Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-259

300 Az országgyűlés képviselőházának 259. ülése 19 U2 május 29-én, pénteken. közösen küzdjünk a cél érdekében. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Aladárok! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Kár rossz törvényt alkotni') Előttem szólott t. képviselőtársam sok olyan indítványt tett ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, amelyek nem tartoznak szorosan a törvényjavaslat tárgyához. (Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Ö maga is abba a tévedésbe esett, hogy folyton azt szorgalmazta és olyan javaslatokat tett ,hogy kiknek kell majd ezeket a földbirtokokat juttatni, ami nem tartozik ennek a törvényjavaslatnak keretébe. (Börcs János: Pedig ez fontos kérdés, engedelmet kérek! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek a baloldalon. Br. Vay Miklós: Ez a törvényjavaslat nem földbirtokpolitikai, hanem nemzetpolitikai javaslát abban a tekintetben, hogy a zsidóktól a földet maradéktalanul el kell venni. (Rassay Károly: Elvenni könnyebb, mint adni, ez már régi dolog! Ehhez nem kell tudomány!) Kifogás alá méltóztatott venni, hogy itt bizonyos kivételezések vannak, a nemzetiszocialista pártszövetség vezérszónoka is úgy tüntette fel a dolgot, hogy bizonyos csoportokban olyan kivételezések vannak, és azoknak annyi földet juttatunk, hogy ezzel az egész törvényjavaslatot illuzóriussá tesszük. (Börcs János: Ez így van! Természetes! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Sőt a kormánypárti vezérszónok is ezt mondta!) Természetes és ezt a magam és pártom részéről határoziottan kijelentem, hogy ezek a kivételezések a minimumra vannak szorítva (Horváth Géza: Jó! Ismerjük mi is!) és ezek a kivételezések egyáltalában nem érintik annak a millió holdra menő földnek a kérdését, amely az indokolásban meg van említve. Tatár képviselő úr személyeket is megnevezett és úgy tüntette fel a kormány földbirtokpolitikai működését, (Ifj. Tatár Imre: Ez a valóság!) mintha esetleg azokat a protekciós egyéneket juttatná földhöz, (Börcs János: Majd meglátjuk!) akik ennek a javaslatnak révén akarnának nagybirtokokba belekerülni. Fel• hozta, hogy Fabinyi Tihamér is juttatás útján került bizonyos birtokkomplexus birtokába. Itt is tévedés^ van, meg kell állapítanom. Nem juttatás útján jutott Fabinyi ahhoz a birtoktesthez (If j. Tatár Imre: Megengedték, hogy megvásárolja! Végeredményben egy!) Elnök: Csendet kérek! Tatár képviselő úr már elmondotta beszédét! Br. Vay Miklós: Mivel a földmíyelésíigyi kormánynak nem állt megfelelő pénzösszeg rendelkezésére, ennek a birtoknak átvételére, ezért gyakorlatilag úgy oldották meg a kérdést bizonyos egyezség formájában, hogy a földmívelésügyi miniszter kötelezte azt a zsidó birtokost, hogy bizonyos alacsony áron adjon kisemberek részére földet, és a birtok megmaradt részét, a megmaradt tanyát azután szabadkézből értékesíthette. (Budinszky László: De nem vol elég a parasztoknak! