Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-240

10 Az országgyűlés képviselőházának 24 dás betanulásaiban nyilvánult meg. Tették azok, akik őseink, elődeink előtt sokszor^ felöltötték az ünnepi magyar köntöst, sőt felöltötték még a díszmagyart is, hogy a magyar népünk bőrén beindított üzleti vállalkozásaikat minél nagyobb pénzbeli aranysiker koronázza. A pénzért, az üzletért, az üzleti sikerért ezek a vállalatok és cégek az előnyös hatás céljából az ünnepi és az újszerű hírverés különlegességeivel részint vállalataik, cégeik elnevezésére, részint az általak előállított és forgalomba hozott üzleti cikkek jelzésére a nemzet nagyjainak, valamint az egyház nagyjainak és szentjeinek nevét is felhasználták > és felhasználják még ma is, a nemzet nagyjairól és az egész egyház szentjeiről és nagyjairól szóló megjelöléseket és elnevezéseket még ma is alkalmazzák. T. Ház! A mondottak alapján világos, hogy mindez nagyon sérti elsősorban a nemzeti érzést, másodszor sérti a vallásos kegyeletet és vallási meggyőződést, harmadszor sérti a jóízlést is. Sérti először a nemzeti érzést. Minden igaz magyar ember tiszteli és megbecsüli őseit és történelmi nagyjait. A nemzet életében óriási nevelő hatása van már a gyermekkorban, az elemi iskolában is az ősök tiszteletének, a nemzet nagyjai megbecsülésének. Sohasem felejtem el azt, t. Ház, amikor még az elemi iskolában öreg tanítómesterem beszélt, magyarázott, lelkesen tanított Szent Istvánról, Szent Lászlóról, Rákóczi Ferencről, Hunyadi Jánosról és a többi nemzeti nagyságról s milyen megütközéssel vette tudomásul a gyermeklélek az ilyen elnevezéseket, ha bekerült a városba és itt-ott azt látta kiírva: Szent István sör, Szent László szappan, Hunyadi János keserűvíz, stb. Később, mint ifjú, még jobban értékelte a nemzet nagyjait és őseit s megbotránkozása is

1 nőtt, amikor látta a róluk elnevezett cégek és üzletek jelzéseit és az általuk forgalomba hozott cikkek elnevezéseit is. Az a korszellem azonban, amelyről Sza'bó Gyula előttem szólott igon t. képviselőtársam úgy beszélt, mint elsőrangú mételyről, annyira hatással volt Sok ember lelkére, hogy lassan-lassan közömbös lett a dolgok iránt és a nemzet nagyjai csak annyiban érdekelték őt, amennyiben jó friss Szent István sört ihatott, finom Szent László szappannal mosakodhatott és hasfájás esetén (Meskó Zoltán: Ferenc József keserűvizet!) Hunyadi János keserűvízzel gyógyítgatta beteg testét. De nemcsak a nemzeti érzést sérti ez, hanem Berti a vallási kegyeletet és meggyőződést is. A katolikus egyház azt az embert avatja szentté, aki művészettel alakította ki lelkét az Isten hasonlatosságára és aki a keresztény erények valamelyikét hősies fokban gyakorolta. Ezeknek az embereknek a földi élete mint egy műremek áll előttünk. Ha megcsodáljuk nagy szobrászművészeinket azért, mert a faragatlan, élettelen márványkőbe szinte életet lehelnek, szinte azt mondhatjuk egy kis illúzióval, hogy megszólal az ő müvük, ha megcsodáljuk festőművészeinket azért. mert az élettelen vászonra rajzolt kép szinte él, egy kis illúzióval azt mondhatjuk, hogy szinte megszólal, akkor hogyne kelne bennünk tisztelet, csodálat, lelkesedés, megbecsülés a nemzet nagyjai, az egyház nagyjai és szentjei iránt, akiknek művészi harmóniával kialakított lelke nemcsak az illúziókban szólal meg '. ülése 1942 február 6-án, pénteken. előttünk, hanem akiknek remekművéről a legszigorúbb bíró mondta a legnagyobb bírálatot, a mennyei Atya állította ki a bizonyítványt, amikor alkalmazhatjuk reájuk is a mennyei Atyának az Űr Jézusi'a vonatkozó mondását: »íme az én szerelmes fiam, akiben nekem kedvem telik.