon van pórázon, tehát 20 méternyi körzetben keresheti a csontot, vagy az, amelyik csak 3 méternyi körzetben működhetik. így vagyunk a kereskedelem terén is. A keresztény lelkiismeret csak 3 méteres körzetet enged meg, a másik, a kevésbé lelkiismeretes, 20 méteres körzetben dolgozhatott. Arra kérem az igen t. keresztény őrségváltókat, elégedjenek meg ezzel a kevesebb haszonnal és ne kövessék soha az életben azt a példát, amelyet eléggé elítélni nem tudunk. Az őrségváltással kapcsolatban régente azt mondották, (hogy minden grófnak megvolt a maga házizsidaja. Ez elég elítélendő s nem a legkellemesebb megállapítás,, de, sajnos, a legtöbb helyen megfelelt a valóságnak. De ne következzék be a fordítottja, ne legyen meg minden zsidónak a házi grófja. Arra kérem a t. kormányt, hogy az őrségváltások során, a pozíciók betöltése során a