Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-254

Az országgyűlés képviselőházának 25k. nyes ezen a téren. À nyugati ipari államok munkásainak lakásigényét nem éri el a magyar középosztály igénye, s hogy ezt be tudjam bizonyítani, csiak egyetlen egy tételt hozok fel. Németországban a négyszobás munkásházak és munkáslakások ma már nem sorozhatok a ritkaságok közé, ugyanakkor méltóztassék megnézni, hogy Budapesten milyen lakásviszonyok között él a magyar tisztviselő és a magyar munkás. Budapesten a magyar köztisztviselők közül 500 lakik egyszobás lakásban, közel 10.000 lakik kétszobásban és csak 5000 lakik hároms,zobásban és mindössze 2800 azoknak száma, akik háromnál több szobás lakásban laknak. T. Ház! Most méltóztassék megnézni, hogy a magyar munkás sorsa mennyivel szomorúbb ennél. 85.000 munkásesaládfő-főíbérlő van nyilvántartva a budapesti statisztikák szerint és ebből a 85.000-ből 12.000 konyha nélküli egy szobás lakásban lakik, 61.000-nek van egy szoba konyhás lakása és csak 11.000-nek van összesen két szobás lakása és a 85.000-ből mindössze ezernek van 3 szobás lakása; ezek nyilván előmunkások és albérlőket tartanak vagy pedig nyilván zsidók. T. Ház! Senki se gondolja azt, hogy sokkal jobb viszonyok közt vannak a budapesti iparosok és kereskedők. Nem, t. Ház! 17.000 önálló iparosból 8.000 lakik Budapesten egyetlen szobáiban, 6.300 lakik két szobás lakásban és a kereskedőknél is körülbelül ez az arány. Ha meggondoljuk, hogy az önálló iparosok és kereskedők nagyon tekintélyes hányada, éppen azok, akik nagyobb lakásban laknak, zsidók, akkor rádöbbenhetünk arra, hogy még az önálló iparos és kereskedő is alig van valamivel magasabb lakásszínvonalon, mint a magyar munkás. Egyáltalán nem akarok beszélni az albérlők sanyarú helyzetéről, mert azoknak statisztikája azután természetesen még sokkal rosszabb, azonban, ha ez így van Budapesten, méltóztassék elképzelni, hogy mi van vidéken: tudjuk jól, orvosok azért nem tudnak lemenni vidékre, mert nincs megfelelő lakás. Hogy t a magyar tisztviselő Budapest felé vágyakozik, annak főoka az, hogy nincs a vidéken lakás, M fürdőszobáról mint luxusról beszélnek még ma is a vidéki lakásoknál. Egyik tanító ismerősöm — éppen a kerületemben — nemrégen bement tanítógyűlésre a városba, felesége ez alatt az idő lalatt szülte meg gyermekét egy olyan lakásban, amelyben a kis gyermek nem az ablakon, hanem- egy kidőlt falon keresztül látta meg először a napvilágot. Egy érdekes dokumentumot akarok itt felhozni a vidéki lakáshiány bizonyítására. A vármegyékben és a városokban az egész országban mindössze 356.000 olyan énület van, amelynek anyaga tégla vagy kő. Ez az összes lakások 25°/»-a, tehát a vidéki Jakások 75%-a vagy teljesen agyagból vagy sárból készült, vagy pedig az alapja kő, a többi nem. Mindazonáltal mégis azt mondom, nem a meglevő lakások milyensége ma a probléma, mert lehet, hogy ezek a lakások valóban betegség-fészkek, sőt bevehetetlen bacillus várak, de mondom, mégsem ez a nagyobb probléma, hanem az a lakás, .amely nincs meg. Dunántúl az a helyzet, hogy a szőlőhegyeken az öreg pincékbe költözik be a lakosság, mert magáiban a faluban már nines további lehetőség a terjeszkedésre. Számtalan olyan községről tudok, amelyben több ember lakik kint a hegyen, a hegyi