« T. Ház! Ha a történelem ünnepli és teljes joggal, azokat a kiváló embereket, akiknek cselekedeteiben és életében az emberi természet kívirágzását érte el: a költőbet, a tudósokat, a művészeket, a hadvezéreket, akkor fokozott mértékben jogos a mi vallásos tiszteletünk azok iránt, akik a halandó test törékenységében és a bűn csábításának ezer veszélye között is diadalra tudták juttatni a keresztény lélek legeszményibh törekvéseit. S mi ezeket a nagy embereket, nagy lelkeket, hősöket, szenteket, példaadó nemzeti nagyságokat engedtük profanizálni és engedtük a múltban üzleti vállalatok és vállalkozók pénzeszsákjának érdekében a nevüket vásárra vinni? Ez igenis sérti a mi vallásos meggyőződésünket és kegyeletűnket. De nemcsak nemzeti érzésünket, nem csak vallási meggyőződésünket és kegyeletün ket sérti ez, hanem sérti a jóízlést is. A némáét nagyjainak, hőseinek, szentjeinek, egyháznagyjainak tisztelete jele a nép, ,a nemzet egészségének, éppen így az álhősök, az álmagyarok — vannak elegen — az álkeresztények, az álszentek — ezek is vannak elegen — irányában mutatott tisztelet és lelkesedés a* nép, a nemzet süllyedésének, vallásossága, műveltsége, jóízlése csökkenésének a jele. Már pedig, ha ez a megállapításunk igaz, akkor meg .kell döbbennünk, hogy ma az emberi eszmények, ideálok terén milyen ijesztő valutaromlás következett be, milyen ijesztő értékcsökkenés pusztít mindenfelé. Hiszen csak nézzük végig — tisztelet, becsület a kevés kivételnek — a napilapokat, bárhol a világon. Miről írnak a legtöbbet? Az emberiség, a nemzet igazi nagy szellemi és erkölcsi tetteiről alig néhány sort írnak. Hol írnak misszionáriusainkról, hol és eleget honvédeink haláltmegvető bátorságáról, hol és mennyit a betegápoló apácáknak a szenvedőket istápoló heroikus munkájáról 1 De arról írnak, hogy legjobb a Szent István-sör, óriási reklámok ékeskednek a Hunyadi-keserűvíz érdekében, mert a hirdetést megfizetik, jó pénz. Arról igenis írnak, hogy két boxbajnok közül melyiket hány perc múlva borította el a vér és hogyan ordította a nyolcvanezres tömeg, hogy üsd ki! (Meskó Zoltán: Nem apád!) Még a_ rádió is közvetíti! Mennyit és hol olvasunk igazi nagyjainkról, hőseinkről, történelmi nagyjainkról ? De oldalakat írnak egyegy futballkapusról, kötéltáncosról, állatszelídítőről, filmcsillagról, énekesnőről. Kérdem, nem sérti mindez a jóízlést? T. Ház! Szent Máté evangéliumának 7. fejezetében a 6. versben azt olvasom, hogy ne ad. játok a szent dolgokat ebeknek és no vessétek gyöngyeiteket a sertések elé. Nekünk vannak szentjeink és mi magyarok mindig büszkék voltunk és vagyunk Szent Istvánra, Szent Imrére, Szent Erzsébetre, Árpádházi Boldog Margitra és^ a többi árpádházi nagy királyra, királynőre és királyleányra. Büszkén hivatkozunk rájuk, amikor arra szükség van, amikor kell, de ugyanakkor elfelejtjük, hogy a mindennapi, hétköznapi közéletben ezeket a szenteket, ezeket a példaadó nagy magyarokat nem becsüljük meg, vagy legalább is a múltban nem becsültük meg úgy, ahogyan meg kellett volna őket becsülnie a magyar nemzetnek és