Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-261

Az országgyűlés képviselőházának 261. hatálybalépése után« — a II. zsidótörvényről van szó, — »hamarosan nyilvánvalóvá lett, hogy azok a rendelkezések, amelyeket törvény hozásunk a zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanai tekintetében a törvénycikkbe felvett, nem kielégítők.« Tökéletesebben sohasem igazolódtunk, mint ezekben a megállapításokban. Pontosan az következett be, amit mondtunk és ezt csak azért említem meg, mert ez nekem erkölcsi alapot nyújt arra, hogy a jelenlegi törvényjavaslatot is objektíve megbíráljam. Egyedüli célom az, hogy a megoldás útján előre Jussunk, mert ha 1938-ban vagy 1939-ben elfogadták volna azokat, amiket mondtunk és nem kételkedtek volna t. képviselőtársaim és a többiek, akkor már jóval előbbre volnánk ebben a nagyon súlyos kérdésben, mert az események és a naplók száz százalékig bennünket igazoltak. T. Ház! A jelenlegi törvényjavaslat tehát megítélésem szerint és e- felolvasott tételek , szerint nem más

1

, mint a második zsidótörvénynek egy új hajtása, a zsidókérdés megoldásának továbbvitele a földvagyon elvétele irányában. Ezzel kapcsolatban tekintettel arra, hogy a javaslat indokolása is megmondja és a tények is világosan mutatják, hogy fajvédelmi javaslatról van szó, legyen szabad a zsidókérdés megoldásával egészen röviden foglalkoznom. A zsidókérdés megoldása véleményem szerint nem tagolható ennyi darabra, mint ahogy csinálják és nem egészséges fejlődés az, ha minduntalan egy-egy új hajtást hoz ennek a megoldásnak fája, ahelyett, hogy egy nagy, átfogó tervvel, ha nem is az azonnali végrehajtást, de ennek a nag:/ tervnek keretében egyes szektoroknak lépésről-lépésre való megoldását tűznénk ki célul. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én tehát elsősorban is azt szögezem le, hogy a zsidókérdés megoldása elodázhatatlan két szempontból. Elodázhatatlan elsősorban magyar fajvédelmi szempontból, (Helyedés a szélsőbaloldalon) mert minket egyedül és kizárólag az érdekel, hogy mi lesz.a magyar fajtával, mi módon tudjuk minél jobban megerősíteni a magyarságot és nem érdekelnek semmi féle szentimentális szempontok; például a•magántulajdon szentségének ál dogmáira hivatkoznak. Ez mind komolytalan dolog. Minket egyedül az érdekel, hogy a magyarságot _ az élet minden frontján hogyan lebet minél jobban megerősíteni. Az egyik szempont tehát a belső megerősödés kérdése, a másik szempont pedig — és ez nem elhanyagolható — a külpolitikai szempont. Itt előre válaszolok azoknak az uraknak, akiknek ezen a téren való véleményét már többször hallottam. Nem azért kell a zsidókérdést megoldanunk, hogy Berlinnek tessünk, hanem azért, hogy az új Európába méltó módon belekapcsolódhassunk. Ez óriási különbség, i Ház. Mi nem kegyekért futunk Berlinbe, hanem azért, mert az Európát átrendező berlini politikai véleménynek megfelelően kötelességünk olyan helyzetet teremteni, hogy az új Európába a magyarságot megillető módon kapcsolódjunk be. (Tost László: Ezt csinálja a kormány!) T. Ház! Németországi és olaszországi utjakn után jegecesedett ki bennem ez a vélemény, amelyet most hangsúlyoztam s amelyet nagyon komolyan hangsúlyozok, mert nagyon vigyáznunk kell: amíg itt apróbb szempontok, egyéni kis érdekek, kis köröknek, társaságoknak érdekei és szempontjai érvényesülnek, addig megkezdődik a körülöttünk lévő szomülése 19 U2 június 3-án, szerdán. 339 szédos kis, de ellenséges népeknek versenyfutása az új Európát átrendező hatalmak felé és hallgatólag, természetesen nem Berlin beleegyezésével, de maguk között egy új kisantant szellemi frontját alakítják ki. Azért csinálnak Bukarestben zsidómészárlást, azért rúgják ki Pozsonyból a zsidókat és jelölik meg Horvátországban a zsidókat, hogy ezzel is megelőzzenek bennünket és az új Európában való elhelyezkedésük során minket hátrább szorítsanak. Ha józanul és nyiltan nézzük az eseményeket, akkor erről tudomást kell szerezr nünk és az apró, szentimentális, egyéni és klikk-érdekek helyett a magyarság érdekeit kell elsősorban szem előtt tartanunk. T. Ház! Ami pedig a zsidókérdésnek és benne a javaslatban foglalt kérdésnek megoldását illeti, a felszólalók nagyrésze foglalkozott a megoldás mikéntjével, hogy gyorsan, lassan, húzva-halasztva, vagy mi módon történjék a megoldás. Tegnap Gsoór képviselőtársam mondott egy teljesen érthetetlen beszédet ilyen vonatkozásban. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Ezen a téren az a véleményem, — tapasztalásból mondom — hogy erre az operációra éppenúgy érvényes az a szabály, amit a sebészi műtétekre mondanak: nem az az operáció jár tudniillik eredménnyeL amelyet 3—4 óráig végeznek, — mert az halállal jár — hanem azon műtét után indul meg az egészséges fejlődés, amelyet gondosan előkészítve, nagyon vigyázva, de gyorsan hajtanak végre. T. Ház! Ez a szabály ezekre a javaslatokra és erre a megoldásra 100 százalékig érvényes. Mindazok az aggodalmak, amelyek itt felmerültek, komolytalanok. A magyar népben és a magyar fajtában megvan az erő, a képesség arra, hogy a zsidóság helyét átvegye, csak jóelőre kivizsgálandó és gondosan megállapítandó, hogy mely szektorokban, de azt azután azonnal e« végérvényesen el kell intézni. ,

