Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.
Ülésnapok - 1939-260
Az országgyűlés képviselőházának 260. ülése 19 U2 június 2-án, kedden. 335 nak, sőt bátran fel merem itt említeni, az állandósított népfőiskoláknak is, azért, mert ha — mondjuk — egy középbirtok nagyságú birtoktest ilyen iskolák tulajdonává lesz, az egyúttal a legmintaszerübb üzemi termeléssel is foglalkozhatik, és a kisembereknek azok a fiai, akik ott nőnek fel, egyúttal szinte az ipari intenzitású földmívelést tanulják meg ezzel kapcsolatban, nem csak kereskedelmileg, a nagyszerű szakerők elméleti képzésével, hauem a gyakorlatba való rögtöni átvitellel is. T. Ház! Még arra is kérném a további, szíves türelmet és megértést, elsősorban a legille- j tékesebbek részéről, hogy mi azt szeretnők, ha a törvényerőre emelés és végrehajtás közöt 1 ' még a nehéz időkben sem lenne túlszéles lati- j tüd. Alapjában vévé minden időben, minden j törvénynek árt az, ha annak meghozatala és í végrehajtása között időbeli szakadék, időbeli | távolság v,an. Olyan rés ez. amiben, ha .valaki | szándékosan akar áskálódni, nemcsak de- \ struáinl ós értékeket feszíteni tud, de a köz- j vélemény várakozását is, lecsiszolja, leköszö- ; rüli, elerőtleníti s ez a végrehajtáshoz szükséges lendületből is eleve sokat elvesz. Ennél a javaslatnál is különösen fontos volna az, hogy a világért se maradjon papírtörvény. A földkérdés, hála a-magyar föld szenvedélyes szeretetének, amely él a magyar föld minden birtoklójában és bérlőjében, egyúttal a szenvedély kérdése is. A szenvedélyről is jól mondotta valaki, hogy az a hetedik nagyhatalom, és ma azt mondhatnám, hogy nem tudom, nem az első nagyhataloim-e'? Hiszen ebben a világharcban szenvedélyek is ütköztek meg, nemcsak gazdasági és más érdekek. Amikor ideológiák ütköznek meg, ugyanakkor szenvedélyek is ütköznek. A szenvedély valóban nagy tényezője a közösségi életnek. A szenvedélyben nagyon hasznos és áldott energiák érvényesülhetnek, ha a szenvedély jó és jól irányított, és óriási destruktív erők szakíthatnak benne, gátat ha a szenvedély rossz vagy rosszul irányított. Egészséges szenvedély a földszeretetben az annak a végzésében letelő élethivatásnak a szeretete, de egészségesen is kell, hogy irányítsuk ezt a szenvedélyt és egészségesen kell, hogy szolgáljuk: ezért fontos ennek a javaslatnak a végrehajtása. T. Ház! Felszólalásomat azzal végzem,hogy mindazok, akik a magyar lelkiséget kutatják, aggódó lélekkel, szaktudással és hozzáértéssel megállapítják azt, hogy a magyar sorsérzések között van egy sajátos érzés» amely a sok magyar sajátságnak egyike, valami különös lekésettség érzése él itt sokszor benne, valami olyan keserű tudat, amely rendesen akkor szokott jelentkezni, amikor rálépünk már a cselekvés útjára és annál inkább marcangol bennünket az önvád, hogy miért nem hamarább mozdultunk meg és miért nem hamarább kezdtünk cselekedni? T. Ház! Amióta ennek a parlamentnek tagja vagyok, azóta ezt a különös érzést számtalanszor éreztem kicsendülni szinte a Ház minden oldalán pártkülönbség nélkül. De ez a keserű érzés nemcsak azt jelenti, hogy neküuk keseregnünk szabad azon, hogy bizonyos dolgokat előbb nem végeztünk el, hanem ösztönzés is kell, hogy legyen, hogy ha későn is. a jobb későn, mint soha jelszóval legalább ez u ián pótoljuk az előttünk lévő generációknak, az előttünk telt évtizedeknek vagy századoknak mulasztását. Ezt a javaslatot, mint elkésettségünk keserű érzését ellensúlyozó és elmaradottságunkat utánpótló egyik nagy ösvényét a kéKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XIII. «Őbb'i magyar életnek örömmel elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: T. Ház! A tárgyalásra szánt idő le telt, a vitát félbeszakítom és javaslatot teszek • arra vonatkozólag, hogy legközelebbi ülésünket holnap d. e. 10 órakor tartsuk meg és ennek napirendjére tűzzük ki a ma tárgyalt törvényjavaslat vitájának folytatását, továbbá a mai napirendünkön szereplő két ügynek a tángyalá«'.. Méltóztatnak napirendi javaslatomat elfogadni? (Igen!) A Ház az elnök napirendi javaslatát elfogadja. Következik az interpellációs könyv felolvasása. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Haala Róbert jegyző (felolvassa): Esterházy Móric gróf — az iparügyi miniszterhez — badacsonyi bazaltbányák áttelepítése tárgyában. Ärvay Árpád — a külügyminiszterhez -— a Magyarország elleni rágalomhadjáratról, amely román részről folyik. Serényi Miklós gróf — a honvédelmi^ miniszterhez — a Dunai Repülőgépgyár építkezése tárgyában. Lili János — az iparügyi miniszterhez — a munkásság családi pótlékának kiterjesztése és felemelése tárgyában. Váró György — a földmívelésügyi miniszterhez — a székelyföldi vadkár tárgyában. Váró György — a miniszterelnökhöz — az erdélyiek részére faipari és fakereskedelmi átképző tanfolyam létesítése tárgyában. Csoór Lajos — a pénzügyminiszterhez — a volt védett; birtokosok hosszúlejáratú kölcsöntörlesztései tárgyában. Botár István — az iparügyi miniszterhez — az erdélyi ipari revízió tárgyában. Bálint József — a földmívelésügyi miniszterhez — Ditró nagyközségben a román agrárreform által elkövetett jogtalanságok orvoslása tárgyában. Bálint József — a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez — Ditró nagyközségben a román állam által elvett római katolikus iskolák viszszaadása tárgyában. Meskó Zoltán — a közellátásügyi miniszterhez — a betegek, aggok, gyermekek és áldott állapotban lévő anyák tejellátása tárgyában. Meskó Zoltán — a földmívelésügyi miniszterhez— a felszabadított Délvidék földbirtokrendezése tárgyában. Budinszky László — az igazságügyminiszterhez — az ügyvédi rend zsidótalanítása tárgyában. Pápai István — a földmívelésügyi miniszterhez — a bérért cséplő gépek üzembehelyezése előtt való időközi megvizsgálása tárgyában. Pápai István —- a belügyminiszterhez — a rosszindulatú híresztelések és suttogások radikális elfojtása tárgyában. Pándi Antal — a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterhez — a Trikolór Szövetség és a kereskedők vitájának ügyében. Tóth János — a földmívelésügyi és a köz : ellátásügyi miniszterhez — a mezőgazdasági termékek és termények árkérdése és árkiegészítése ügyében. Paczolay György — a földmívelésügyi, a közellátásügyi, az iparügyi és a pénzügyminiszterhez —- a Weisz Manfréd R. T. és a 57