Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-261

358 Az országgyűlés képviselőházának Weisz Manfrédhoz és ezért kénytelen sokkal rosszabb munkafeltételek és sokkal rosszabb körülmények között — talán egy pinceműhelyben — dolgozni, ahelyett, hogy egy jól szellőztetett, jól világított műhelyben végezné munkáját. Miért büntetjük kétszeresen ezt az embert? T. Ház! De ezeken az igazságtalanságokon túl még egy külön szempontra is rá kell mutatnom. Ez az, hogy ma, amikor dicső honvédeink —, tekintet nélkül arra, hogy nagyüzemből vagy kisüzemből vonul t-a. be valaki, továbbá tekintet nélkül arra, hogy közhivatalból, vagy magánhivatalból vonult-e be valaki, — a dicsőséges német és szövetséges hadsere gekkel együtt vívják az európai kultúráért, a szebb, nemesebb,-jobb életért a mi harcunkat is, akkor kérdem, vájjon helyes-e az, hog> ilyenkor is megkülönböztetések vannak idehaza. Pedig ma különösen vigyáznia kellene a kormánynak arra, hogy az ilyen megkülönböztető bánásmód ne bontsa meg azt a lelki egységet, amely kint a becsület mezején éppen olyan elengedhetetlenül szükséges, mint ide» haza a munka arcvonalán T. Ház! A kormánynak ma — sokkal inkább, mint bármikor — mindent el kell követnie, hogy a lelki egység megbontására alkalmas ilyen és hasonló zavaró momentumokat minden rendelkezésre álló eszközzel kiküszöbölje. , A felsorolt igazságtalan megkülönbözteté. sek által sújtottak száma igen jelentős. Nem hanyagolható el azoknak a dolgozóknak száma, akik ebbe a második kategóriába esnek. Sajnos, csak az 1930. évi adatgyűjtés áll rendelkezésemre, amely szerint a 20-nál kevesebb segéddel dolgozó iparvállalatok, illetve iparosok 206.233 embert foglalkoztatta!?, míg az ugyancsak 20-nál kevesebb segéddel, illetve alkalmazottal dolgozó kereskedelmi és hitelvállalat ok 62.476 embert foglalkoztattak. Ig> tehát összesen kereken 270.000 dolgozó ember sérelmének megszüntetéséről, illetve egyenlő elbánásban való részesítéséről van szó. E szám nagysága különösen akkor válik érzékelhetővé, ha tekintetbe vesszük, hogy az iparforgalmi vállalatok összes segédszemélyzete — ugyan csak az 1930-as adatok szerint — összesen 575.000 volt. A dolgozó embereknek tehát csaknem a fele ebbe a kategóriába esik. Ha tekintetbe veszem még azt, hogy ezek a 12 esztendős adatok és ezek a számok időközben a jelentős területi gyarapodások és a természetszerű fejlődés következtében jelentős mértékben emelkedtek, akkor ez a szám, arány még rosszabb lesz. T. Ház! Az elmondottakat összefoglalva, ismételten arra kérem a miniszter urat, hog> először emeltesse fel a gyermeknevelési pót'ék összegét a drágulás mérvének megfelelően, másodszor, azt kérem, hogy a gyermeknevelési pótlék összegét a gyermekek számának megfelelően olyan módon emelkedő skála 'szerint állapítsák meg, mint ahogyan azt a közszolgálati alkalmazottaknál már megtették. Harmadszor kérem, hogy a törvény hatályát minden egyes munkavállalóra kiterjesszék, függetlenül attól, hogy hány munkással dolgozó üzeni tagja. . Kétségtelen, hogy az ilyen szeles kiterjesztés meglehetősen nagy anyagi megterhelést jelent az egy-két munkást foglalkoztató kisüzemek számára, könnyítést kell tehát találni a kisüzemek szempontjából a nagyipari üzemek hozzájárulási kulcsának emelésével vagy . ülése 194-2 június 3-án, szerdán. az egész kérdéskomplexumnak az Omcsa. hatáskörébe való utalásával, természetesen azzal a feltétellel, hogy az Omcsa. dotációját ennek megfelelően emeljék fel. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Végül még egy kérdésem volna és ezzel be is fejezem: tekintettel arra, hogy a gyermek tartásáról 14. életévében még atyja vagy más hozzátartozója gondoskodik, s a gyermek neveltetése, taníttatása és eltartása éppen ezekben az években adja a legnagyobb gondot, szükségképpen kérem, hogy a 14. esztendős korhatárt emeljék fel 16 esztendőre. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: A Ház az interpellációt kiadja az iparügyi miniszter úrnak. Következik Váró György képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék annak ^szövegét felolvasni. Haala György jegyző (olvassa): »Interpelláció a földmívelésügyi miniszter úrtioz. 1. Van-e tudomása arról a miniszter úrnak, hogy a Székelyföldön elszaporodott, illetve keletről a Székelyföldre húzódott vadak milyen mértékben pusztítják a székelyek kis vagyonkáját és hogy milyen károkat okoztak így az elmúlt esztendőben? 2^ Mit szándékozik tenni miniszter úr a vadkárok megszüntetése és <a székelyek vagyonkájának megmentése érdekében?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Dr. Váró György: T.Ház! (Halljuk! Halljuk!) Február 9-én bejegyzett interpellációmra, csak most, négy hónap elteltével került sor, mégis időszerű ennek a kérdésnek kifejtése azért, mert ezen a téren azóta sem történt semmi változás. (Csoór Lajos: Egy évszázad óta!) A keleti és erdélyrészi országrészek visszatértével hazánk egy nagy kinccsel, értékes

1 vadállománnyal és jó vadászterülettel gyarapodott. Örömmel látom a Magyarország idegenforgalmi nevezetességeit feltüntető térképen, hogy a vadállomány az egyik legnagyobb idegenforgalmi vonzóerő, amely az idegeneket országunkba hívja. A vadállomány tehát kétségtelenül egyik fontos nemzetgazdiasági értéke hazánknak — ezt hiszem és vallom — de csak adddig, amíg ez a vadállomány nagyobb értékeket nem veszélyeztet. Amikor Bartha Miklós »Kazárföldön« című művét olvastam, el sem tudtam képzelni azt a pusztítást és azt a veszedelmet, amit az urasági nagybirtokon tenyésztett vadak jelenthetnek a környező földeken lakó kisembereknek. Ma azonban a húsunkban és vérünkben érezzük ennek a kérdésnek az élét, mert a Székelyföldön ugyanaz a helyzet állott elő, mint amit Bartha Miklós könyvében leír: a székelyeknek ma ott kell állniok földjük végén és éjjelente tüzet kell gyujtaniok, hogy a földjeiket valahogyan megmentsék a vadaktól. Ez a helyzet annyira súlyossá vált nálunk, hogy közel állunk ahhoz, hogy az egész Székelyföldből egy nagy vadaskert legyen, ha ezen a téren nem történik sürgős intézkedés. (Budinszky László: Jó vadászterület!) Ennek oka elsősorban nemcsak abban keresendő, hogy a megszállás ideje alatt a székelyek nem kaphattak fegyverviselési engedélyt és így nem védhették meg földjüket, hanem különösen abban, hogy a keleti csatazaj következtében ezekre a csendesebb vidékekre húzódtak a vadak. így következhetett be az