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Fabinyi tehát ezer» a réven jutott földhöz és nem juttatás útján, ahogyan beállítani méltóztatott. (Budinszky László: A parasztoknak nem volt elég!) Elnök: Csendet kérrek, Budinszky képviselő úr. Br. Vay Miklós: Erről a kérdésről felesleges tovább vitatkozni. Sajnálattal kell azonban megállapítanom, hogy ma az ország közvéleményében el van hintve a konkoly és mindenki, akinek vagyona, pénze vagy birtoka van, azon igyekszik, hogy valamiképpen zsidó birtokhoz tudjon jutni, (ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Budinszky László: Tehát lehet!) Ea volt a helyzet az elmúlt időben (Rassay Károly: Most is ez!) és ma éppen nem ez a helyzet, mert bátor vagyok pártunk nevében kijelenteni, hogy Bánffy földmívelésügyi miniszter úr volt az, aki pártunkban kijelentette, hogy megszünteti ezt a protekciós rendszert... (Rassay Károly: Hát volt? — Maróthy Károly: Mégis volt!) Elnök: Kérem, ne zavarják a szónokot a a baloldalon ülő képviselő urak. Br. Vay Miklós: ... és majd annakidején, amikor nem a zsi'dóbirtokok elvételéről vagy juttatásáról, hanem értékesítéséről lesz szó, akkor oly módon fogja a protekcionizmust megszüntetni, hogy az állam javára a legmagasabb áron, kvázi a legtölbbet ígérőnek juttatja majd azt a földet, ha az illető megfelelő egyén. Ezzé] megoldódik a kérdés, nem lesznek protekciós emberek, akik majd kilincselnek és miniszterekkel vagy nem tudom milyen magas pozíciókban levő egyénekkel fogják egymást ajánltatni azért, hogy földbirtokhoz jussanak, (Nagy zaj a bal- és szélsőbaloldalon. — Böres János: Miért nincs benne akkor a törvényjavaslatban í) Elnök: Kérem, Börcs képviselő úrnak nincs joga kérdéseket tenni, annál kevésbbé, inert fel is iratkozott a szónokok- közé. (Maróthy Károly: Attól még tehet kérdést!) Br. Vay Miklós: Azok, akik a közösségi gondolatot hirdetik, hangoztatják, tisztában kell hogy legyenek azzal: nem az a közösségi gondolat, hogy arról beszéljünk, hogy kik kapják majd ezt a földet, hanem igenis elsősorban a magyar államnak kell hogy ebből bevételi forrása legyein. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Ez nagyon helyes!) mert részben a hadsereg felszerelésére, részben egyéb költségek fedezésére kell a befolyó pénzt fordítani. Ez a közösségi gondolat, (Rupert Rezső: Ezt mindenkivel szemben gyakorolni kell) nem pedig az, hogy a választók és más emberek részére narcoljunk ki földet a képviselőházban, azért, hogy azt mondhassuk: én voltam az, aki ezt és ezt a birtokrészt a kisembereknek tudtam juttatni. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Ki azt) A kormány igenis, nemcsak célul tűzte ki a kisemberek földhözjuttatását, hanem azt a valóságban is gyakorolja. Méltóztassék visszatekinteni az elmúlt évek «órára, hány ember jutott földbirtokhoz, hány házat építettek és milyen szociális progranimot visz keresztül a kormány. Nagyon örülök annak, hogy ennek a helyes elvnek érvényesülésével az egész vonalon megszűnnek majd azok a visszaélések, amelyeket a képviselő úr is szóvátett. (Rapcsányi László: Biztos ? ! — Rupert Rezső: Hát szóval voltak ilyenek*?) Ez a törvényjavaslat, mint említettem, igen alkalmas lett volna arra, hogy a pártok is meg tudjanak békélni, mert hiszen egy közös gondolatot akarunk keresztülvinni, sajnos azonban arról a bizonyos magyar szokásról nem tudunk letenni. (Mozgás a szélsőbaloldalon. — Horváth Géza: Nem szokás az!) és ezért van az, hogy akkor, amikor kint az orosz ellenséggel állunk szemben, belül pedig a zsidók ellen kell küzdenünk, egymás között sem tudjuk megtalálni azt az összhangot (Rupert Rezső: Először mentsük meg a hazát!) és nem tudjuk elérni azt a közös plattformot, amelyre a mai nehéz időkben szükség volna. (Maróthy Károly: Ezt a rossz szokást parlamentarizmusnak hívják! — Zaj, — Elnök csenget.) Ebben a tekintetben a zsidóságtól vehet-