lakásokban, mint ülése 19 U2. április 29-én, szerdán, 223 magában a faluban és ezek a hegyi lakások valamennyien öreg romok, romladozó pincék. Ezek az adatok, amelyeket az előbb felsorakoztattam, mind két vagy három évvel ezelőtti adatok s azóta a helyzet lényegesen rosszabbodott. Méltóztatnak tudni, esőben bő esztendő volt az utolsó két-három esztendő és ebben az évben is több mint tízezer lakást pusztított el a víz, a múlt évben is tízezer lakást s amelyek nem dőltek össze, tele vannak vízzel, egészségtelenek, úgyhogy valósággal veszedelem ezekben a lakásokban lakni. Vidéken^ nincs tégla, az építőanyag nagyon kevés, jórészt még ma is zsidókézben van jó csomó téglagyárunk és ennek eredménye az, hogy ott szabotálnak és így tovább. Ha azt nézzük, hogy az egész országban mennyi volt a lakásutánpótlás, akkor a következőket látjuk: 1937-ben 31.000 szobát építettek, 1938-ban 28.000 szobát és 1939-ben már csak 23.000 szobát. Méltóztassék ehhez hozzávenni, hogy Magyarország területén egy évben 90.000 házasságot kötnek. Méltóztassék elosztani a kötött házasságok számát a felépült 23.000 szoba számával, akkor méltóztatnak látni, hogy minden harmadik házasságkötésre jut csak egy új szoba építése. Budapest évi lakásszükségletc éppen az országgyarapodás és a forgalom emelkedése következtében évenkint most 10.000 lakás volna és ebből 1939-ben mindössze 3164 épült fel. A budapesti építkezésekre is rányomta a zsidóság a maga spekulációjának a bélyegét: házkaszárnya-, bérkaszárnya-rendszer az, amely tulajdonképpen dívik Budapesten, à kislákásépítés teljesen háttérbe van szorítva és míg 1933-ban 736 földszintes kis családi ház épült, 1939-ben már csak 273 és tíz év alatt az egész ,tíz év kislakás építési produktuma nem több, mint 4500 lakás, ami évi 450-nek felel meg. A pestkörnyéki viszonyokról nem is akarok beszélni. Tudjuk jól, hogy az Oncsa. most kezd annyira-amennyire építgetni itt és amott házakat, de ez természetesen csak egyetlen egy csepp a tengerben és távolról sem elegendő azoknak a hiányoknak pótlására, amelyeket idáig láttunk. Újpesten látunk még ma is olyan baraklakásokat, amelyek szégyenére válnak annak, hogy Budapest közvetlen környékén vannak. Budafokon még többezer ember ma is barlangban lakik és tudjuk jól azt is, hogy egyéb pestkörnyéki városok helyzete is éppen olyan szomorú, mint amilyent most említettem. Lássuk most, mik a kormánynak idevonatkozó intézkedései. Méltóztatnak tudni, hogy a múlt év augusztus elsején adtak ki egy rendeletet, amely megtiltotta a lakások felmondását. Helyes intézkedés volt, azonban ezeknek a kérdéseknek megoldására ez nem volt elegendő, sőt — nagyon jól tudjuk — az a helyzet, hogy a zsidó háztulajdonosok kijátszák ezt a szociálisnak indult intézkedést és részint azon a címen, hogy építeni akarnak, hamis^ tervek bemutatásával, részint pedig azon a címen, hogy sajátmaguknak van a lakásra szükséglük, kezdik kitelepíteni a régi lakókat. így van a zsidó üzletekkel is. A kormánynak van egy későbbi intézkedése, amely megengedi bizonyos feltételektől függően azt, hogy fel lehet mondani a zsidó bérlőnek az üzlethelyiséget, sőt még az elsőfokú iparhatóságnak is ad bizonyos lehetőséget arra, hogy beavatkozzék a dologba, mert amennyiben a zsidó üzletesnek ezévi forgalma nem éri el multévi 40*