]D. Ház! Ami pedig ennek a javaslatnak a fajvédelmi részét, tehát a zsidókérdésre vonatkozó részét illeti, meg kell itt állapítani azt, hogy Magyarország a zsidókérdést illetően egészen különleges helyzetben van. Magyarország 20 egész esztendeig küzdött, agitált a revízió érdekében. Mi azt állítjuk, hogy nemcsak az az országrablás, amikor fegyverrel szakítanak le a nemzet testéről darabokat, hanem éppen olyan országrablás az is, hogy ha a nemzeti vagyon testéből 25—30 százalékot idegenfajta vesz a kezébe. A revíziós gondolattal, Nagymagyarország, az erős magyarság gondolatával egyenesen összeesik tehát a zsidóságnak és első helyen a zsidó vagyon kérdésének likvidálása. Amikor ezt a javaslatot tárgyaljuk, és amikor a javaslat azt hangsúlyozza, hogy fajvédelmi javaslat és a zsidók földjének elvételét célozza, akkor ez valóiban nem jelenthet mást, mint a zsidóság 12 milliárd pengőnyi vagyonából — természetesen nem a mai árak, hanem az 1935-ös statisztikák és kimutatások szerint — a kétmilliárd pengőnyi—értéket kitevő földvagyon likvidálását. Nyilvánvaló és közelfekvő a gondolat, hogy hozni kell olyan javaslatot és törvényt, amely a további tízmilliárd igénybevételét is eszközli és itt csak egyetlen egy szempontot kell szem előtt tartani. Nem azt, amit x-szer hallunk erről az oldalról, hogy mi lesz a zsidósággal, hogy méltánytalanság éri, stb. Nem is érdekel, hogy mi lesz velük és mit kapnak, mert minkét csak egy érdekel, az, hogy zavarmentesen a magyarság megerősítését szolgálhassuk. Csak ez az egy szempontunk van. Éppen ezért mondtam, t. Ház, hogy egy B8*